Ma már egyre kevésbé számít az exkluzivitás, ha a videojátékok világát nézzük. Előre törtek a multiplatform címek, és kezd elmosódni az a régi bevett szokás, hogy valami előbb csak Xboxra, vagy épp csak PlayStationre jelenik meg. A South of Midnight tavaly áprilisban jött ki PC-re és Xbox Series XIS konzolokra (LeEcoBo tesztjét ITT elolvashatjátok), most március 31-én azonban végre befutott PS5-re és Nintendo Switch 2-re is. A PS5-ös port bejelentése óta tűkön ülve vártam a megjelenést, hiszen úgy éreztem, hogy ezt a játékot nekem találták ki. Imádom a déli gótika (southern gothic) műfaját, ami rengeteg más egyéb mellett természetesen a videojátékok világában is megjelenik.
A déli gótika az amerikai irodalom egyik sajátos irányzata, amely az Egyesült Államok déli államainak történelmi, társadalmi és kulturális sajátosságait jeleníti meg sötét, gyakran nyugtalanító hangvételben. A műfaj a klasszikus gótikus irodalom elemeit – például a groteszket, a romlást, a titkokat és a lelki torzulásokat – ötvözi a déli régió konkrét valóságával, különösen a polgárháború utáni traumákkal, a rabszolgaság örökségével és a társadalmi hanyatlás érzésével. A történetek középpontjában gyakran különc, sérült vagy morálisan ambivalens szereplők állnak, akik egy hanyatló világ maradványai között próbálnak eligazodni. Rengeteget merített ebből a műfajból a Red Dead Redemption 2, a Norco, a Kentucky Route Zero, a Resident Evil 7 és persze a South of Midnight is.
Az már tavaly tavasszal kiderült, hogy a Compulsion Games által fejlesztett, és a Xbox Game Studios gondozásában megjelent alkotás nem csupán egy újabb akció-kalandjáték lett, hanem egy kifejezetten narratív és kulturális fókuszú élmény, amely az amerikai Dél sajátos mitológiáját és történetmesélési hagyományait emeli be a videojátékok világába. Ha csak a környezetet nézzük, akkor elképesztően jól ragadták meg a fejlesztők a déli gótika sajátos, egyszerre lehangoló és misztikus hangulatát. A történet az Egyesült Államok déli régiójában játszódik, amelyet a fejlesztők nem pusztán háttérként használnak, hanem szinte önálló szereplőként kezelnek. Ez a vidék – mocsarakkal, elhagyatott településekkel, és a múlt árnyaival – gazdag folklórhagyományokkal rendelkezik, és a játék ezt a kulturális örökséget felettébb kreatívan dolgozza fel.
A narratívában megjelennek a helyi legendák, természetfeletti lények és a mágikus realizmus elemei, amelyek együtt egyfajta álomszerű, mégis nyugtalanító atmoszférát teremtenek. A South of Midnight szép lassan vezet be ebbe a világba – valahogy úgy, mint egy animációs Tim Burton film. A főszereplő, Hazel, egy talpraesett lány, aki egy természeti katasztrófa után különös képességekre tesz szert. Ezek a képességek lehetővé teszik számára, hogy kapcsolatba lépjen a világ „szövetével”, és manipulálja azt – ez a mechanika viszont nemcsak a játékmenet, hanem a sztori szempontjából is központi jelentőségű. Hazel útja egyszerre személyes és mitikus: saját múltját próbálja feldolgozni, miközben egyre mélyebbre merül a környezetét átszövő természetfeletti erők világában.
