The Collider 2
Egy középszerű játék esetén mindig ott a remény a folytatásnál eszközölt minőségi javulásra, amire az ügyességi, reflexjátékra épülő The Collider esetében már csak a VR cuccok megjelenése miatt is sok esély volt. A kísérlet pedig sikerült. A Shortbreak Studios játékának folytatása ugyanis némi körítést is kapott, minek hála a bolygónkat veszélyeztető ellenséges anyahajó felrobbantása a cél. Emellett a program rengeteget fejlődött, nagyon szórakoztató, az akció-ügyességi játékok kedvelői ezt is szeretni fogják.
Gal*Gun: Double Peace
A Gal*Gun: Double Peace története szerint egy fiú, Hodai bőrébe bújunk, aki az angyali és démoni beavatkozásoknak hála hirtelen hatalmas népszerűségre tesz szert. Konkrétan minden lány őt akarja egy félresikerült közbelépés után, azonban a mi feladatunk az igaz Szerelem meglelése, amihez hosszú és rögös út vezet.
Phantaruk
A Dead Space és az Alien: Isolation ösvényén halad a Polyslash belső nézetes játéka, a Phantaruk. Adott egy űrhajó, a Purity-02, amely az H+ Corporation egyik kutatóhajója. Mi ezen a hajón ébredünk, mint az itt folytatott kísérletek egyik alanya. A hely nem idilli, teljesen kihalt, és mint kiderül, valóságos halálcsapda, merthogy egy mitikus lény, a Phantaruk járja a folyosókat és vadászik ránk.
Through the Woods
A Through the Woodsban egy anyát alakítunk, aki tulajdonképpen elmeséli annak történetét, hogyan vetette bele magát a félelmetes kalandokba, hogy felkutassa eltűnt fiát. A sztoriban és a riogatásban nagy szerepet kap a norvég mitológia és folklór, valamint a kiemelkedő hangeffektek, amikkel élővé és ijesztővé teszik a sötét erdőt.
E.T. Armies
A 2013-ban a legjobb készülő független játék IndieDB-díját elnyerő shooter semmit nem bíz a véletlenre: szóló- és multiplayer komponenssel is érkezik, ezek közül előbbi a Modern Warfare iskola megoldásait, míg utóbbi a klasszikus online kompetitív módokat (deathmatch, team DM, CTF) csomagolja újra némi régimódi akciózásra. Az E.T. Armies-nak azonban nulla szavatossággal rendelkezik: a kampány nyúlfarknyi hosszúságú, a többjátékos szegmens pedig teljesen kihalt.
Alekhine's Gun
A kései kétezres évek Death to Spies-játékaihoz megálmodott, trilógiazáró folytatás rengeteg tortúrán ment keresztül, míg végül felkerült a Steam digitális polcára. A sztori egy röpke náciirtást leszámítva a hidegháború derekán, a hatvanas években játszódik, fő vonalát tekintve pedig a számtalan összeesküvés-elmélettel övezett Kennedy-gyilkosság köré épül. Visszatérő hősünk, az immár KGB-ügynök Semyon „Alekhine” Strogov váratlan megbízást kap egy efféle konspiráció felderítésére, vagy ha úgy tetszik, szabad kezet arra, hogy gyanútlan áldozatok ruháiban flangálva megmentse a világot. A játék ezer sebből vérzik, és bár van benne néhány innovatív ötlet, ez nem menti meg a középszer aljától...
1001 Spikes
A Nicolis Inc. alkotása egy retro köntösbe bújtatott túlélőtúra játék, melyben Aban Hawkins kutat Dél-Amerikában az eltűnt apja után. Az 1001 Spikes egyszerre teszteli a reflexeket, az ügyességet és a türelmet, ugyanis az őserdő mélye és a barlangok tele vannak halálos csapdákkal. Az 1001 Spikes több, mint 100 legyőzendő szintet, 4 fős kooperatív játékmenetet kínál, így hosszú ideig el lehet lenni vele. A játék alatt majdnem két tucat karaktert lehet kioldani, ezek mindegyike saját képességekel bír, amik a játékmenetre is kihatással vannak.
State of Decay 2
A State of Decay 2 egy nyílt világban játszódó, FPS nézetű túlélőjáték. Az E3 2016-on lett bejelentve a játék, ami az Unreal Engine 4 motorját használja: Az Undead Labs játékának mottója: senki nem élheti túl egyedül, így három társunk is lehet a zombivadászatban, ennek ellenére nem MMO címként jelenik meg. Természetesen a tetteinknek következménye van, így meg kell gondolni minden cselekedetünket.
Hyper Bounce Blast
A Hyper Bounce Blast egy retro shooter, platformelemekkel tarkítva. Hat különféle játékmód lelhető fel benne a klasszikus arcade-tól a torunamenten át a hagyományos time trialig. Sok-sok lőszer és fegyver áll rendelkezésünkre az ellenfelek eliminálásra - minél eredményesebbek vagyunk, annál magasabbra mászhatunk az online ranglistán. A játék támogatja a Steam és az Xbox 360 kontrollert, csakúgy, mint a billentyűzetet és az egeret.
BioShock: The Collection
A BioShock: The Collection egyaránt tartalmazza az eredeti BioShockot, a BioShock 2-t és a BioShock: Infinite-ot. Az első két játék feljavított grafikával került a csomagba, és az összes kiadott DLC is megtalálható benne. Az egyetlen hiányossága a The Collectionnak a BioShock 2 multiplayere, annak szerverei ugyanis már nem élnek.
