Singstar: Queen
A SingStore rendszer legnépszerűbb letölthető dalai alapján úgy döntöttek a Sonynál, hogy a Queen megér egy külön kiegészítőt, méghozzá 25 slágerrel, mely tartalmazza az összes ismert nótát Freddie Mercurytól. A kiegészítő csak névlegesen az, máskülönben önállóan is futtatható, nem kell hozzá az alap SingStar.
Gran Turismo 5
A Gran Turismo 5 a PS-történelem egyik legismertebb exkluzív sorozatának legújabb tagja, mely ezer autót, több száz pályát, és végtelen szórakozási lehetőséget foglal magába. A játék a sorozat összes eddigi jó tulajdonságát összefoglalja, bár koránt sem lehet kijelenteni, hogy az eddigi legjobb GT lenne. Grafikai színvonala eléggé vegyes (a prémium autók csodásak, a többi viszont hagy maga után kívánnivalót), az online opciók fapadosak, a játéktervezés pedig megmaradt a már ki tudja, hány évvel ezelőtti szinten. Ennek ellenére azért kötelező darab minden autórajongónak.
Metal Gear Solid
Hideo Kojima 1998-ban kiadott alapműve a régebbi, MSX platformra megjelent Metal Gear játékok folytatása. Először PS1-re adták ki, majd 2000-ben portolták át PC-re.
Mount & Blade: Warband
A 2008-as, nagy sikert aratott Mount and Blade önállóan futtatható expanziója, melyben végre összemérhetjük tudásunkat a középkori harci technikák terén barátainkkal és más harcosokkal.
A Vampyre Story 2: A Bat's Tale
A 2008-as év végének egyik kellemes meglepetése volt a Vampyre Story, amely a klasszikus LucasArt-érát idézte úgy látványban, mint humorban és játékmenetben. És bár pár tervezési baki miatt ő maga nem vált klasszikussá, azért a műfaj szerelmesei bizonyára tűkön ülve várják a folytatást...
Trine
A Trine egy puzzle-platformer, amelyben szabadon válthatunk három, eltérő képességű hős (egy mágus, egy tolvajlány és egy lovag) között, hogy eljussunk a színpompás pályák egyik végéből a másikba, átvergődve csapdákon és rusnya ellenségeken, szent célunk, a világ megmentése érdekében.
Grand Theft Auto: Chinatown Wars
A GTA: Chinatown Wars a sorozat kézi konzolokra megjelent mellékága, melyben a kínai triádok működésébe nyerhetünk bepillantást a tékozló fiú, Huang Lee szerepében.
Fate: Undiscovered Realms
Ezek a WildTangenték csak nem nyugszanak. A 2005-ben megjelent Fate viszonylagos sikere után röpke három évvel el is készítették a folytatást a hangzatos nevű Undiscovered Realms képében. Illetve, hogy valóban folytatásról beszélhetünk-e, némiképp megkérdőjelezhető. Egy új epizódtól ugyanis joggal elvárhatná a játékos kedvű fiatal, hogy az elődhöz képest a korhoz passzoló feljavított grafikát, új zenei kompozíciókat, és ami talán a legfontosabb, még nagyszerűbb játékélményt kap a pénzéért. A Fate esetében sajnos semmi ilyesmiről nem beszélhetünk, úgyhogy az Undiscovered Realmset tekintsük nyugodtan egy amolyan „bővítőcsomagnak”, amely önállóan, a Fate megléte nélkül is telepíthető, és sajnos ugyanannyira középszerű Diablo-klón, mint elődje.
Silent Hill 2
A Konami Team Silent csapata 2001-ben ismét elvezetett minket a rejtélyek és rettegés városába, Silent Hillbe. Hősünk, John Sutherland, levelet kap halott feleségétől, aki elhívja őt e különös helyre, ahol nem vele, hanem pár elkeseredett és elveszett sorstársával, saját félelmeivel és múltjával kell szembenéznie. A behatárolhatatlan stílusú túlélő horror e része azóta klasszikussá nemesedett, erős, sötét, lelkedbe maró, melyben a látvány és Jamaoka Akira zenéje szoros egységbe forr.
