The Long Dark
A The Long Dark című játékban egy apokalipszis utáni világban kell túlélni, ám nem a zombik vagy az idegenek jelentik a veszélyt, hanem a kegyetlen természet, mégpedig az északi térségben uralkodó hideg erdőségek, technológiai vívmányokra pedig nem számíthatunk, ugyanis pont ezek vesztek oda a katasztrófában.
The Amazing Spider-Man 2
A Csodálatos Pókember 2 mozihoz kapcsolódó játék, annak univerzumában, ám önálló történettel, amelyben Spidey Ben bácsi gyilkosainak nyomába ered.
Assassin’s Creed: Pirates
A játékban egy bizonyos Alonzo Batilla nevű kalózt alakítunk, akik a Karib-tenger térségében igyekszik érvényesülni, úgy, ahogy az egy magafajta úriembertől elvárható, tehát lopások és gyilkosságok egész sorával. A fő fegyverünk a játékban a hajónk, s ebből fakadón a szórakozásunk fő és egyetlen forrást is a tengeri ütközetek jelentik -- természetesen a bárkánk fejleszthető, többek között új felszerelésekkel és fegyverekkel, illetve bővíthetjük a legénységet és saját magunkat is edzhetjük perkek beszerzésével, melyek jobb kapitánnyá tesznek minket.
Tank! Tank! Tank!
A Tank! Tank! Tank! egy arcade stílusú videójáték, amelyben eredetileg 2009ben jelent meg Japánban és az Államokban.
Castlevania: Lords of Shadow - Mirror of Fate
A Castlevania: Lords of Shadow - Mirror of Fate az első Lords of Shadow után veszi fel a fonalat 25 évvel. A játék egy 2D-s akció-platformer, mely Gabriel leszármazottainak kalandjait mutatja be, összekötve a LoS első két részét. A játékmenet tipikus Castlevania, azaz egy hatalmas kastélyt bejárva kell megkeresnünk a választ a sztori fontos kérdéseire. A kalandok során Gabriel mellett játszható lesz Simon Belmont, illetve Trevor Belmont, vagyis Alucard is, s természetesen mindegyikőjüknek egyedi képességeik és fegyvereik vannak.
Don't Starve
A Don't Starve egy érdekes, nyílt világú túlélőjáték, melyben a játékosnak egy szigeten kell megtalálnia az életben maradás kulcsát. Felfedezés, gyűjtögetés, tárgykészítés , és persze a túlélés lesz a fő feladat, miközben persze ellenfelekkel is meg kell küzdeni.
Monaco: What's Yours is Mine
A Monaco: What's Yours Is Mine egy majdnem tökéletes, indie fejlesztésű akciójáték, melyben a feladat a tökéletes rablás végrehajtása.
War of the Vikings
A War of the Vikingsben kőkemény vikingek és szászok törhetik szilánkosra egymás fejét a 9. és 10. század véres csataterein. A fejlesztést végző Fatshark egy 64 főnek elegendő multiplayer élményt építenek, ahol a történelmi alapokból való kiindulás nagyon fontos volt, de nem annyira, hogy pontosan is kövessék.
Neverending Nightmares
A Neverending Nightmares egy 2D-s horrorjáték, melyben egy személyiségzavaros főszereplővel játszva szembesülhetünk a karakter mentális állapotának borzasztó rémképeivel. A játékot fekete-fehér, szemcsés, kézzel rajzolt grafika jellemzi, és bár sokszor logikai feladványok megoldása révén juthatunk tovább a csavaros történetben, a harcot sem ússzuk meg.
D4: Dark Dreams Don't Die
A D4: Dark Dreams Don't Die egy epizodikus formában megjelenő, képregényes grafikai stílussal megáldott akció-kalandjáték, mely egy bizarr gyilkossági ügy körül bonyolódik.
The Dishwasher: Vampire Smile
A The Dishwasher: Vampire Smile egy 2D-s, oldalnézetes, ultra-erőszakos akciójáték, melyek 2011-ben adtak ki Xbox 360-ra.
inFAMOUS: Second Son
Az inFAMOUS: Second Son a sorozat első PlayStation 4-es felvonása, melyben egy új hős mutatkozik be: Delsin Rowe, az egykori graffitis egy nap különleges képességekkel felvértezve ébred, és úgy dönt, hogy kamatoztatni fogja nem mindennapi hatalmát. Persze a jó és rossz közti érzékeny határ számára sem mindig egyértelmű -- hogy mikor hogy dönt, csak rajtunk, játékosokon múlik.
