• Két hete debütált az Outriders ingyenes demója PC mellett régi és új konzolokra
  • Most pedig befutott az első fontosabb patch is
  • Ami többek között állíthatóvá teszi a motion blurt, valamint stabilabbá varázsolja a játékot

Az Outriders megjelenése még kicsit odébb van, a türelmetlenebbek azonban már most is belevethetik magukat a People Can Fly looter shooterébe egy körülbelül két hete megjelent, ingyenes demónak hála. A próbaverzió ráadásul elég komoly sikereket aratott (a mi benyomásainkat a demóról itt olvashatjátok), így a fejlesztők jelezték, hogy a teljes játék megjelenése előtt még ehhez is leszállítanak pár komolyabb javítást.

outriders-demo-2-millio-01.jpg

Az első ilyen patch pedig nemrég élesedett is PC-n, PS5-ön és PS4-en. A legfontosabb újdonság alighanem az, hogy innentől kezdve kikapcsolhatjuk a motion blurt, amire eddig sokan panaszkodtak, de javult emellett a meccskeresés is, valamint nem egy bugot is kigyomláltak a készítők. Az Outriders demó egyik legsúlyosabb hibáját, ami szó szerint képes lenullázni a felszerelésünket, egyelőre nem sikerült kijavítani, azonban a People Can Fly már jelezte, hogy teljes gőzerővel dolgoznak a hiba elhárításán.