Blacklight: Tango Down
A Blacklight című csapatalapú taktikai FPS készültéről eléggé érdekes módon szereztünk tudomást, ugyanis hasonlóan a Dante’s Infernóhoz, erről is a The Cut Scene című filmes blog értesített minket, annak a hírnek az apropóján, hogy a Zombie Studios fejlesztőcsapata megegyezett a Fox Atomic gárdájával az új játékuk megfilmesítéséről, ráadásul egy képregénysorozatot is kibuliztak.
Restaurant Empire 2
A méltán népszerű Restaurant Empire folytatásában ismét elmerülhetünk a vendéglátás világában, hogy egy saját, jól működő éttermet hozzunk létre. A program a következőket ígéri:
Hysteria Hospital: Emergency Ward
A Hysteria Hospital „arcátlan módon” a legendás Theme Hosptital nyomdokába lép, melynek ugyebár már volt egy kihívója, a Hospital Tycoon, ami azonban borzalmasra sikeredett, olyannyira, hogy a kiadó Codemasters azóta a nyomait is eltüntette, helyét felszántotta és sóval behintette. Nem így a HH! Döbbenet, a casual műfajban jobb és élvezetesebb cuccot lehet összerakni, mint nagy költségvetésű projektként – itt látszik, hogy nem a pénz, hanem a tehetség számít márpedig az utóbbi idők garázsprojektjei ezt az állítást egyre inkább igazolják.
Battlefield 1942
A játék, amely műfajt teremtett, és amely a svéd DICE csapatát a csillagok közé emelte. A főleg többjátékos üzemmódra kihegyezett FPS-ben lejátszhatjuk a II. világháborút (illetve annak kissé alternatív változatát), a legváltozatosabb szerepkörökben, mindenféle járműveket terelve.
Third Soldier
Az Úr 1189. évében, negyven évvel azután, hogy ezrek estek el a közel-keleti háborúkban, ismét egymás felé masírozik két hadsereg, hogy harmadszorra és utoljára megütközzön egymással. A harcok már hónapok óta folytak, mikor a Keresztes lovagok utolsó serege a Third Soldier (Harmadik katona) vezetésével elérte az ellenséges erődöt. Ám a végső összecsapás reggelén elárulták a Third Soldiert, és pár lovagján kívül mindenki dezertált a seregből. A Third Soldier és katonái utolsó csepp vérükig harcoltak, ám veszítettek, és a Third Soldier elesett. Ám pár hazatérő túlélő szerint vezérük nem halt meg.
Up: The Videogame
A Disney és a Pixar stúdió legújabb szerelemgyereke az Up című animációs film, melyből ahogy az lenni szokott, játékadaptációt is készítenek. A videojáték-változat az ilyenkor szokásos "ugra-bugrálós-mászkálós program", mely a film rajongóin kívül mást nem valószínű, hogy megragad.
Fight Night Round 4
Az EA Sports legújabb játékában két híres bokszoló, Mike Tyson és Muhammad Ali lépnek hamarosan ismét a ringbe. Mindketten karrierjük csúcsán szerepelnek majd a bokszjátékban. A játékban bármilyen összeállítást kipróbálhatunk, így a két hírességet is egymásnak eresztjük, miközben az egyiket mi magunk irányítjuk. A két bokszolón kívül még 45 másik jól ismert, valódi ökölvívót is irányíthatunk majd.
Grand Theft Auto 4: The Lost and Damned
A GTA 4 első letölthető tartalma egy rendkívül komoly kiegészítő lett, mely egy új főhőst és sztoriszálat vonultat fel, több, mint 10 órás játékidőt biztosítva. Az új főhős Johnny Klebitz, aki egy motorosbanda tagja, találkozik az alapjátékban megismert karakterekkel is (Niko és kuzinja is feltűnik a küldetésekben), de persze rengeteg új stílusos forma teszi tiszteletét történetünk során -- hamisítatlan Rockstar minőségben.
