Játékadatbázis

Napoleon: Total War

Napoleon: Total War

A Napoleon: Total War három eltérő, sztori vezérelt kampányra bomlik, amelyek együtt mesélik el a francia hadvezér és császár felemelkedését és bukását. Az első két rész a fiatal és vakmerő generális itáliai és egyiptomi hadi tetteit játszatja le velünk, míg a harmadik a Moszkva elleni hadjáratot és végül a mindent eldöntő csatát Wellington ellen, Waterloo harcmezején. A csavar az egészben persze ott van, hogy nemcsak Bonapartét irányíthatjuk, hanem ellenfeleit is, így kedvünk szerint átírhatjuk a történelmet, új irányt szabva hősünk és Európa sorsának.

M.U.D. TV (Mad Ugly Dirty Television)

M.U.D. TV (Mad Ugly Dirty Television)

A legendás és zseniális Rainbow Arts 1991-ben dobta piacra a Mad TV című csodát, amelyet bizony még ma is elő-előveszek, és a mai napig leborulok előtte. Kajla grafikája és sok kihívást jelentő játékmenete zseniális egységbe állt össze, és szó szerint vért kellett izzadnunk, hogy rentábilisan üzemeltessünk egy tévétársaságot, hiszen a játék lényege ez volt, belecsomagolva egy kis romantikus selyempapírba. És bár hasonló, menedzser/tycoon játék azóta is számos volt, ebben a stílusban egy igazi kihívó jelentkezett 2008-ban, a német RTL-csoport megbízásából összedobott TV Giant. És bár ez a játék több tervezési hibája és fölösleges 3D-s megjelenése miatt nem taszította le a trónról az „Őrült tévét”, azért sikerült visszaadnia valamit a műsorkészítés gyötrelmeiből és szépségeiből.

Silent Hunter 5: Battle of the Atlantic

Silent Hunter 5: Battle of the Atlantic

A tengeralattjáró-szimulátorok rajongói számára jelenleg egy cím kelleti magát a piacon, a patinás-legendás Silent Hunter széria, amely több mint egy évtizede van jelen életünkben.

ArmA 2: Operation Arrowhead

ArmA 2: Operation Arrowhead

Az ArmA 2 első, a saját lábán is megálló kiegészítő lemezében az amerikai hadsereg tagjaként a dimbes-dombos környezettel megáldott Takistanban teszünk rendet, ahol a már megszokott módon valódi katonai protokollok mentén hajtjuk végre a küldetéseinket élethetűen lemodellezett fegyverek és járművek társaságában.

World of Warcraft: Cataclysm

World of Warcraft: Cataclysm

A World of Warcraft: Cataclysm az alapjáték harmadik kiegészítője, mely Azeroth teljes földjét átformálja egy világvége-szintű esemény útján. A röviden csak Cata néven emlegetett expanzió óta bizony semmi sem ugyanaz a Warcraft világában, mint annak előtte volt.

World of Battles

World of Battles

Ha szereted az MMO-kat és még az RTS-eket sem veted meg, akkor a World of Battles az ami neked kell! - állna az ingyenes játék reklámszlogenjében. Hogy mit is ígér a Frogwares remeke? Pörgős játékmenetet, izzadós háborúkat és emellett még a céhek alakításának lehetőségét sem hagyták ki a buliból. Egy szó mint száz: találkozunk a harcmezőn!

Ignite

Ignite

Mindig öröm a szerkesztőnek ha magyar játékról írhat és nincs ez másként az Ignite esetében sem, amit a Nemesys Team fejleszt közkedvelt PC-nkre. A next-gen játék 8 darab egy négyzetkilométeres pályával és 15 különböző autóval várja a száguldás szerelmeseit.

World of Warcraft: Call of the Crusade

World of Warcraft: Call of the Crusade

A patch ezúttal az Argent Lovagrend frakciót boncolgatja, és annak rendezvényét, a tornát (az előző patchben behozott újdonságot), ahol hátasunkon ülve harcolhattunk tágas arénákban. Nos, a lehetőségek tárházát kibővítik számos, naponta vállalható feladattal, és felgyülemlett reputációnk kihasználása végett új jutalmakat tárnak elénk.

