Outriders Tesztek
Outriders teszt – Ez lenne 2021 következő nagy sikersztorija?
Az Outriders eddig hatalmas sikernek tűnik, és bár a játék közel sem tökéletes, így is abszolút érthető, hogy miért kapták fel ilyen sokan.
Outriders hírek, újdonságok
Outriders – A Square Enix történelmének legjobb debütálását mutatta be Steamen
Az Outriders pár órája rajtolt el a Steamen, de játékosszámát tekintve máris a Square Enix legerősebb nyitását mutatta be.
Outriders – Befutott a végleges gépigény
Holnapután debütál az Outriders, a fejlesztők pedig ennek örömére közzétették a játék immár véglegesített gépigényét.
Outriders – A fejlesztők egy nagyon kreatív megoldással terveznek kiszúrni a csalókkal
Az Outriders fejlesztői nem nézik jó szemmel a csalást, azonban a sima kitiltásnál sokkal kreatívabban lépnek majd fel ellene.
Outriders – Semmit sem vágnak ki a játékból egy esetleges DLC kedvéért
Az Outriders fejlesztői szerint ha érkezik DLC a játékhoz, az nem olyan elemeket tartalmaz majd, amiket előzőleg kivágtak a programból.
Outriders – Sikerült kijavítani az ingyenes demó legsúlyosabb hibáját
Noha az Outriders megjelenéséig még két hét hátravan, a People Can Fly csapata így is nagy szorgalommal foltozza a játék demóját.
Outriders – Két kiváló videóval közelítünk a shooter-RPG megjelenéséhez
Egy CG trailert és egy áttekintő összeállítást is kaptunk a játékról.
Outriders – A megjelenésének napján bekerül a Game Pass kínálatába is
A Microsoft már korábban is célzott rá, hogy az Outriders bekerül a Game Pass kínálatába, ma pedig hivatalosan is megerősítették ezt.
Outriders – Befutott az első komolyabb patch az ingyenes demóhoz
Körülbelül két hete debütált az Outriders ingyenes demója, a People Can Fly most pedig egy méretesebb javítást is kiadott ehhez.
Outriders – Új trailer mutatja be a játék történetét
Az Outriders kapott egy vadonatúj animációs előzetest, mely azt mutatja be, pontosan mit is keres az emberiség egy másik bolygón.
Outriders – Innentől kezdve kicsit könnyebben juthatunk majd legendás felszereléshez
A People Can Fly csapata a játékosok visszajelzései alapján megváltoztatta az Outriders demóját, hogy jobb élmény legyen a farmolás.
Outriders – Már az első hét alatt is több millióan próbálták ki a játék demóját
Körülbelül egy hete jelent meg az Outriders demója, a jelek szerint pedig rengeteg embert érdekelt a People Can Fly új játéka.
Az Outriders fejlesztői elmagyarázták, miért vannak feleslegesnek tűnő átvezetők a játékban
Több okból is szükség volt a helyszínek közötti miniátvezetőkre.
Outriders – Megjelenés után még bővülhet a játék, de biztos nem mikrotranzakciókkal
Az Outriders fejlesztői szívesen kibővítenék a játékukat, ha erre van igény, de a mikrotranzakciókat ebben az esetben is elkerülnék.
Outriders – Hatalmas az érdeklődés már a játék demója iránt is
Nemrég debütált az Outriders ingyenes demója, ami a jelek szerint alaposan megmozgatta a Steam felhasználóinak a fantáziáját.
Outriders demó-előzetes – Ha nincs Anthem, jó lesz ez is?
Az április elsején érkező Outriders nemrég kapott egy tartalmas demót, ami alapján érdemes lesz figyelni a People Can Fly alkotására.
Outriders – A fejlesztők minden részletet elárultak a jövő héten érkező ingyenes demóról
Február 25-én élesedik az Outriders demója, ennek örömére pedig a People Can Fly előállt minden lényegi információval a próbáról.
Outriders előzetes – Ilyen lesz a Painkiller készítőinek szerepjátékos looter shootere
A People Can Fly idén új játékkal jelentkezik, az Outriders képében az FPS-ek után a looter shooterek zsánerét is meghódítva.
Outriders – Videóban mutatják be a PC-s változat részleteit
Április 1-jén jelenik meg a People Can Fly új lövöldéje, az Outriders, aminek PC-s változatáról minden részletet megtudhattunk.
Outriders – Íme a hivatalos gépigény
Bár az Outriders premierjét pont a napokban tolták odébb a fejlesztők, egy gépigény azért így is befutott tőlük, ami elég korrekt lett.
Outriders – Van egy jó és egy rossz hírünk a játék kapcsán
Az idei február egyik legizgalmasabb megjelenésének kétségkívül az Outriders tűnt eddig, most azonban befutott egy szomorú hír.
[TGA 2020] Outriders – Az új trailer elmeséli, hogy lesz belőled a legkeményebb túlélő
Agresszív játékstílusra bátorít a legújabb kedvcsináló.
Outriders – Látványos képeket kapott a játék
A Bulletstormot is jegyző People Can Fly új FPS-ét, az Outriderst sajnos idén már nem kapjuk meg, de azért még gyönyörködhetünk benne.
Hivatalosan is későbbre tolták az Outriders megjelenését
Az eredetileg tervezett év vége helyett csak 2021-ben érkezik az akció-RPG, de kaptunk jó híreket is.
A jelek szerint átcsúszott 2021-re az Outriders premierje
Szép csendben frissült az előrendelői Steam adatlap, így könnyen lehet, hogy hamarosan jön a megerősítés is.