A The Pillars of the Earth, avagy A katedrális Ken Follett walesi író Kingsbridge-trilógiájának első része. A mű eredetileg 1989-ben jelent meg, és azóta kortárs klasszikussá vált. A 2010-ben bemutatott televíziós feldolgozás mellett megjelent társasjátékként, valamint Dániában musicalt is faragtak belőle. 2017-ben pedig új szintet lépett a regény adaptálása, ugyanis a Daedalic Entertainment kiragadta Ken Follett művét a passzív befogadást lehetővé tevő formátumok közül, és interaktívvá tette azt.

Trónok harca

A Ken Follett’s The Pillars of the Earth egy három részre bontott, epizodikus kalandjáték, melyben négy szereplőt irányítva veszhetünk el a Kingsbridge-i katedrális széthullásának és későbbi újraépítésének viszontagságos történetében. Első szereplőnk Tamás, az építőmester, aki egész családját felkarolva, kihívást jelentő munka után kutatva járja a 12. századi Angliát. A második Fülöp, a Kingsbridge-be érkező szerzetes, aki a közösség perjelének hívó szavára vágott neki a rögös útnak. A harmadik Jankó, az erdő mélyén, egy barlangban lakó fiúcska, akit édesanyja, Ilona féltve óv a civilizáció mocskától. Végezetül pedig ott van Bartholomew gróf lánya, Aliena, akinek az idő közben kitört háború alatt nem csupán magáról kell gondoskodnia, de öccsét is a szárnya alá kell venni, hogy túléljék a megüresedett királyi trónért vívott harcot.

A régi és az új találkozása

Mivel Daedalic-játékról beszélünk, a The Pillars of the Earth a stúdiótól megszokott vizuális és játékmeneti irányvonalat képviseli. A szoftver elindításakor egy teljes mértékben kézzel festett, 2D-s világot kapunk, ahol a régimódi kalandjátékok megoldásai vegyülnek a modern kor interaktív történeteivel. A Daedalic védjegyévé vált klasszikus point and click rendszer most a háttérbe szorul, és a Mass Effecttől kölcsönvett dialógustárcsa kerül a középpontba. Igen, ahogy az epizódikus játékoknál lenni szokott, itt is a döntésekre helyeződik a hangsúly, ám a felfedezés sem marad eredmény nélkül, és esetenként a tárgyak kombinációja is fontos szerepet tölt be.

A katedrális minden főbb helyszíne bejárható területként jelenik meg a játékban, kezdve a már sokat emlegetett Kingsbridge-től, Jankó és Ilona erdején át, a shiringi váron keresztül, Winchester városáig. A háttérben meghúzódó szereplők többsége megszólaltatható, sőt érdemes szóba elegyedni velük, mivel, ahogy azt korábban már írtam, a felfedezés ajánlott. A sztori főszála mellett ugyanis akadnak kisebb-nagyobb feladatok is, amik tarkítják az amúgy lineáris történetet. Például a második könyvben (a játék így nevezi az epizódokat) található 10. fejezetben megnyílik előttünk a város, és eldönthetjük, hogy a kampány legfőbb szálát követjük, vagy nekiveselkedünk a „mellékküldetéseknek”, melyek során például segíthetünk a parasztokon, vagy leverhetjük az egyes helyszíneken elrejtett méhkasokat. Míg az előbbi esetben a történetet is befolyásoljuk azzal, hogy megbékéltetjük az Alienának dolgozó munkásasszonyokat, addig a másik esetben csak achievementet kapunk, és gyakoroljuk a játék QTE-rendszerét. Ezeket a mellékküldetéseket magunknak kell felfedeznünk, mivel a csapat nem dugja a játékos orra alá az összes opcionális tennivalót. Tudod, hogy Jankónak van egy csúzlija, a méhkasok pedig túl magasan vannak ahhoz, hogy elérd őket: innentől a többi már logikusan kikövetkeztethető önmagától is.

