Romani ite domum
Amikor a Children of the Nile megjelent, a játék teljes címében szereplő „Immortal Cities” némi reménykedésre adott okot. A legbékésebb stratégiai műfajban ugyanis kissé unalmassá vált már az ókori római környezet, és a Nílus gyermekeinek életét bemutató program azt engedte sejtetni, hogy a Tilted Mill egzotikusabb tájakra készül (ha jól emlékszem, anno szó volt maja városokról is). Nos, vagy a Children of the Nile nem fogyott elég jól, vagy a készítők pénze fogyott túl gyorsan, de a Caesar-sorozat negyedik része ismét a bevált receptnek tűnő római birodalomhoz nyúlt vissza. Ezt szerintem kisebb hibaként könyvelhetjük el, ugyanis a műfajba játéktechnikailag egy ideje nem nagyon hoznak újdonságokat, ez esetben viszont elvárható, hogy a környezet legyen új (ezt ismerte fel remekül a Tropico mindkét része). Sebaj, legalább a hangulat jó apropó arra, hogy Brian élete-idézetekkel tűzdeljem meg a leírást…
Mit adtak nekünk a rómaiak?
Ahogy gazdasági szimulátorokban már megszokhattuk, minden a parasztokkal kezdődik. Felhúzzuk az első szánalmas kis viskókat, beköltözik a pórnép, és már robotolnak is a földeken. A Caesar IV-ben sincs ez másként. A város prefektusa (az én településem esetében Fikusz Kukisz személyesen) szerepében tetszelgő játékosnak a három társadalmi osztály közül először a köznép, vagyis a plebs boldogulását kell megteremtenie. Ez a megfelelő lakóépületek, majd munkahelyek – farmok, műhelyek – felhúzásával történik, illetve raktárakkal és piacokkal biztosítanunk kell a megtermelt javak tárolását és cseréjét is. Ha egyesbe tettük a gazdaságot, jöhet a következő fokozat, a dolgos, de tehetős középosztály megalapozása. A pórok jellemzően alapvető igényeket – evést, ruházkodást – kielégítő termékeket gyártanak, a középosztály viszont inkább középületeket működtet: tanárokat, orvosokat, adószedőket találunk közöttük. Ők már fizetnek egy kevéske adót is, viszont cserébe a napi száraz kenyéren felül elvárnak olyan luxuscikkeket is, mint a bor vagy a bútor. Végül – ha önprefektusságunkat nem számítjuk – a tápláléklánc csúcsán helyezkednek el a nemesek. Ők haszontalan, semmilyen munkára nem alkalmas potentátok, akik brutális luxusigényekkel bírnak, és nagy lakóépületeket követelnek, viszont ellentételezésként agyon lehet adóztatni őket.
– Van, akinek nem lehet a kedvére tenni. – Jézus is pont ezt mondta, uram!
Nyilvánvaló, hogy a Caesar IV lelke a gazdaság oly módon történő kiegyensúlyozása, hogy a fenti három társadalmi réteg egyike se legyen elégedetlen. Ez természetesen rettentő nehéz. A 45 különböző termék és a hozzájuk köthető tevékenységek kapcsolati hálója jól átgondolt, de nem jól áttekinthető. Ráadásul az esztétikára is adnia kell a játékosnak, ugyanis a készítők átvették a Movies legidegesítőbb vonását: díszítgetnünk kell a városainkat, különben a polgárok elégedetlenek lesznek. Ha még ez sem lenne elég, Róma olykor benyújt egy-egy számlát a provinciánknak (ez még az ősrégi Dunéből lehet ismerős), amit ajánlatos hamar kifizetni, mert ha késlekedünk a sáp beszolgáltatásával, sokáig kell majd ajándékokkal engesztelnünk a szenátorokat, és még az is előfordulhat, hogy a császár levált bennünket. A gazdaság és a mindennapi élet tehát elviekben jól düböröghet, csak az ember hajlamos olykor csak 44 termékkel törődni, és elfeledkezni a városképről vagy a Rómának járó sarcról – a gond az, hogy egyetlen mellőzött áru vagy szolgáltatás (például a tűzoltást ellátó középület hiánya) is igencsak meg tudja akasztani a játékmenetet. Elhihetjük, hogy mindig lesz miért aggódnia a játékosnak… A hardcore stratégák bizonyára éppen ezt fogják szeretni – én úgy vélem, lehettek volna egy picit megengedőbbek a Tilted Millnél dolgozó designerek. Hiányoznak azok a rövidke üresjáratok, amelyek során el lehetne kicsit gyönyörködni a művünkben. Egyébként, ha valami nem megy jól, a játékos korrekt tájékoztatást és gyors infókat kap a város tanácsadóitól – ez kevésbé volt jól sikerült eleme a Children of the Nile-nak.
– Ezt a kanalat találtuk! – Remek munka, tizedes!