Batman: Return to Arkham
A Batman: Return to Arkham az Arkham Asylum és a Batman: Arkham City PS4-re és Xbox One-ra fejlesztett változatát tartalmazza. A kiadásban ezen kívül megtalálható az összes DLC is, amik megjelentek a játékokhoz. Akik számítógépen még nem probálták ezt a két király játékot (vannak ilyenek?), azoknak érdemes lesz megvásárolniuk a csomagot, ami kedvezményes áron, 40 dolláros (kb. 16000 forintos) áron kerül a boltok polcaira.
Slain!
A Wolf Brew Games alkotása a Castlevania elemeire épül, csodálatps pixelart külsővel és faék egyszerűségű történettel rendelkezik, melyben a cél az, hogy a pályán haladva minél több ellenfelet kaszaboljon le a Slain! főszereplője, Bathoryn, a legendás harcos. Sajnos azonban a megvalósítás nem sikerült túl jól: billentyűzettel játszani extra nehéz az input lag miatt. A harcok repetitívek, és bár a játék eltart öt-hat óra hosszat, csak akkor érdemes belekezdeni, ha a játékos elfogadja azokat a hibákat, amik az előrejutást esetlegesen akadályozhatják.
Guilty Gear Xrd -Revelator-
A 2014 végén kiadott Guilty Gear Xrd -Sign- folytatásának, a -Revelator- Story Mode-ja egy hosszúra nyúlt történeti felvezetést nyújt, ami hosszú párbeszédekkel és néhány izgalmas akciójelenettel viszi tovább az előzményben félbeszakadt vonalat.
Dengeki Bunko: Fighting Climax Ignition
A Dengeki Bunko: Fighting Climax Ignitionban főszereplő hősök és hősnők egy olyan vegyes rotációban kerülnek terítékre, ami mindenképpen irigylésre méltó. A Sega különféle klasszikusait felelevenítő hátterek előtt nem kevesebb, mint húsz fő, továbbá 31 támogató karaktert hívhatunk be a sokoldalú mérkőzésekhez.
Blade Arcus from Shining EX
Blade Arcus from Shining EX a Blade Arcus a Shining Blade- és Shining Hearts-programok karaktereit ereszti egymásnak, így eldöntve, ki a legjobb a Sega univerzumában. A nagy összecsapáshoz pedig az alapnak számító megoldások lettek felhasználva, így a Story Mode egy-egy karakter történetét viszi előre, az Arena Mode egyfajta túlélő túra a sorban érkező kihívókkal, a VS Mode a szimpla csihi-puhi, míg a Training és a System Guide a rendszer legfontosabb jellemzőinek megtanulásában segít.
Marvel’s Spider-Man
A Spider-Man, az Insomniac Games programja, egy nyílt világú akciójáték, ami nem csak Peter Parkerre fókuszál, illetve nem fog kapcsolódni a Marvel filmuniverzum részeként érkező Spider-Man: Homecominghoz.
Koihime Enbu
Az Unknown Games játéka teljesen a hagyományos alapokra lett felépítve. Vannak speciális támadások, kombók, extra lehetőségek, és persze mindenki más módon közelíti meg a gyors és intenzív összecsapásokat.
Nitroplus Blasterz: Heroines Infinite Duel
A Nitroplus Blasterz egy viszonylag gyorsan lepörgethető kampányt kínál, aminél szabadon választhatunk a rendelkezésre álló karakterek közül, majd ezt követően jön az Another Story, ami egy több párbeszéddel, kötött szereplőkkel lezajló második történet. Ez további izgalmas csatákat nyújt a klasszikus bunyós anyagok kedvelőinek, rengeteg lehetőséggel.
Quake Champions
A Quake Champions az ötödik Quake-játék, ami a Quake III Arena vonalán halad tovább, és a strogok elleni háború, illetve a fantasy világok helyett a klasszikus, aréna-stílusú, kompetitív, online lövöldözés vonalán tör előre.
Days Gone
A Days Gone a zombi-zsáner követője, amiben az élőholtak elszaporodása után a kevés túlélő tovább küzd az életéért a vadonban egy szabadon bejárható világban. Mi Deacon St. Johnt alakítjuk, aki fejvadászként próbál boldogulni két évvel az apokalipszis után.
Resident Evil 7: Biohazard
A Reisdent Evil 7: Biohazard visszatért a horror-gyökerekhez, ugyanakkor teljesen meg is újult. Belsőnézetessé vált és VR-támogatást kapott, amivel maximálisra pörgethetik a rettegést. A Resident Evil 7-et a Capcom az E3 2016-on jelentette be, mint a széria fősodrába tartozó 11. részt.
Prey (2017)
Miután a Human Head Studios bicskája beletört a Prey 2-be, a Bethesda átadta az IP-t az Arkane Studiosnak, akik mindent kihajítottak a szemétbe, és egy teljesen új játékon, egy Prey rebooton kezdtek dolgozni.
Injustice 2
Az Injustice 2-ben 28 szuperhős és szupergonosz vár ránk. A legismertebb DC Comics karakterek (Superman, Batman, Supergirl, Aquaman és Villám) mellett olyan, kevésbé ismeret figurák is feltűnnek, mint Atrocitus vagy Gorilla Grodd.
AX: EL - Air XenoDawn
Az AX: EL - Air XenoDawn egy nem túl távoli jövőben játszódó repülőgépes akciójáték, mely árképzéséhez híven nem kínál túl sokat. A történet szerint a harmadik világháborút az MSM nevű szuperfémért folytatták, mégpedig tulajdonságai miatt. Az MSMS ugyanis élő fém, amely nagyon jól formálható, ellenálló, éppen ezért a haditechnikában is hatalmas érték lett, ezért 2047-ben már a Naprendszer egész területén kutatják és harcolnak érte. Ennyi. Az AX: EL kivitelezése rossz, a grafika idejétmúlt, a multi nem működik, egyszóval a nem ajánlható kategóriába tartozik a program, még akkor is, ha kevés pénzt kérnek érte.