A 2000-es évek során, amikor az egy szem Telltale Games-t és néhány ígéretes európai fejlesztőcsapatot leszámítva nem sokan adtak esélyt a kalandjátékoknak, számos ígéretes, szépemlékű szériától kellett érzékeny búcsút vennünk. Ezek sorát gazdagította a Leisure Suit Larry is, mely a klasszikus, perverz, mai szemmel elég szexista, anti-polkorrekt humorral megáldott részek után gagyi 3D-s, platformozós kalandjátékok formájába próbált váltani, olyan hatalmas bukással, mely úgy tűnt, menthetetlenül maga alá temette a szériát. Ennek ellenére aztán 2013-ban a hatalmas kalandjátékos remake láz sűrűjében váratlanul kaptunk egy felújítást a klasszikus első részből, majd 2018-ban a CrazyBunch csapatának berkeiből egy rebootot is, Wet Dreams Don’t Dry címen.

Lejárt lemez digitalizált formában

Ennek lényege annyi volt, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan eseménynek köszönhetően perverz szoknyapecérünk, Larry Laffer egyik napról a másikra napjainkban ébredt, 30 kihagyott évvel. A furcsa helyzet ellenére természetesen nem zavartatta magát, és azonnal nekiállt folytatni küldetését, ami az, hogy minél több hölgyet megfektessen – ezen próbálkozásai természetesen az új korszak és technológia ellenére gyakran ugyanolyan katasztrofálisan végződtek, mint régen, hála Larry erősen elavult tudásának, és már 30 évvel ezelőtt is működésképtelen, lazának szánt, ám valójában rettenetesen soviniszta megnyilvánulásainak. Hősünk, hogy meghódítsa kiszemeltjét, a Prune (Apple) cég elnökének titkárnőjét, Faith-et, aki kijelentette, hogy csak akkor hajlandó randizni vele, ha a Timber társkereső applikációban eléri a maximális pontszámot, végül piszkos trükkhöz folyamodott. Megpróbálta meghackelni az app szervereit – amivel sikeresen meg is semmisítette azokat. Ezt követően egy távoli szigetig üldözte Faith-et és a Prune vezérét, ahol véletlenül sikeresen felrobbantotta titkos főhadiszállásukat, és elméletileg végzett kiszemeltjével is.

Itt kezdődik a Wet Dreams Dry Twice. Larryt a sziget lakói hősként ünneplik az őrült gringók elkergetése miatt, és hogy egy ősi próféciát beteljesítsenek, már épp össze is házasítanák őt a sziget urának lányával, amikor hősünk élcelődő, öntudatra ébredt PiPhone-ja egy különös üzenetet kap. Ez egyszerre árulkodik arról, hogy Faith életben van, másrészt tartalmaz egy rejtélyes algoritmust is, amit a Prune új vezetője minden áron (többek között volt KGB ügynökök bevetésével) próbál megszerezni. Larry természetesen útra kel, hogy felkutassa és meghódítsa kiszemeltjét – szokás szerint katasztrófák egész sorozatát hagyva maga után mindenhol.

Nincs új a nap alatt... de nem is kell

A játékmenet a kalandjátékok klasszikus hagyományait követi, azzal a különbséggel, hogy Larry bármikor segítségül hívhatja a PiPhone-t, mely amellett, hogy inventoryként is szolgál, számon tartja a teljesítendő feladatokat, az esetleg megépítendő konstrukciókhoz szükséges elemek listáját (melyek természetesen kipótolhatóak nemkonvencionális helyettesítőkkel is – egy használatlan óvszer bármikor használható citromkarika helyett…) és hasznos tippekkel is elláthat kalandjaink során. A játék a pixelvadászat szükségességét is kiiktatja, a szóköz lenyomásával felvillan minden elem, amivel az aktuális képernyőn interakcióba léphetünk – ezek a könnyítések azonban kicsit sem vonnak le a kihívásból. Ugyanúgy egyre komplexebb feladványokat kell megoldanunk, ám ezekből szinte teljes mértékben eltűnik a frusztráló elem, és nem kell amiatt fognunk a fejünket, hogy órákig nem vettünk észre a képernyő sarkában egy pontot, amit még megkattinthattunk volna. A finomhangolások azonban járnak egy hátulütővel is – a játék igazán lényeges újítással nem igazán rendelkezik, játékmenete (és látványvilága) terén akár 15-16 évvel ezelőtt is megjelenhetett volna.

Azonban a fárasztó poénok, melyek célkeresztjében ezúttal a tech ipar mellett elsősorban a túlzott polkorrektség áll, az esetek többségében ezúttal is remekül működnek, és összességében hozzák azt a színvonalat, amit egy Larry-játéktól elvárhatnánk. A Wet Dreams Dry Twice így összességében nem váltja meg a világot, nem kiemelkedő darab – viszont egy nagyon szórakoztató, jól sikerült folytatás, ami magasan teljesíti az elvárt színvonalat. Ha valaki kedvelte a korábbi részeket, az egyértelműen jól fog szórakozni, ahogy azok is, akik pusztán szeretik az elvont, fárasztó, vizuális gegeken és kétértelmű szóvicceken alapuló, szexuális kikacsintásokkal és popkulturális utalások egész seregével operáló humort.