A nehéz, de korrekt és nagy fejlesztési tapasztalatról tanúskodó játékmenetbe a hadviselés kezelése rondít bele. Eleve nem túl jó ötlet gazdasági szimulátorba háborús RTS-elemeket tenni, mert máshol van a játékmenet súlypontja, és egy rossz, elhanyagolt harci elem a „bár ne szenvedtek volna vele a fejlesztők” kategóriába tartozik – mint a Caesar IV esetében. Négy különböző katonai alakulatot toborozhatunk (természetesen nagy építkezés és megfelelő nyersanyagok termelése és termékek gyártása előzi meg mindet), de igazából nincs köztük nagy különbség, mert taktikákat nem határozhatunk meg. Ha felbukkan az ellenség (általában barbár hordák), vad klikkeléssel rájuk uszítjuk katonáinkat, és ha ők többen vannak, győznek – nagyjából ilyen egyszerű a dolog. Nem kellett volna ragaszkodni ahhoz, hogy ez ebben a formában a játékba kerüljön, inkább bosszantó, mint szórakoztató plusz. Persze, nem annyira bosszantó, mint az, amikor Róma éppen egy germán horda felbukkanásakor követeli, hogy ugyan már, küldjük el neki a katonáinkat… Egyébként a védelmi épületek (többnyire falak) sem sikerültek szerencsésen – egy kész várost igen nehéz úgy körbevenni velük, hogy semmilyen korábban felhúzott épületet ne kellene lerombolnunk.
Kereszthalál?
Ezzel együtt fogyasztható, bár a környezet ismertsége és az új ötletek hiánya miatt kissé unalmas a játékmenet. Jól megtervezett pályákon bizonyíthat a játékos, és a műfajtól szokatlan módon multiplayer módra is lehetősége van. Nem kell nagy háborúkra és kifinomult hadviselésre gondolni (aki ilyenre vágyik, inkább játsszon a Rome: Total Warral), az egymás elleni játék itt békés versengés: egyik játékos sem lép a másik térfelére, viszont mindketten ugyanazokkal a feltételekkel építik a városukat, és hasonló feladatokat kapnak. Az nyer, aki ügyesebben fejleszti a saját települését – meg aki jobban meg tudja szokni az irányítást. A Caesar IV ugyanis ezen a téren nem túl erős. A harc kezeléséről már megemlékeztem, de a gazdasági rész irányítása sem sikerült igazán. Leginkább egyes gyorsbillentyűk hiánya, illetve ezek beállításának elmaradása fájó, felesleges kattintásból viszont sok van (amikor például farmot telepítünk, a választható termények neve kint marad a játéktérben, eltakarva annak nagy részét, és csak ismételt kattintásra tűnik el). Ez újabb ok arra, hogy lelketlennek érezzük a negyedik Caesart – olyan, mintha a készítők a rutinjukban bízva, különösebb erőbedobás nélkül fejlesztették volna a programot, és a tervezői finomságokat elhanyagolták volna. A rutin bejött – viszont így csak a jó középszert lehet elérni.
Dobjátok a padlóla!
A 3D-s kivitelezés is ennek megfelelő: pofás, de nem az igazi. Messziről kifejezetten szép a városunk, közelebb zoomolva viszont kifejezetten ronda (különösen a polgáraink). A Children of the Nile-ban több grafikusi munka volt, és ott sikerült is megoldani a szögletes, de tetszetős designt, a Caesarban viszont ezt nem érezni. Az egységek és az épületek közti kölcsönhatást nem jelzik eléggé az animációk (a farmokon ott serénykednek az emberek, viszont a házak csak úgy teremnek), és az sem látszik elég jól, hogy az épületeket hol kell úthoz kötni (az útkapcsolattal nem rendelkező létesítményeket ugyanis egyszerűen „üzemen kívüliként” kezeli a program) – különösen azért kínos ez, mert a rivális CivCity Rome-ban ez jól meg volt oldva. Zene terén már jobban áll a játék (hangulatos, nem tolakodó nagyzenekari művek szolgáltatják az aláfestést), és néhány hangeffekt is ötletesre sikerült. Különösen a tanácsadók cizelláltan megfogalmazott bölcsességei tetszettek: néha olyan, mintha nem is figyelmeztetésben részesülne a játékos, hanem valamilyen szépirodalmi mű felolvasásán venne részt (egy példa: „A költészet táplálja a lelket, de a testnek is megvannak a szükségei!”). A külcsín és a profizmus viszont nem viszi el a hátán a játékot. Hiányoznak az új ötletek: ha már a Római Birodalomról van szó, a kisebbségekből például nagyon sokat ki lehetett volna hozni (ott van mindjárt Júdea Népe Front, hogy mást ne említsek!), és egyáltalán, nincs meg az az egységesség, ami (már megint!) a Children of the Nile-t jellemezte. A sorozatot nyolc év után felélesztő Caesar IV éppen olyan, mint egy sikeres film negyedik része szokott lenni, és ezzel mindent elmondtam róla. Rajongóknak mindenképpen ajánlott, mert pályánként is órákat lehet vele elszöszmötölni, aki viszont hasonló élményt vár, mint amilyent a Tropico nyújtott, jusson eszébe, mit mondtak Julius Caesarnak március idusáról…
