Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a One Punch Man sem kerülheti el a videojátékos adaptációt, hiszen az utóbbi 1-2 évben az összes jelenleg felkapott sónen animéből született hasonló feldolgozás, és csodák csodájára, ezeknek nagyrészét épp a Bandai Namco adta ki. Rendkívül megörültem hát, mikor megjött a tesztkód a játékhoz, azonban két dolog rögtön az aktiválásnál szemet szúrt: az egyik, hogy a program nincs 10 GB sem (6,6 GB-ot töltött le első körben, frissítések nélkül), a másik pedig – és itt fagyott le végleg az arcomról a mosoly –, hogy a fejlesztőbrigád az a Spike Chunsoft, akiknek a Jump Force-t is köszönhetjük.

Baljós előjelek

Aki régebb óta olvas minket, az talán emlékszik még rá, hogy mennyire szurkoltam a készítőknek a nyílt béta után, hogy csak sikerüljön egy épkézláb sónen-allstar cuccot összekalapálniuk, és aztán mennyire szidtam az elkészült produktumot, mikor az megjelent. A Jump Force a legnagyobb kipukkant lufi lett a verekedős játékok elmúlt néhány évéből, és ez irányomból bizony nem szolgáltatott túl nagy bizalmat a következő projektjük felé, ami éppenséggel pont a One Punch Man: A Hero Nobody Knows lett. De félretettem minden előítéletemet, és igyekeztem úgy nekiállni a játéknak, hogy közben maradéktalanul el tudjak vonatkoztatni a fejlesztők előző baklövésétől. Hogy mindez sikerült-e? Abszolút. Ettől függetlenül jó játék a Hero Nobody Knows? Korántsem.

De kezdjünk mindent szépen az elején. Mikor először elindítjuk a programot… na, kitaláljátok, mi vár bennünket? Segítek: újabban minden valamirevaló (Bandai) verekedős játék ezzel indít. Nos? Így van, karaktergenerálás! Ismét választhatunk magunknak fiút/lányt, megadhatjuk a nevét, hangját, frizuráját, ruházatát, magasságát, bőre színét, szóval csak a szokásos finomhangolást minden téren. A megszokottnál valamivel kevesebb opció áll rendelkezésünkre, de csupán azért, mert a játékban majd a megadott ruhaboltokban szórhatunk el annyi pénzt ruhákra és kiegészítőkre, hogy annyit szerencsétlen boltos még egy Black Friday alatt sem látott.

Ezután kerülünk a lobbiba, ami itt egy külön nagyváros, bejárható és eleinte lezárt területekkel. Szépen sorban el kell végeznünk a tutorial-feladatokat, miknek hatására újabb részek nyílnak meg szerte a városban. Itt már rögvest szembesülhetünk vele, hogy a játék grafikailag nem elég, hogy a közepes szintet is alig éri el, de bizonyos helyeken egyenesen ocsmányul néz ki. Ettől függetlenül teljesen indokolatlanul képes beszaggatni (például a lakhelyed felé vezető sikátornál) és a textúra-betöltődés sem áll a helyzet magaslatán, hiszen tőled néhány méterre lévő embereket (!) dobál be random mód. Borzasztóan kiábrándító, amikor odafutsz egy küldetést jelölő ikonhoz és másodpercekig nem tudod, hogy mi a fészkes fene van éppen, mire egyszer csak betöltődik a missziót adó emberke, és rányomhatsz végre a beszélgetésre. Egyetlen helyszínt sem érdemes közelebbről szemügyre venni, mert egyrészt semmi jót nem várhatsz, másrészt úgysem lesz rá idő a sok ide-oda rohangálás miatt. Az mondjuk jópofa, hogy a lakhelyedet ízlésed szerint berendezheted és egyre több cuccot vásárolhatsz, de a felesleges pénzszórást úgyis a ruhaboltokban fogod kiélvezni, mindenféle csicsás, ámde drága holmira.

