Azoknak, akik lemaradtak volna az első cikkről, gyorsan összegezném, milyen játékkal állunk szemben. A The Flame in The Flood egy túlélő-szimulátor, amelyben egy női protagonistát irányítva kell helytállnunk. A játékban nincs multiplayer, sem pedig co-op, és a PvE világban sem leselkednek ránk vadászó fegyveresek. Egyedül a ragadozóktól, a kiszáradástól, a hidegtől, a fáradtságtól és az éhezéstől kell tartanunk. A túléléshez pedig arra lesz szükségünk, hogy a lehető legtöbb erőforrást gyűjtsük össze a játék gerincét képező folyón evezve.

Kemping

A kampány voltaképpen pontosan ugyanaz, mint a már bemutatott Endless-mode, azzal a különbséggel, hogy itt már van célja a kalandunknak. A nyitó képsorokban egy kutyát látunk, amint éppen megfoszt egy csontvázat a hátizsákjától, majd azt elszállítja főhősnőnknek. A táskában rálelünk egy jelet sugárzó rádióra, és a szignál forrását keresve útnak indulunk. A folyón való utazás közben, és az amúgy rettentő kicsi helyszínek meglátogatása alatt találhatunk tárgyakat, melyek leírásai rövid történetekkel szolgálnak. Ezen felül helyenként szembetaláljuk magunkat NPC-kkel, akikkel szóba elegyedve megismerhetjük a játék világát. Ez a fajta történetmesélés leginkább a Souls-sorozat történetvezetésére hajaz, és ugyanazoktól a hibáktól szenved. Rettentő keveset tudunk meg róla, hogy pontosan mi folyik körülöttünk, arról pedig egyáltalán nem esik szó, hogy mégis ki ez a lányka, akit ki kell mentenünk a természet karmai közül. A játékos semminemű kötődést nem érez a hősnő irányába, ezért érzelmi alapon voltaképpen mindegy, hogy él-e vagy meghal. De ha már utazás, meg kell említenem, hogy a kampányban nagyjából minden fixálva van. A helyszínek, az ellenségek, az ivóvizet szolgáltató kutak stb. egyaránt ugyanott lelhetőek fel, ahol az első végigjátszáskor láttad. Egyedül a loot mennyisége és minősége változik.

Mese habbal

Gyerekbetegségek terén a The Flame in The Flood nem remekel: hálaadásnapi pulykaként van megtömve olyan hibákkal, amik rettentően lehúzzák a játékélményt. Játékmenetre egy az egyben olyan, mint a hamarosan megjelenő The Long Dark, ahol multi híján szintén a természettel nézünk szembe, és az egyéni teljesítményen van a hangsúly. Az újdonságnak számító kutya pedig pontosan ugyanazt a feladatot látja el, mint a Fable-sorozatból ismert pajtása: jelez, ha ellenség vagy loot van a közelben, és megmutatja, hol találjuk a felszedhető tárgyakat. A „harcok” folyamán nem segít bennünket, viszont szerencsére nem is sérülhet meg, így legalább az escort missionök frusztráló érzete nem nyomja a vállunkat. A tárgylista rettentően kicsi, és fárasztóan hosszú ideig tart a menedzselése. Egyébiránt érdekesség, hogy halál esetén minden megszerzett tárgyunkat elveszítjük, kivéve azokat, amiket a kutyus táskájába rejtettünk. Mintha négylábú társunk csomagja egy kompakt TARDIS lenne, újratöltés esetén pedig időúr módjára visszatérne hozzánk egy másik idősíkra. Ha pedig a kutya a Doktor, akkor az megmagyarázza, miért nem nevezhetjük el…

A játékmenet 75 százalékban abból áll, hogy a tárgylistánkat böngésszük és kraftolunk. A maradék 25 százalékban utazunk és a már említett kraftoláshoz szükséges tárgyakat gyűjtünk pontosan ugyanúgy, mint bármely másik túlélő játékban. Sajnos valóban igaz a mondás: nincs új a Nap alatt.