Emberi ésszel jóformán felfoghatatlan, 4 trillió dollár fölé rúgott az Nvidia Corporation piaci értéke a hét közepén, legalábbis egy rövid ideig. Ezzel Jensen Huang őrülten sikeres félvezetőgyártó techóriása nemcsak a porban hagyta a Microsoftot (3,7 trillió dollár), az Apple-t (3,1 trillió dollár) és az Amazont (2,3 trillió dollár), de világrekordot is döntött, hiszen az Nvidia a történelem első olyan vállalata, ami áttörte a 4 trilliós plafont.
Mindez pedig egy jelentős zuhanást követően történt, hiszen ne feledjük, hogy áprilisban Donald Trump meghökkentő vámjai (vagy azok rémhíre) hatalmas pofont adott az egész tőzsdének, de legfőképp az ázsiai beszállítókkal dolgozó techcégeknek. Ekkortájt 94 dollárra esett az Nvidia-részvények ára, az azóta eltelt szűk három hónap alatt azonban 74%-os növekedéssel lőtt ki a grafikon, vagyis ma már egy részvény alulról karistolja a 163 dollárt. Ahogy pedig azt a Reuters lenti grafikonja is ábrázolja, 5 éves távlatban nézve eszméletlen, 1500%-os növekedést ért el az Nvidia piaci értéke.
Forrás: Reuters
És, hogy az Nvidia megállíthatatlan szárnyalása minek köszönhető? Természetesen az AI-őrületnek, ami világszerte magával sorolta az összes techvállalatot, számítógépgyártót és a felhasználói szférát is. Ezt megelőzően sem volt rossz dolga az Nvidiának, hiszen a kriptobányászat elterjedésével már a 2010-es évek vége felé az egekbe szökött a felhasználói szintű GPU-k ára, ám azok az idők már rég elmúltak, amikor az Nvidia fő profilját a gamereknek szánt felhasználói videokártyák jelentették. Az chipgyár tehát köszöni szépen, remekül van, annak ellenére is, hogy a játékosok bizonyítottan egyre ritkábban vásárolnak új hardvert, az RTX 50-es videokártya-széria pedig alsó hangon is megosztó lett a felhasználók körében. Mindez már csak egy utógondolat az AI-chipgyártás mögött.
Borítóképek forrása: Nvidia