Erőtlen próbálkozás

Alapvetően ez egy 3v3-ra kihegyezett verekedős game (ami azért igen sokszor csak 1v1), aminek seperc alatt belejössz az irányításába, és a kezdő 1-es szintről kb. 10-15 perc alatt juthatsz a 8-asig, majd így tovább, egyre feljebb. Mint említettem, haladásodat a megnyert bunyókkal növelheted, amik engem nem annyira a Naruto-, sokkal inkább a My Hero Academia- (és egy kicsit a XenoVerse-) játékokra emlékeztettek – persze a Jump Force hatása itt is letagadhatatlan. Minden harcot a hősöddel kezdesz, és ha nagyon pro vagy, akkor vele is fejezed be (lehetőleg S-rangra), de a legtöbb esetben behívhatsz segítséget. A probléma ott kezdődik, hogy az A Hero Nobody Knows harc terén úgy próbálja lenyomni a torkodon a legalapvetőbb mozdulatokat is, mintha még életedben nem játszottál volna verekedős játékkal. A hidegzuhany pedig akkor ér, mikor rájössz, hogy ezek az alap-mozdulatok végig megmaradnak, azaz semmiféle komolyabb kombózást nem tudsz előcsalni, a speciális támadás előhívása ugyanis mindössze két gombra korlátozódik.

Mindezt megbolondították még annyival, hogy sokszor meg kell várnod, amíg a többi hősöd befut, és ezt itt szó szerint kell érteni, ugyanis egy kis képernyőn, számláló társaságában láthatod, hogy mikor érnek hozzád, hogy segítsenek az összecsapásban. Illetve random események is előfordulhatnak a harctereken, mint például a roppant idegesítő meteoreső, minek következtében elkezdenek jókora meteorok hullani a pályára, és csak a vakszerencsén múlik, hogy mikor találnak el. Olyannyira szimpla a harcrendszer, hogy először nem akartam elhinni. Ráadásul PC-n az irányítást is totálisan elszúrták, szóval ha ott vennéd meg a játékot, akkor mindenképp javasolt hozzá egy gamepad. Városszerte besegíthetsz embereknek, amiért nem csak EXP és pénz üti a markodat, de a megfelelő karakterek különböző harcstílusokhoz igazított támadásokat is adnak, ha elvégzed feladataikat. Az, hogy mennyire vagytok jóban, a fejük felett egy szív-ikon jelzi. Ha ez teljesen megtelik, akkor igazi öribarikként felugranak néha a lakásodba, és adnak valami értékeset.

Az online rész még megmenthetné az egészet, azonban kötve hiszem, hogy a tősgyökeres OPM-rajongókon túl annyira sok anime-kedvelő elárasztaná a szervereket, így inkább csak érdekességképp ajánlott lenyomni néhány online harcot. Itt jegyezném meg, hogy ahhoz, hogy online minden karakterrel nyomulhass, egy roppant monoton és izzadtságszagú út vár rád, mire a kampányban mindenkit megszerzel, és közben nem unod halálra magad. Mert a fejezetek között bizony kőkeményen farmolni kell! Látod, hogy mennyi pont hiányzik még ahhoz, hogy abszolválni tudd a következő sztori-missziót, és ennek eléréséhez bizony ugyanazokat a monoton feladatokat kell letudnod: embereknek segítesz vagy újabb és újabb bunyókat csinálsz végig, hogy növeld a pontszámod. Persze ezek hasznosak, hiszen ezek által fejlődsz (érdemes a HQ-ban minden elérhető küldetést lenyomni), de tény, hogy iszonyúan unalmasak már a harmincadik ugyanolyan összecsapásnál. És hiába az első évad eseményit feldolgozó történetszál, a köztes animációk egyszerűen annyira üresnek hatnak, hogy az teljesen megöli a hangulatot.

Lélektelen munka lett az A Hero Nobody Knows. A fanservice persze megvan benne, ideig-óráig a rajongók is biztosan elszórakoznak vele, de hiába az ígéretes alapanyag, a Spike Chunsoft a Jump Force után megint luftot rúgott.

Támogasd te is a PC Gurut!