Heroes of Newerth

Heroes of Newerth

A S2 Games játéka, a Heroes of Newerth nem csupán ötleteket merít a WarCraft 3 népszerű modifikációjából, a Defense of the Ancientsből, hanem szinte teljes egészében lemásolja azt, de szerencsére a kitaláló IceFrog az áldását adta a dologra. A játékban megtalálható legtöbb képesség és hős tehát ismerős lesz a rajongóknak, de azért találunk új pályákat és harcosokat is, sőt egy új fejlődési rendszert is kapunk, arról nem is beszélve, hogy a a játék gerincét képező multiplayer mód sokkal robusztusabb, mint az eredeti játékban.

Fallout Tactics: Brotherhood of Steel

Fallout Tactics: Brotherhood of Steel

Az Interplay utolsó Fallout-címe, ám a műfaj nem a megszokott: az új brigád, a Micro Forté megpróbálta keresztezni a jól ismert posztapokaliptikus világot az X-COM- és Jagged Alliance-szériákban megismert csapatalapú taktikával, azaz az FT:BOS inkább körökre osztott stratégia, mint szerepjáték, bár a megszokott SPECIAL fejlődési rendszer jelen van. Mindent összevetve egy remek játék, még ha itt-ott ki is lóg a Black Isle által megálmodott univerzumból.

Cabela's Outdoor Adventures

Cabela's Outdoor Adventures

Gondolkoztál már milyen lehet a vadászok élete? Milyen lehet az az érzés, amikor egy szarvast meglátsz a célkeresztben, meghúzod a ravaszt, majd az állat ott hever vérben fagyva? A Cabela's Outdoor Adventures pontosan ezt az élményt adja át, ugyanis egy igazi vadászszimulátor, amelyben 50 különböző misszióban kell nagyvadakat elejteni. Aki sajnálja a szegény szarvasokat, az madarakra is lőhet, vagy horgászhat is.

Ashes Cricket 2009

Ashes Cricket 2009

Ha valaki közeli érzelmeket táplál a krikett sportágának, az jobb játékot nem fog találni a Codemasters licencekkel teli gyöngyszeménél...

Guitar Hero: Greatest Hits

Guitar Hero: Greatest Hits

Aki esetleg lemaradt volna az elmúlt évek Guitar Hero játékairól, az bizonyára nagy örömmel veti rá magát a Greatest Hits-re, hiszen a Beenox stúdió legújabb alkotása nagyon sok, szám szerint 48 nagy slágert tartalmaz a Guitar Hero, Guitar Hero II, Guitar Hero Encore: Rocks the 80s és a Guitar Hero III: Legends of Rock részekből. Olyan klasszikusokat találhatunk meg a programban, mint a Queen együttes Killer Queen című száma, vagy épp a Dragonforce Through the Fire and Flames slágere, és természetesen most már nem csak gitárral kell eljátszanunk ezeket a zenéket, hanem a dobos és énekes szerepét is ki kell osztanunk a barátaink között. Ha pedig a bandátok megunta az offline játékmódokat, akkor irány a világháló, mivel a program Battle of the Bands játékmódjának hála, most akár két együttes is összecsaphat egymással. A játékból nem hiányozhat a testreszabhatóság sem, így a Rock Star Creator segítségével olyan rocksztárt alkothatunk magunknak, amilyet csak szeretnénk.

Tom Clancy’s EndWar 2

Tom Clancy’s EndWar 2

A Tom Clancy’s EndWar folytatásában egy jobb, összetettebb szólista módhoz és egy javított játékmenethez lesz szerencsénk.

CSI: Crime Scene Investigation - Deadly Intent

CSI: Crime Scene Investigation - Deadly Intent

Folytatódik a Ubisoft és a Telltale Games koprodukciója, immár a CSI új évadjának szereplőivel görnyedhetünk a hullák és mikroszkópok fölé. A Deadly Intent a kilencedik évadból táplálkozik, azaz a sokak döbbentére és fájdalmára leköszönt William Petersen, alias Gil Grissom helyett immár Ray Langston doki (Laurence „Morpheus” Fishburne) a főhősünk, aki újabb öt ügyben bizonyíthatja saját és csapata, no meg a kissé futurisztikus kütyükkel felszerelt laborjuk képességeit és tudását. Természetesen a CBS ismét részt vállalt a munkában, azaz az eseteket a sorozat írói jegyzik, és a szinkronhangokat is az eredeti szereplők prezentálják.