Army of Two: The 40th Day
Az Army of Two, The 40th Day címre keresztelt folytatásában visszatér Salem és Rios párosa, akik a zsúfolt Sanghajban tesznek rendet a látszólag véletlenszerű katasztrófák közepette, amik már-már a pusztulás szélére taszították a várost. A dinamikus duó feladata, hogy kiderítsék miféle rejtélyes hatalom áll mind emögött, ám semmi misztikusra ne számítsunk: „csupán” egy hataloméhes figura mozgatja szálakat.
World of Warcraft: Fury of the Sunwell
A Fury of the Sunwell egy olyan fejlesztőcsapat műve, mely nem érte be egy tündeköntösbe öltöztetett félkész lezárással, hanem olyan befejezést kerekített a Burning Crusade-nek, melyet bármelyik RPG megirigyelhetne. A legfontosabb azonban, hogy ellentmond annak a sztereotípiának, miszerint az internetes szerepjátékok rajongói feláldozzák a kidolgozottságot és a történetorientáltságot a soha nem tapasztalt szabadság oltárán.
X3: Gold Edition
A veterán játékosok nosztalgiával gondolhatnak azokra az időkre, amikor az Elite jelentette „A” játékot, és amikor a nyomában egy új műfaj született, aztán ágazott el sokfelé, megannyi csodával ajándékozva meg az űrszimulátorok és űrstratégiák híveit. Aztán ez a lendület kicsit alábbhagyott, napjainkban pedig úgy kell nagyítóval keresni az újabb versenyzőket, ami számomra azért is érthetetlen, mert ha valahol, ebben a műfajban aztán meg lehetne mutatni, mire képesek a grafikuskártyák és az egész új generációs technológia... De hát e játékokhoz gondolkodni kell, és itt bukik el a dolog, ami többek között a kalandjátékok vesztét is okozta. Itt nem lehet agyatlanul előremenni és lőni mindenre, ami mozog, ráadásul Jézusom, egy hatalmas, nyitott űrben mehetünk arra, amerre akarunk...
Simon the Sorcerer 5
A világsikerű és szinte minden földrészen ismert Simon the Sorcerer ötödik részéhez érkezik. Csavaros történet, öt különböző kaland, elképesztően tehetséges szinkronszínészek, celshaded grafika, könnyű irányítás és beépített segítség - funkció. Várjuk sok szeretettel!
Split/Second: Velocity
A Pure készítőinek új játéka egy fiktív valóság showban fog játszódni, amihez egy komplett várost építettek díszlet gyanánt. A szóban forgó metropoliszt ráadásul le is lehet rombolni, ugyanis a játék lényege, hogy minél szemetebb módon lökjük ki az ellenfelünket. Erre a célra a városban szétszórt robbanóanyagok lesznek a segítségünkre amikkel egész hidakat robbanthatunk le, ezzel kivonva másokat a forgalomból, no meg szerencsés esetben egy új útvonalat is létrehozva. Hogy ezt megtehessük talán mondani sem kell tökéletes időzítés kell, hiszen nem túl jó ötlet túl korán elsütni a tölteteket, ezzel időt hagyva az áldozatunknak a kikerülő manőverre, de az sem szerencsés, hogy ha sokat várunk, ugyanis ezzel magunkat hozhatjuk kellemetlen helyzetbe.
Watchmen: The End is Nigh
Sok képregényrajongó számára az alfát és az ómegát jelenti a Watchmen című rendkívül színvonalas képregény. Sikeressége miatt elkerülhetetlen volt, hogy idővel videojáték-adaptáció is készüljön belőle, mely a The End is Nigh képben meg is érkezett. A minőségére nem érdemes szavakat vesztegetni, amúgy is tudja mindenki, hogy milyen színvonalat képvisel a film és könyvadaptációk 90%-a. A Watchmen egy akciójáték, mely Nite Owl és Rorschach kalandjait kíséri nyomon. Mindkét karakternek eltérő képességei vannak, melyet a játékidő nagy részét kitevő harcok közben kamatoztathatunk. A játékban szereplő brutális kivégző mozdulatok tekinthetők talán az egyetlen említésre méltó dolognak.
Call of Duty: Modern Warfare 2
A Call of Duty: Modern Warfare 2-ben az első rész konfliktusának második hulláma okoz fejfájást az amerikaiaknak, négyzetre emelve az Call of Duty 4 fenyegetését.