Tavaly ősszel a Milestone egy komplett játékkal célozta meg a Hot Wheels-rajongókat, idén pedig a szintén tavalyi Forza Horizon 5 bővült egy teljes térképpel, egyben pedig új területtel, ami a közkedvelt kisautók rajongóinak kedvez. Immáron tehát nemcsak autócsomagot kapunk, hanem egy majdhogynem új játékot is, egyfajta játékot a játékban, merthogy az alapverziótól némileg eltérő mechanika kerül a középpontba, egyből kettő is.

Mexikó felett az ég

A Hot Wheels kiegészítő első pillantásra szinte figyelmet sem érdemelne. Elviszi a játékost a “fellegekbe”, ahol hatalmas fák és vulkanikus hegyek, havas csúcsok felett, a felhők között versenyezhetnek, egy nagyon szigorúan behatárolt, keresztbe-hosszába kacskaringózó szalagpályán, amiről letérni szinte lehetetlen, ráadásul néha feleslegesen nagy távot kell megtenni ahhoz, hogy eljussunk célunkhoz, hacsak nem gyorsutazunk, amennyiben van lehetőségünk. Ehhez van valami kis sztori, igazából történelmi áttekintés, és persze a szokásos menőzés és versenyzés, ami olyan, mintha nem is lenne, sok szót nem is érdemes rá pazarolni. Mindehhez hozzájön még a tény, hogy míg a Hot Wheels: Unleashed a környezet terén abszolút hozza a matchbox-varázst, avagy a ház különböző területein kikötve hajthattunk, az autók mellett hatalmasnak tűnő tárgyak árnyékában, addig a Forza Horizon: Hot Wheels bevallottan csak a Hot Wheels inspirálta autócsodákat veszi alapul a brand feldolgozása során, amihez még a szalagpályák jelenléte társul. Szóval miért is játszanánk egy olyan Forza Horizonnal, ami nem a szabadban, egy hatalmas, nyitott területen játszódik, hanem egy abszolút behatárolt és korlátolt, nem is annyira látványos helyszínen? Nos, a saját pályák és a mutatványok miatt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Minden rosszban van valami jó

Merthogy a Forza Horizon: Hot Wheels ezekben jeleskedik. Egyfelől nagyon nagy hangsúly kerül a különböző mutatványokra és speciális kihívásokra, ami már egyből érezhető, amikor az ember a Hot Wheels pályájára lép gurul. Mert azok a tüzes karikák nem fognak átugrani magukon, ha érted, mire gondolok, sőt a vizes árkok sem azért vannak, hogy ott hűtsd le a lángoktól forrósodó kasztnit. Számos attrakció várja a kihívásokat kedvelő játékosokat, miközben a versenyek kicsit háttérbe szorulnak, vagy legalábbis nem a megszokott módon zajlanak, elvégre nagyon szűk területen haladva kell mindenkinek helytállnia. Emellett nagyon fontos a közösségi tartalomgyártás, hiszen közel 100 elemből, összerakható pályarészből építhetünk saját versenyhelyszíneket, amivel mindenki kiélheti a kreativitását.  

És lényegében ennyi. A Forza Horizon: Hot Wheels nem az igazi nagy durranás, amit vártunk, legalábbis nem a megszokott Forza Horizon-stílusban. Aki azt remélte, hogy kis járgányokkal lehet versenyezni mindenféle óriás elem alatt és mellett, nagyobb, nyitottabb részeken, az csalódni fog. Csalódást keltő a nagyon behatárolt játéktér, vagy az, amikor normál járgányokkal hajtunk/hajtanak a szalagpályán. De aki a mutatványokért, a látványosságokért, a saját tartalmakért, a Hot Wheels-ihletésű kasztnikért jött, az nagyon fogja élvezni a kiegészítőt, ahogy annak is lesz pár kellemes köre, aki nagy elvárások nélkül veti bele magát az új tartalomba, ami több kategórián keresztül kínál mindenféle elfoglaltságot. Lényegében egyáltalán nem rossz DLC ez, sőt még így is benne van az esszencia (vezetési élmény szempontjából sokkal jobban teljesít, mint az Unleashed, a falakon száguldásoknak és gyorsítóknak hála pedig pláne izgalmas a volán mögé ülni), de talán nem akkora durranás, mint amekkorának elsőre tűnt, és erre érdemes felkészülni. Különben garantáltan csalódás lesz a vége.