Mixed Martial Arts

Mixed Martial Arts

A Mixed Martial Arts az EA Sports készülő küzdősportjátéka, amelyben különböző harcművészeteket gyakorolhatunk.

Mortal Kombat vs. DC Universe

Mortal Kombat vs. DC Universe

Mindig is arra vágytál, hogy Sub-Zeróval rúgd szét Superman kívül hordott bugyiját? Vagy tán a Denevéremberrel szeretted volna elkapni Scorpion grabancát? Akkor a Mortal Kombat vs. DC Universe a Te játékod!

Tomb Raider

Tomb Raider

Az egyszerűen csak Tomb Raider névre keresztelt program egyszerre előzmény és a sorozat újraindítása (reboot), a játékban ugyanis egy tapasztalatlan és nagyon fiatal Larával ismerkedhetünk meg, aki miután hajótörést szenved egy első látásra lakatlan, de valójában rengeteg veszéllyel teli szigeten találja magát, ahol karrierjének első küldetését kell teljesítenie, melynek nem más a célja, mint egyszerűen életben maradni.

Marvel: Ultimate Alliance 2

Marvel: Ultimate Alliance 2

A meglehetősen pozitív fogadtatásra lelt Marvel: Ultimate Alliance második része, amelyben ismét a Marvel hősöket kommandírozhatjuk a harcban, és ezúttal nemcsak kedvünk szerint módosíthatjuk a négyfős csapatunkat, nemcsak váltogathatunk közöttük, hanem a képességeiket összefűzve speciális kombókat is létrehozhatunk. A játék története szorosan kapcsolódik néhány korábbi Marvel-képregényhez, így a Nick Fury vezette Secret Warhoz, majd az egész Marvel világot felkavaró Civil Warhoz.

Tomb Raider: The Last Revelation

Tomb Raider: The Last Revelation

Egy egyiptomi legenda szerint, Hórusz, a fény fia, túljárt az eszén a gonosz Szett Isten eszén, és bebörtönözni őt. Ötezer évvel később Lara felfedezi az elveszett sírt és balga mód szabadjára engedi a gonosz istent, s ezzel beteljesíti az ősi próféciát, miszerint újra sötétség ereszkedik az emberiség korára.

The Elder Scrolls 2: Daggerfall

The Elder Scrolls 2: Daggerfall

A Bethesda már alegendássá vált Elder Scroll-szériájának 1996-os, második fejezete, amely maga is legendává nemesedett: a bejárható, nagyrészt véletlenszerűen generált terület 161.600 négyzetkilométer; csak összehasonlításképp: a Morrowind területe ennek 0,01%-a (!), az Oblivioné pedig a negyede.  15 ezer város, falu és dungeon vár ránk, 750 ezernél is több (!) NPC (az Oblivionban kb. 1000 volt).

Alien Breed: Evolution (Alien Breed: Impact)

Alien Breed: Evolution (Alien Breed: Impact)

Az 1990-es évek közepének Amiga-klasszikusa, az Alien Breed visszatért! A Worms-sorozatból a mai napig vígan eléldegélő Team 17 2009 végén elérkezettnek látta az időt, hogy Xbox, PS3, valamint PC platformokra feltámassza a klasszikus akciójátékot, modernebb köntösben, az Unreal 3 motor erejére támaszkodva.

Command & Conquer 4: Tiberian Twilight

Command & Conquer 4: Tiberian Twilight

A Command & Conquer negyedik része a szerepjátékokhoz és az MMORPG-khez hasonló fejlődési és karakterrendszert tartalmaz. Ezek a rendszerek az egyjátékos és többjátékos módban egyaránt szerepelnek. A hadjáratot kooperatív módban is végigjátszhatjuk á la Red Alert 3, illetve 5v5 multiplayer csatákban is részt vehetünk

The Sims 3: A világ körül (World Adventures)

The Sims 3: A világ körül (World Adventures)

A Sims 3 első kiegészítője, a TS1: On Holiday és a TS2: Bon Voyage lelki társa, amelyben kiszakadunk a mindennapok taposómalmából, és elutazhatunk távoli vidékekre — ám nem akármilyenekre!