Ha valaki egy kicsit is érdeklődik az indie játékok iránt, alighanem találkozott már a Cris Tales nevével, a kolumbiai SYCK stúdió alkotása ugyanis már rögtön az első trailerével felhívta magára a játékosok figyelmét. Mindez pedig nem is csoda, hiszen a program gyönyörű, kézzel rajzolt grafikával és egy kifejezetten érdekes, időutazásra épülő játékmenettel lett felvértezve, melyek papíron roppant ígéretesnek hatnak, így már csak annyi a kérdés, hogy vajon a gyakorlatban miként szuperálnak?
Az idő relatív fogalom
A Cris Tales története egy kedves és békés fantasy királyságba kalauzol el minket, a sztori központjában pedig Crisbell, az árva lány áll. Főhősünk első pillantásra egy teljesen átlagos fiatalnak tűnhet, azonban a látszat természetesen csal: rövid úton kiderül ugyanis róla, hogy valójában egy hatalmas erejű időmágus, emellett pedig szó szerint az egyetlen ember, aki meg tudja állítani az Idő Császárnőjének előretörő seregeit. Crisbellnek nincs hát más választása, muszáj felkerekednie, hogy barátai segítségével megállítsa a gonosz erőket, mielőtt azok lerombolnák a hazáját.
Talán már a fentiekből is érződik, hogy a Cris Tales története nem a legeredetibb (valamint az ütemezéssel is akadnak kisebb gondok a sztori elején, de szerencsére ezen hamar túllendültek a készítők), és ez elmondható a karakterekről is. Ezen a téren ugyanis a JRPG-k jól bejáratott toposzaival találkozunk majd, avagy lesz itt a lelkes, de néha kicsit ügyetlen főhőstől kezdve a fiatal, önérzetes mentoron át a beszélő kabalaállatig minden. Persze minden társunknak van pár kisebb titka is, melyekre a kampány során szépen, lassan fény derülhet, de azért így is ott fog motoszkálni bennünk az érzés, hogy ezeket az arcokat már láttuk szinte mindenhol.
Agresszív térhajlítás
Alapjait tekintve a Cris Tales játékmenete sem tűnik sokkal összetettebbnek a történeténél. Adott egy nagy világtérkép, rajta kiemelt helyszínekkel, amiket mind bejárhatunk, a kalandozásainkat pedig néha egy-egy kisebb fejtörő vagy egy döntési helyzet szakítja meg. Ha a vadonban vagyunk, a farkasoktól kezdve a goblinokon át a nagyobb rémségekig sokfajta lény ránk támadhat, őket pedig egy klasszikus, körökre osztott harcrendszer segítségével intézhetjük el.
Igen ám, csakhogy a fejlesztők ezt az egészet nyakon öntötték némi időutazással, ami mind a kalandozást, mind a harcokat nagyon fel tudja dobni. Főhősünk ugyanis egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt, beszélő békája segítségével pedig szabadon közlekedhet is az egyes idősíkok között. Így például lehetőségünk van egy, a jelenben elültetett fa gyümölcsét azonnal megszerezni a jövőből, vagy visszaugorhatunk a múltba, hogy elemeljünk pár fontos, de azóta már megsemmisült iratot. Attól pedig, hogy mindez milyen paradoxonokat eredményez, nagyvonalúan tekintsünk most el!
Ez az időutazós koncepció a harcokban is visszaköszön, sőt itt terebélyesedik csak ki igazán. A tőlünk jobbra álló ellenfeleket ugyanis a jövőbe, a balra elhelyezkedő urakat pedig a múltba tudjuk küldeni, így megfiatalítva vagy megöregítve és ezáltal legyengítve őket. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, az időutazást ugyanis a különböző állapotjelzőkkel is tudjuk kombinálni: a most csak vizes páncél a jövőbe repítve már rozsdás és épp ezért gyengébb lesz, a méreg pedig nem körönként, hanem egyszerre fejti ki a hatását, ha a célpontját a múltból áthozzuk a jelenbe, hogy csak pár lehetőséget említsünk.
Nem árt azonban figyelni, az időutazás ugyanis nem mindig gyengíti az ellenfeleinket! A farkaskölykök a jövőbe küldve például hirtelen felnőnek, és jóval harciasabbak lesznek, de máskor is előfordulhat, hogy akaratunkon kívül megszívatjuk a csapatunkat egy-egy rosszul kiszámított időutazással. Ennek hála a Cris Tales harcrendszere kellemesen mélynek mondható már alapból is, ez a helyzet pedig csak tovább javul, mikor karaktereink elkezdenek szinteket lépni, és így különböző extra képességeket feloldani.
További érdekesség, hogy a fejlesztők egy South Park-játékokat idéző megoldással is feldobták egy kicsit az összecsapásokat. Ha ugyanis jó ritmusban nyomjuk le a támadásra vagy védekezésre való gombokat, akkor dupla sebzést oszthatunk ki, esetleg figyelmen kívül hagyhatjuk az ellenfél csapásának a javát, így pedig a körökre osztott küzdelmek is interaktívabbnak érződnek. Nagy kár, hogy az animációk néha kicsit furák, így nem lehet mindig egyértelműen látni, hogy pontosan mikor kéne a megfelelő billentyűt püfölni.
Azok a fránya paradoxonok
Sajnos azonban a kicsit gyengébb animációk mellett a Cris Tales pár további hiányossággal is küzd. Tipikusan ilyen például a harcok ütemezése: a főellenfelekkel és a combosabb lényekkel a kampány végéig élvezetes csatázni, a kisebb összecsapásokra azonban hamar rá lehet unni. Az egyszerű rosszarcúak ugyanis általában elég gyakran szakadnak a nyakunkba, ráadásul szinte mindig ugyanabban a 2-3 felállásban, ennek „hála” pedig a legyőzésükhöz is mindig ugyanaz a taktika kell. Az pedig, hogy a kétpercenként ismétlődő harcokban mindig ugyanazt csináljuk, sajnos elég hamar átcsap monotonba.
Emellett érdemes megemlíteni a PC-s verzió technikai oldalát, ami szintén nem lett a legacélosabb. Bugokkal és hasonló kellemetlenségekkel ugyan nem találkoztunk a teszt során, viszont az enyhén szólva is érdekes megoldás, hogy a beállítások között a grafikát, de még a felbontást se tudtuk személyre szabni. Mindemellett az alap gombkiosztás is nagyon problémás, amit csak tovább ront, hogy ezt se lehet átállítani, így a legegyszerűbb, ha egér és billentyűzet helyett kontrollerrel ugrunk neki a játéknak.
Indul az utazás, csak erre vártál?
Mindent összevetve a Cris Tales sajnos nem egy olyan zseniális indie cím, mint amilyennek az első bemutatói alapján tűnt, de azért kifejezetten rossz programnak sem mondható. A kézzel rajzolt grafika például egyszerűen gyönyörű, sőt pár helyen kifejezetten monumentális hatást kelt, és az időutazásra épülő játékmenet is nagyon izgalmasnak mondható. Épp ezért a SYCK alkotása az indie játékok szerelmeseinek ajánlott vétel lehet, bár azért nem a negyven eurós alapáron.
