Hullámzó teljesítményt mutat a Bandai mostanság kiadott játékainak listája, hiszen míg a Dragon Ball Z: Kakarot az abszolút vállalható és akár hetekig tartó szórakozást jelentette, addig a legutóbbi One Punch Man: A Hero Nobody Knows csúfosan elbukott. Utóbbi végigjátszása után kissé keserű szájízzel vetettem bele magam a My Hero One’s Justice 2-be, aminek első részét volt szerencsém még 2018-ban tesztelni a Guru hasábjain. Egy nem túl kiemelkedő, azonban a harcok dinamikusságában és az animéhez való szoros kötődésben egészen jópofa módon elkészített arcade verekedős cuccot kaptam, ami igazán akkor vált emlékezetessé, mikor áthívtam két megrögzött My Hero Academia-fanboy haveromat (értsd: Deku és All Might figurákkal és poszterekkel van tele a lakásuk), és megmutattam nekik. Órákig le sem tudták tenni a kontrollert, és bár a harcok 1-2 óra után ott is rendkívül repetitívvé váltak, mégis sötétedésig nyúzták a játékot. Én magam ugyan nem vagyok elvakult rajongó, de 100%-ban megértem és tiszteletben tartom a My Hero Academia sikerét, ami nem kis népszerűségre tett szert az utóbbi években.

Hol is hagytuk abba?

Mindezek után erősen bíztam abban, hogy a folytatás, ha nem is szárnyalja túl, de legalább hozza az előző rész szintjét. Lelövöm a poént: ez sikerült neki. A My Hero Academia (Boku no Hero Academia, itthon: Hősakadémia) egy olyan világban játszódik, ahol a szuperképességek teljesen mindennapossá váltak egy véletlen esemény hatására. Az eredeti mű egészen nyilvánvalóan a főként amerikai szuperhősös képregénypiac, a Marvel és a DC mintájára született (az Inhumans például biztosan rengeteget tett hozzá a koncepcióhoz), viszont okosan gondolta tovább az alapötletet. Az anime 4. évadja még jelen cikk megjelenésekor is fut Japánban, ezért kalandunk kezdetén egy jókora recappal indítunk, hogy felelevenítsük, mi minden történt az előző részben (aminek egyébként záróképsoraival kezdődik a sztori). Sőt, amolyan mézesmadzagként még a 4. évad legnagyobb, leglátványosabb összecsapását is megmutatják nekünk, hatásvadász in medias res módon, hogy kellőképpen ráhangolódjunk a harcokra. Ismét kétoldali sztorit kapunk, azaz végig kell játszanunk előbb a hősökkel, majd a gonoszokkal is (egyenként számoljatok a két térfélre kb. 3-4 órát). A My Hero One’s Justice 2 a 3. évad elejétől nagyjából a 4. évad közepéig tartalmazza az eseményeket, így feldolgozásra került többek között az ideiglenese hősvizsga, a 3. osztályos éltanulók bemutatkozása, a hős-gyakorlatok, na, meg a rejtélyes bűnszindikátus bázisainak lerohanása és annak következményei, illetve konklúziója.

Már elsőre is jól látszik, hogy a játékmenet bizony vajmi keveset változott az első részhez képest. Egyedül talán csak a támogató harcostársak lettek jobban hozzáfésülve a sónen rendszerhez, egyben a mai kor igényeihez, hiszen immáron két support szólítható a küzdelembe. A Naruto: Ultimate Ninja Stormhoz és a már említett Dragon Ball Z: Kakarothoz hasonlóan a támogatóknak itt is külön mérőjük van, szóval behívhatjuk őket, akár csak egy pofon erejéig, de egy komplett Ultimate-támadás ellövéséhez is. Itt jegyezném meg, hogy különleges, videobejátszásos közös támadás csak az egymással nagyon szoros kapcsolatban álló hősök vagy gonoszok között kivitelezhető. Ezt a játék ugyan nem köti az orrunkra, de sokszor már a küzdelem előtti kis bolondozásból jól látszik (dedikált csapatként én a Deku + All Might + Nighteye triót találtam meg, de biztos akad még több is).

A pályák érezhetően nagyobbak lettek, de azért a korábbi kisebb termeket is visszahozták. Ezek többsége erősen rombolható: a falakat ki lehet ütni, a szigeteléseken keletkezett lyukakon átlátni, sőt, például az osztályteremnél úgy ki lehet szakítani a falat izomból, hogy utána egy kinti szűk folyosón folytatódhat tovább a bunyó. Gyakoriak a többszintes pályák is, ahol akár a padlót is átszakíthatjuk, hogy egy emelettel lejjebb kerülve ugyanúgy folytathassuk tovább az összecsapást, immár egy teljesen új helyszínt beleimplementálva a harctérbe.

Folyamatos gyepálás

Mindez az előző rész szűk, már-már klausztrofób helyszíneinél jóval barátibb, bár a nagy futkározások közepette a kamera sajnos még mindig képes beragadni. A kioldható karakterek száma 40+-ra hízott (bármiféle DLC nélkül!), a sztori folyamán megszerezhető többek között Overhaul második alakja és Deku 100%-os verziója is, amiktől a rajongók szivárványt fognak hányni. Extra osztálytársak is kerültek be, illetve a szindikátusból is néhányan, de persze nem hiányozhat a Nagy Hármas, Fat Gum, vagy Orca tanárúr sem. Slusszpoén, hogy az iszonyú változatos szereplőgárdát még ezerféleképpen tudjuk testre szabni a feloldható játékos- és karakterkosztümizációs apróságokkal.

Az Arcade és a Mission Mode inkább csak az elvakult rajongók és a grindelés szerelmesei esetében tolják ki jócskán a játékidőt, az Online viszont jelen cikk írásakor még messze nem stabil. A netkód ingatag, mint Pista bácsi a Kis Kürt Borozóban, és bár játékost mindig talál, a meccs sokszor élvezhetetlenül laggol, rosszabb esetben pedig meg is szakad. A szokásos mantrámmal jövök, azaz „Ezt majd biztosan javítják a közeljövőben!”, de jelenleg három meccsből kettőnél biztos előkerül valamilyen probléma.

Rendes cinematic átvezetőből összesen kb. kettő, ha van a játékban, a többi a megszokott képregény-paneles megoldás, de ez pont remekül illik ide, ráadásul az animéből áthozott szinkron is korrekt lett. Aki kedveli az alapanyagot és az arénaharcokat, azt bőven le tudja kötni a My Hero One’s Justice 2, sőt, ha van mentésünk az előző játékból, akkor még ingyenes bónuszokat is behúzhatunk! A One Punch Mannél fényévekkel, az átlagostól azonban csak egy hajszálnyival jobb játék lett tehát a program, amit immár bátran ajánlok minden My Hero Academia-rajongónak – ők biztosan nem fognak csalódni!

Támogasd te is a PC Gurut!