A kínai illetőségű Dark Star stúdió tavaly mutatkozott be jelen cikkünk anyagával, amin már az első képen látszott, hogy nemcsak stílusában, hanem látványában is a FromSoftware játékára kíván hasonlítani. Persze, nem akartak egy puszta klónnal előállni, így két elemmel is megcsavarták az alapreceptet: először is a program csak bossharcokat tartogat számunkra – hasonlóan, mint a Furi és a Titan Souls –, másodszorra meg hősünket nemhogy nem fejleszthetjük, hanem éppenhogy egy tápos karakterrel fogunk visszafele fejlődni. A FromSoftware játékainak rajongójaként úgy estem neki a programnak, hogy azt reméltem, az majd csillapítja idei Souls-éhségemet. Ez többé-kevésbé sikerült.
Egyedül a (félkész) sötétben
A sztori egyszerű, mint a faék: hősünkkel – Adammel – le kell győznünk a hét főbűnt megtestesítő démonokat (na meg a meglepi nyolcadikat), amik mind protagonistánk múltbéli vétségei okán jelennek meg. A történet iránti érdeklődésünket rajzolt átvezetőkkel kívánják fenntartani, de a cselekmény végén váró hatalmas csavar olyannyira kiszámítható és súlytalan, hogy érdeklődésemet, inkább a démonok kaszabolására összpontosítottam.
A harcok során használt irányításnál szinte ugyanazt kapjuk, mint az összes Souls-játéknál. Minden támadásunkkal, blokkolásunkkal és kitérésünkkel fogyasztjuk állóképességünket, emellett minden megkezdett támadásunk és tárgyhasználatunk megkezdésének animációja alatt sebezhetőek vagyunk, így – ahogy a veteránok már megszokhatták – ezt tanácsos észben tartani, és lehetőleg minél megfontoltabban cselekedni karakterünkkel. A harcokat megbolondító csavar a démonokhoz vezető kapuknál kezdődik, ahol is csak úgy tudunk átjutni, hogy képességeink, élet/állóképesség csíkunknak egy részét, illetve felszerelésünk darabjait feláldozzuk, ezzel nehezítve előrehaladásunkat.
Itt jön elő a Sinner egy erőssége, ugyanis ellenfeleink sorrendjével is taktikáznunk kell, mert bár mindegyik legyőzhető kellő odafigyeléssel és precizitással, ám dolgunkat „nagyban” megkönnyíti, ha még birtokában vagyunk annak a kis plusznak (HP, nagyobb sebzés stb.), amivel pont átvészelhetjük az XY ellenség területi sebzését/segítőinek rohamát. Maguk a harcok nem könnyűek, bár a démonok nem lesznek ismeretlenek a műfaj veteránjainak: lesz itt nagydarab, ám lassú; illetve gyors, vékony, főleg területi sebzéssel operáló démon. Általában az alap „üss, fuss, rejtőzz” taktikák bőven elegendőek lesznek, ám még így is kellő kihívást és szórakozást fognak nyújtani.
A Sinner amennyire tisztességesen teljesít a játékmenet oldalán, annyira csapnivaló a látványa. Szinte már úgy éreztem magamat, mintha egy korai bétaváltozattal játszanék, amihez nagyban hozzátesznek a háttérben uralkodó alacsony felbontású és homályos textúrák, a steril kezelőfelület, valamint szegény Adam, aki olyan érzést kelt, mintha lehagyták volna a textúráját, ami pedig azért is vicces, mert vele ellentétben mind a hét ellenlábasa parádésan néz ki.
Mindent összevetve bár a Sinner: Sacrifice for Redemption hordoz magában pár jó ötlet, és 8 alapvetően szórakoztató harcot, a körítés – legyen szó, akár a történetről, akár a látványról – túlságosan is rombolja a program erényeit. A végeredmény emiatt az alacsony ár mellet is a „majd egy leárazás során beszerzem” kategóriába esik.