Nem indigós másolat

Ahogy arról már korábban is szó esett, a játék legfőbb eleme a dialógusokon keresztül lejátszódó történetmesélés. Nem csak azért bír fontos szereppel minden mondat és döntés, mert ezekkel befolyásolható a végkifejlet, hanem mert a The Pillars of the Earth egy már létező, fix sztorival rendelkező irodalmi mű alapján készült. Választásaink nem fognak drasztikus hatást gyakorolni a történet teljes egészére, a fejlesztők csupán a választható következmények ízét adják meg, avagy amit a Telltale minden játékának nyitányakor nagy betűkkel kiemel. A különbség annyi, hogy a The Pillars of the Earth esetében a fejlesztők nem kecsegtetnek minket hamis ábrándokkal, a döntések végkimenetele elkerülhetetlen. A különböző választások után más-más dialógusokat kapunk, esetenként visszatérnek a korábbi cselekedeteink említés szintjén, de semmi több nem történik.

A The Pillars of the Earth nem csupán a pábeszédek alatt kínálja fel, hogy vegyük kezünkbe a gyeplőt, de egy a lapozgatós könyvekhez hasonló rendszerrel is kecsegtet. A főleg a ’90-es években populárissá vált formula lényege, hogy a regény fejezeteinek végén az író választás elé állítja az olvasót, aki a döntésétől függően egy megadott oldalra lapozva tudja folytatni a kalandot. A The Pillars of the Earth oldalak helyett egy térképet használ hasonlóképpen. Miközben a szereplők elmesélik a körülöttük zajló eseményeket, a játékos választhat, hogy mely úton haladjon tovább az adott karakter. Például egy küldetés során Fülöpnek minél hamarabb el kell jutnia Shiringbe, ám az úton találkozik egy tucatnyi otthonukat vesztett jobbággyal. Itt dönthetünk úgy, hogy megállunk nekik segíteni és közben kérdezősködni a megyében uralkodó helyzetről, vagy egy nem túl keresztény húzással sietős dolgunkra hivatkozva faképnél hagyjuk a bajbajutottakat.

Az eredeti történet ismeretében is érdemes nekivágni a játéknak, mivel egyedi utakat, és szó mi szó, megváltozott karaktereket kínál. A párbeszédopciók közti lavírozással új személyiséget adhatunk a szereplőknek, és a köztük lévő viszony is megváltozhat. Fülöp lehet ájtatos, mélységesen hívő szerzetes, aki minden csapást vagy áldást Isten akarataként, vagy épp az Ördög műveként jellemez, de faraghatunk belőle racionálisan gondolkodó értelmiségit is. Továbbá Jankónak és Alfrédnak sem kell az első perctől kezdve ellenségeskedniük egymással. Egyedül Aliena az, akinek a jelleme alig változik, ám az ő szála eleve alaposan meg lett csonkítva annak érdekében, hogy barátságosabbá, befogadhatóbbá tegyék az amúgy sötét történetéről és naturalista képi világáról híres regényt. Azzal, hogy eltávolításra került jónéhány jelenet, és újakkal pótolták őket, a Daedalic alkotása egyedi ízt kapott, ezért pedig azoknak is ajánlott vétel, akik behatóan ismerik a regényt. 

Minden, ami szent

A The Pillars of the Earth három könyve egyenként cirka 5 óra alatt kijátszható, vagyis nagyjából 15 órás játékidőre (plusz-mínusz pár felfedezésre szánt órácskára) kell számítanunk a teljes végigjátszás folyamán. Erre rásegít az is, hogy a történetvezetés elcsigázott, lassú, ami nem kedvez mindenkinek. Valamint annak ellenére, hogy a játékot azoknak is teljes szívünkből ajánljuk, akik nem találkoztak korábban sem a regénnyel, sem annak más adaptációival, némi óvatosságra kell intenünk mindenkit. Egyes jelenetek a történet ismeretének híján némi fejvakarásra adnak okot, és mivel a program nem fogja (annyira) szorosan a játékos kezét, ezért megfelelő utasítások nélkül elveszhetünk a narratívában. Azonban a játék egyedi atmoszférája, sajátos zenei témája, és más játékokhoz csak ímmel-ámmal hasonlítható képi világa kárpótol ezért az aprócska bakiért.