Az biztos, hogy a vizuális megvalósítás az egyik legerősebb eleme a játéknak. A stop-motion animációt (ismét csak Tim Burton filmjei ugorhatnak be) idéző stílus – amely szándékosan kissé darabos, „kézzel készített” hatást kelt – egyedülálló megjelenést biztosít. Ez a megközelítés lényegében a történetmesélés eszköze is: erősíti a népmeséket idéző hangulatot, miközben finoman elidegenítő hatást is kelt, ami jól illeszkedik a játék sötétebb témáihoz – és pontosan ezek azok, amikkel le tudott venni a lábamról a South of Midnight. Minden egyes fejezetben újabb karaktereket és az ő keserű múltjukat ismerhetjük meg, amit ugyan átsző egyfajta misztikus, már-már fantasy-varázs, de legbelül roppant szomorúak. Játékmenet szempontjából a South of Midnight az akció és a felfedezés keverékére épít. A harcrendszer a természetfeletti képességek kreatív használatára ösztönöz, míg a világ bejárása során a játékos fokozatosan tárja fel a történet rétegeit. Nem egy klasszikus, nyílt világú címről van szó; inkább lineárisabb, erősen vezérelt élményt kínál, amely a történetmesélésre helyezi a hangsúlyt – nagyjából mint a Kena: Bridge of Spirits. Gyűjtögetnivalókat persze itt is kapunk.
És itt érkezünk el a legfontosabb ponthoz, ami nem más, mint a zene. Ha a South of Midnighttal tavaly játszom, akkor már csak emiatt is GOTY-esélyes lett volna nálam, Clair Obscur: Expedition 33 ide vagy oda. Ennek a játéknak fantasztikus zenéje van! A déli blues, gospel és folk zenei hagyományok inspirációja egyértelműen érződik, és hozzájárul ahhoz, hogy a játék világa autentikusnak és élőnek hasson. A zenei aláfestés nem pusztán kísérőelem, hanem gyakran narratív funkciót is betölt, erősítve az érzelmi csúcspontokat és a feszültséget. Ezt úgy képzeljétek el, hogy elindul egy dal, ami szövegében az adott fejezethez, pontosabban annak karaktereihez kapcsolódik és dinamikus módon képes alkalmazkodni a játékmenethez, ami valami elképesztően jól áll neki.
Tavaly mindenki el volt ájulva a Death Stranding 2 elejétől, hogy mikor Sammel haza kell térnünk, akkor a zenei aláfestés dinamikus módon változik, kvázi igazodva ahhoz, hogy éppen hol járunk. A South of Midnight ezt minden fejezetben megteszi. Külön jammelős OST is kijött hozzá (Spotifyon megtaláljátok), mivel a konkrét dalok úgy változnak, ahogy haladunk előre. Ha az első refrén után még nézelődünk tovább a közelben és nem követjük azonnal a célunk felé vezető utat, akkor a zene ehhez idomul: belassul, egy szál akusztikus gitárra vált, vagy minimális zongora-dallamokkal kísér tovább – zseniális az egész. Mindenképp kiemelném, hogy a zenéért Olivier Derivière felelt, akivel korábban interjúztam is.
Ami igazán kiemeli a játékot a kortárs kínálatból, az a tematikus mélysége. A történet olyan kérdéseket érint, mint a veszteség, az identitás, a közösséghez való tartozás és a múlt feldolgozása. Ezek a témák nem didaktikusan jelennek meg, hanem szervesen épülnek be a világba és a karakterek történetébe. A játék így nemcsak szórakoztat, hanem gondolkodásra is késztet és ez olyasmi, amit manapság egyre kevesebb alkalommal kapunk meg virtuális formában. A South of Midnight engem teljesen elvarázsolt. Folyamatosan csodálkoztam rá a gyönyörű helyszíneire és a szomorkás, tragikus mini-történeteire, amik tökéletesen passzolnának egy novelláskötetbe. Ez tipikusan az a fajta játék, ami képes teljesen beszippantani az embert, és nem is ereszti a stáblistáig.
Azok számára, akik nyitottak a lassabb tempójú, történetközpontú élményekre, és értékelik az egyedi vizuális és kulturális megközelítést, a South of Midnight különösen emlékezetes lehet. Ráadásul korábbi Xbox-exkluzívról beszélünk, ami így teljes magyar feliratozással lett elérhető PS5-re is. A Store-ban a Weaver's Edition vásárolható meg, amihez digitális artbook, soundtrack és még képregény is jár. Talán az ára egy kissé borsos (15 990 Ft), de higgyétek el, hogy megéri. Ha egy kicsit is felkeltette az érdeklődéseteket a South of Midnight, akkor mindenképp érdemes lecsapni rá, hiszen egy fantasztikusan jól sikerült akció-kalandjátékról van szó, ami képes nyomot hagyni az ember lelkén.
Borítókép forrása: Steam
