Tavaly ünnepelte kerek 35. évfordulóját a Megam Tensei, aminek talán az egyik legnépszerűbb mellékszála a Persona-sorozat, melynek folytatásáról egyelőre szinte semmit nem tudunk. Köztes kitérőként az Atlus azonban most nemcsak a Persona 4 Goldent hozta el PC után újabb platformokra, de még visszább nyúlva a Persona 3 Portable-t is, a széria új és régi rajongóinak legnagyobb örömére. 

Ez gyakorlatilag az eredetileg PlayStation 2-n, Japánban már 2006-ban színre lépett Persona 3 kibővített, itt-ott módosított és finomhangolt, valamint nem utolsó sorban hordozható változatának átirata, ami PSP-re jelent meg, még 2009-ben, Európába pedig 2011-ben jutott el. A Persona 3 Portable már a kezdésekor fontos döntés elé állít, mivel főhősünk neme nem csupán külsőség: ha az újoncoknak ajánlott fiút választjuk, akkor az eredeti Persona 3-hoz közeli élményt kapunk, míg a veteránoknak javasolt lánnyal kicsit más szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket. Érdekességként a Persona 4-gyel és a Persona 5-tel ellentétben a Persona 3 Portable-ben, bár szintén újoncként lépünk színre a Gekkoukan High School új diákjaként, de nem mi vagyunk az "úttörők", akik elsőként fedezik fel a város sötét titkát. 

Karakterünk ugyanis kijelölt szobája helyett furcsa társaságba keveredik, pontosabban csatlakozik az SEES-hez (Specialized Extracurricular Execution Squad), avagy Persona megidézésére képes diákok csapatához, akik az iskola igazgatójának vezetésével vizsgálják a napok közötti rejtett órát, a Dark Hourt. Ezt az átlagemberek nem érzékelik, az ideje alatt koporsóvá változva alusszák át a borzalmakat, az ébren maradottakra azonban veszedelmes árnyak leselkednek, melyek öntudatot vesztett áldozatai apátia szindrómával szenvedőkként kerülnek be a köztudatba, számuk pedig egyre növekszik. Az SEES a Dark Hour alatt az iskola helyén rejtélyesen égbe nyúló torony, a Tartarus szintjeinek fokozatos megmászásával, és nyomozással igyekeznek fényt deríteni a furcsa jelenségekre, miközben fordulatokból sincs hiány.

A Persona 3 Portable-ben nem meglepő módon megtaláljuk a későbbi felvonások alapvető mechanikáinak többségét: nagy szerepet játszanak benne az emberi kapcsolatok és az azokat képviselő tarot kártyák, plusz pénzért mellékállásokat vállalhatunk, kedvünkre tölthetjük el időnket – plusz fokozhatjuk adottságainkat – más-más tevékenységekkel, Personákat olvaszthatunk össze, és persze körökre osztott összecsapásokban verhetjük el a port a különböző szörnyeken. A játék azonban a folytatásokkal ellentétben felépítésében és tálalásában jobban emlékeztet egy visual novelre, a szabad mozgás ugyanis gyakorlatilag Tartarusra korlátozódik, a többi helyszínt kvázi képként böngészve és dolgokra bökve járhatjuk be/léphetünk interakcióba. 

A Persona 3 Portable bármennyire is élvezetes a sztori és a játékmenet tekintetében – felejthetetlen zenéiről nem is beszélve –, korát azért nem tudja meghazudtolni. Hiába a HD grafika, erősen meglátszik rajta az idő és a kézikonzolos múlt, különösen az átvezetőknél, illetve néhol egyes megoldásai is kissé elavultnak hatnak. A rajzolt elemek persze még most is csodásan festenek, és alapvetően nem mondható csúnyának a játék, de hát mégiscsak eltelt nem kevés év az eredeti megjelenése óta.

A korából adódó apróbb furcsaságok és a kissé elavultnak ható grafika alatt a Persona 3 Portable még ma is egy kötelező klasszikus, tele imádnivaló és érdekes karakterekkel, remek sztorival és csavarokkal, szórakoztató küzdelmekkel, valamint vaskos tartalommal, mindezt ráadásul fantasztikus zenék kísérik. A Persona-sorozat új és régi rajongóinak is erősen ajánlott, pótlásra és újrajátszásra egyaránt.