Továbbra is az újrakiadások, felújítások és újrafeldolgozások korát éljük, melynek részeként például idén már a Sony harmadik konzolgenerációjára – plusz később PC-re – jelenik meg a The Last of Us, jövőre a RE Engine erejével átdolgozva tér vissza a Resident Evil 4, tavaly pedig 10. születésnapja alkalmából a biztonság kedvéért a The Elder Scrolls 5: Skyrim is letett az asztalra egy évfordulós kiadást. Ezt nyilván nem zsörtölődésnek szánom, hiszen az egyértelmű pénzlehúzások mellett ezek az újrázások olykor remek alkalmat adnak egy régi klasszikus pótlására/újraértelmezésére, vagy épp második esélyt egy a maga idejében/eredeti platformján elhanyagolt, meg nem értett alkotásnak. A Metal Max-sorozat 2018-as felvonásának újrafeldolgozásaként a Metal Max Xeno Reborn inkább utóbbi táborba sorolható.

Romok között jártam, pofás tankot láttam

A japán megjelenéshez képest közel két év késéssel végre a szigetországon kívül is megjelent a Metal Max Xeno Reborn, melyben a változatosság kedvéért az emberiség ismét nyakig van a kulimászban. A NOA nevű szuperszámítógép ugyanis megpróbálja elpusztítani fajunkat a további ökológiai katasztrófák elkerülésére, és ugyan nagy áldozatok árán végül elbukik, de SoNs néven emlegetett alkotásainak parancsba adja, hogy fejezzék be tervét. A tisztogatás második hulláma után alig marad emberi túlélő, és azok is inkább bújkálva várják a végüket, de hősünk inkább szembeszáll az elnyomó erőkkel.  

Robotikus bal karral felszerelt, vörös hajú főszereplőnk gyárilag Talis néven fut – de egyébként kedvünk szerint átkeresztelhetjük –, és némi óriáshangyákkal folytatott csatározást követően rögtön egy tip-top kis tankba botlik, amivel neki is lát az ellenséges egységek ritkításának, valamint további túlélők felkutatásának Dystokio kietlen, romokban heverő vidékein. Útja végül az utolsó épen maradt emberi létesítmény, az Iron Base falai közé viszi, ami nem csak menedékként, de kalandjaink központjaként is szolgál. Innen indulhatunk el ugyanis különböző küldetésekre, és ide térhetünk haza utánpótlásért, javításokért, fejlesztésekért, no meg némi emberi társaságért.

Megette volna a rozsda, elvittem inkább gyilokra

Az eredetihez képest új motorral életre keltett, a karakterektől az ellenfelekig komplett grafikai átalakításon átesett Metal Max Xeno Reborn látványvilága sajnos még így is legfeljebb korrekt, bár tény, hogy tankunk, valamint a rajzolt karakterek és töltésnél látható koncepciós rajzok elég jól mutatnak. Az érthetően kihalt világ ráadásul ezzel együtt is iszonyatosan üres és jellegtelen, amit még a körökre osztottról valós idejűre cserélt összecsapások se dobnak fel, melyek sokszor inkább vontatottnak hatnak. Arról már nem is beszélve, hogy gyakorlatilag szinte mindenhez szükségtelen menürengetegeken keresztül vezet az út, és a navigációs lehetőségek, a térkép beláthatósága is elég korlátozott. A posztapokaliptikus világ persze azért a maga módján hangulatos, és egy ideig a lánctalpassal cirkálás, lövöldözés is szórakoztató, de igazság szerint hamar elfárad a recept, hiába van alapvetően számos tennivaló. A fő sztoriszál mellett ugyanis többek között mellékküldetésekkel, levadászható különleges célpontok kiiktatásával, tankunk tuningolásával, alapanyagkereséssel és képességfánk ágainak növesztésével is elüthetjük az időt egyre bővülő csapatunkkal. 

A Metal Max Xeno Reborn koncepciója alapvetően érdekes, az eredeti változatához képest tényleg sokat fejlődött, és hab a tortán, hogy a sorozat imádott kutyusa, Pochi is bekerült a játékba, akit kedvünkre dögönyözhetünk. Az újítások ellenére azonban közel sem egy kiemelkedő élmény, amit tovább csorbít a nehézkes navigáció, és a különböző menükben való állandó kötelező lépkedés is. A Metal Max-sorozat legnagyobb rajongóinak talán megérheti elvinni egy körre egy kis modern nosztalgiára, de másnak nagyon nem tudjuk ajánlani.