• Nem csak a töltés elrejtése miatt kerültek miniátvezetők az Outriders helyszínei közé
  • A kooperatív felállásnál szükségük volt valamire, ami mindkét játékost képbe helyezi

A múlt héten megjelent az Outriders demója, melynek kapcsán többen furcsállták, hogy több helyen is megtöri a játékmenetet egy-egy rövid átvezető: például amikor átugrunk egy szakadék felett (lásd a lenti videóban) vagy kinyitunk egy ajtót. Sokan rájöttek persze arra, hogy ezzel csak a helyszínek közti töltési időt igyekeznek elfedni a fejlesztők, a People Can Fly csapata ugyanakkor a Eurogamer megkeresésére elárulta, hogy nem ez volt az egyetlen szempont.

Az Outriders erősen épít a kooperatív élményre, Bartek Kmita kreatív direktor pedig elárulta, hogy a belsős tesztek során kiderült: egy néhány másodperces fekete képernyő a helyszínek közti váltáskor kifejezetten zavaró tud lenni. Persze aki éppen benyitott az ezt előidéző ajtón, az tudja, mi történik, a másik fél azonban csak annyit lát, hogy egyszer csak máshova kerül, így aztán kellettek a rövid átvezetők ahhoz, hogy mindkét játékos képbe kerülhessen.

Az Outriders demója továbbra is elérhető, a teljes játék pedig egy hónap múlva, április 1-jén érkezik PC, PS5, PS4, Xbox Series és Xbox One platformokra.