Abducted
Azt hiszed, hogy volt már rossz napod? Akkor képzeld magad Eve helyébe, aki egyik nap egy furcsa helyen ébred, a kezére ráforrt egy idegen számítógép, amin keresztül valaki üzeneteket küld neki. Elég jó kiindulópont ez egy elszúrt naphoz. Eve az Abducted főszereplője, amely az ígéretek szerint egy epizódikus lebontásban megjelenő, akció-kaland horror lesz RPG-elemekkel dúsítva.
OZombie
American McGee új Oz-játéka, melynek főszereplője, a kedves Dorothy nem a boszorkányokkal veszi fel a harcot, hanem a gonosz Madárijesztővel, aki agyevő zombik seregét zúdítja a mesevilágra.
American McGee Presents: Scrapland
Nyílt világú sci-fi akciójáték, melynek dobozán ugyan ott virít American McGee neve, ám ez csak egy marketingfogás volt, a legendás Alice fejlesztőjének sok köze nem volt a vegyes fogadtatásra lelt játékhoz.
The Forest
A The Forest egy indie-horrorjáték, melyben egy lezuhant repülőgép egyetlen túlélőjeként kell életben maradnunk egy rejtélyes sziget sötét erdejében. Bár rajtunk áll, mit teszünk, hamar kiderül, hogy nem vagyunk egyedül, így nemcsak a természettel de a szigetet behálózó barlangrendszerben bujkáló, torz teremtményekkel is fel kell vennünk a harcot.
Horn
A Phosphor Games gyönyörű akció-kalandjátékában egy Horn nevű kovácstanoncot kell irányítanunk, aki egy nap arra kel, hogy falujának lakóit átok sújtotta, melytől csúf szörnyetegekké váltak. Bár ez elsőre komolyan hangzik, a játék legfontosabb jellemzője a humor, melyet olyan sorozatok ihlettek, mint a Dungeon Keeper vagy a Fable.
The Evil Within
A The Evil Within Resident Evil-szériát kitaláló tervező, Mikami Sindzsi új túlélő horrorja, mely brutális és véres jelenetek egész sorát tartalmazva hozza ránk a frászt. A programban a detektív Sebastian Castellanost és két társát, Joseph Odát és Julie „Kid” Kidmant kísérhetjük el egy hátborzongató kalandra, egy olyan helyre ahol szörnyek szabadon garázdálkodnak -- az lesz a feladatunk, hogy átverekedjük magunkat az őrületen, s kiderítsük, miért történt ez meg velünk.
Batman: Arkham Origins Blackgate
A Batman: Arkham Origins Blackgate névre keresztelt játék a főfogásnak tekinthető Arkham Origins eseményei után veszi fel a fonalat, s már a nevéből könnyen kitalálható, hogy Gotham City híres intézményét, a Blackgate börtönt vesszük célba, ahol egy lázadás tört ki. Az eseményeket megállítani Batman érkezett meg, akinek folyosóról folyosóra, épületről épületre kell keresztülverekednie magát, hogy rendet tegyen.
Batman: Arkham Origins
A harmadik Batman: Arkham... felvonásban a fiatal, s kissé még tapasztalatlan Batmant irányíthatjuk, amint először akasztja össze a bajszát későbbi nagy ellenfelei egész sorával -- a felhozatalban például Deathstroke-ot találjuk, aki az Arkham-sorozatban először teszi tiszteletét.
Deponia
A Daedalic háromrészes kalandszériájának első felvonása, amelyben Rufus nevű, hebehurgya hősünk valahol a jövőben, egy távoli szemétdombon (és ez nem költői szókép...) levadászik az égről egy csinos fruskát, aminek komoly következményei lesznek...
Dynasty Warriors 8
A Dynasty Warriors 8 a híres, középkorban élt kínai író, Lo Kuan-csung A Három Királyság története című regényére alapoz, ám a játékban el is térhetünk a történelmi-irodalmi klasszikustól, hogy megnézzük, mi történt volna, ha egy-egy neves harcost később ér utol a végzet. A stílus beat 'em up, a játékban rengeteg ellenfelet kell egyszerre kiiktatnunk.