Akik az 1990-es években kezdtek el játszani, számtalan, mára kult-klasszikus címmé vált programot próbálhattak ki: ilyen volt például az eredeti Doom, az Earthworm Jim, a Final Fantasy VII, vagy éppen a SaGa-sorozat, melynek első részei még a Final Fantasy cím alatt kerültek a boltokba. A ma ismert elnevezés először az 1992-ben, SNES-re debütált negyedik epizódnál jelent meg, hogy aztán a sorozat megjárja a '90-es, 2000-es évek szinte összes platformját. A most digitális üzletekbe került SaGa Frontier soha nem jutott el az európai játékosokhoz, a Square Enix azonban most mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy egy hosszú utazás keretében bejárja a Régiók világait…

Nyolc hős, nyolc történet

A SaGa Frontier Remastered azonban nem egy, hanem rögtön hét plusz egy hőst kínál, akik mind saját történetüket mondják el. Az egyik például apja halála után kezd bosszúhadjáratba, a másik pedig a börtönből szabadulva próbálja megtalálni vőlegénye gyilkosát. A történetek mindegyike egyedi, különleges ízüket pedig az adja, hogy a Régiókban egyszerre létezik technika és mágia, emberek és szörnyek együttélése, mely sok bonyodalmat okoz a SaGa Frontier szereplőinek.

A történetről bővebben nem érdemes beszélni, ezeket a részleteket fel kell fedezni, ugyanakkor azt el lehet mondani, hogy a játék mögé tett Free Scenario System miatt a hősők a játék során bármikor összefuthatnak a többi szereplővel. Ez teszi lehetővé a nem-lineáris játékot, azt, hogy a karakterek viszonylag szabadon fedezhetik fel a Régiókat. Azonban azt tudomásul kell venni, hogy a SaGa Frontier egy másik kor gyermeke, egy olyan éráé, melyben a játékoknak még nem voltak részei olyan dolgok, melyeket ma természetesnek veszünk.

Így például nincs minitérkép, ami azt jelenti, hogy rengeteget fogunk gyalogolni, de ezzel együtt minden egyes zugát felfedezzük ennek a különös világnak. A helyszínek egyébként különösen részletesek: Red repülőgépén található étterem és minibár, egészségügyi szoba és panoráma kilátó, lakóegység és parancsnoki központ egyaránt. Az első világban egy kaszinóhotelban kell küldetést végrehajtani: minden hihető, hiszen a lezárt vendégszobáktól kezdve a játéktermen keresztül a garázsig minden megtalálható. A helyszínek előre rendereltek, egymáshoz kapcsolódnak, itt tudnak a főhősök interakcióba lépni a nem-játékos karakterekkel, hogy társakat találjanak a missziókhoz, itt tudnak harcolni és más feladatokat végrehajtani.

A harc a játék fontos és talán legjobb része. Rengeteget kell küzdeni, bár a balansz közel sem tökéletes. Már a kalandok legelején összefuthatunk olyan ellenfelekkel, melyek akár egy ütéssel kifektetnek. Az összecsapásokban egyébként lehet kézzel és karddal, lőfegyverrel és mágiával harcolni, a harcok eredményétől függően pedig új képességeket és technikákat kapunk. Kombókat fűzhetünk össze, mesterévé válhatunk egy harci technikának, a rendszer kellően összetett és egyedi. A siker egyébként több tényezőtől függ, hiszen a szereplők több különböző értékkel rendelkeznek: ezek működésének megértéséhez érdemes elolvasni a beépített súgót, mely egyébként sok más kérdésre is választ adhat.

A fejlődéshez egyébként rengeteget kell harcolni: gyenge ellenfelekkel szinte kizárt, hogy növekednének az értékeink, míg, ha rámegyünk az erősebb szörnyekre, akkor sokkal inkább sikerrel járhatunk a fejlődésben. Már ha túléljük az összecsapást. Megfejteni néha nehéz, hogy mi alapján jutalmaz igazán a játék, ezért teljesen a szerencsétől függ, hogy sikerül-e egy csatában legyőzni az ellenfeleket. Azok erejét egyébként soha nem lehet tudni, így a harc gyakran grindbe fordul, hogy összejöjjön annyi érték, amellyel befejezhető egy olyan összecsapás, ami továbblöki a sztorit.

Régi játék nem vén játék

A SaGa Frontier Remastered egyébként meglepően könnyen irányítható. Egérre egyáltalán nincs szükség, a nyilakkal és öt-hat gombbal szinte minden elvégezhető. A zene fantasztikus, a történetek között vannak érdekesek és kevésbé izgalmasak egyaránt, a világokban lehet találni titkokat, ugyanakkor a grafika az előző évszázad szintjét tükrözi, ami sokakat elriaszthat a vásárlástól.

Igen, a SaGa Frontier Remasteredet az a generáció fogja értékelni, amely a '90-es években nőtt fel. Tagjai imádni fogják minden egyes percét, a mai fiatalok pedig elkönyvelik egy furcsa játéknak, furcsa megoldásokkal. Azonban, ha rászánják az időt, hogy megismerjék a játék működését, alapelveit, talán megértik, hogy miért volt olyan remek az előző évszázad végén játékosnak lenni, amikor nem az volt a fontos, hogy egy játék hogyan fest, hanem az, hogy milyen játékélményt kínál.