Tesztek

A Fable alkotóinak legújabb játékában bepillantást nyerhetünk egy feltaláló mindennapjaiba, aki gyerekek milliót tette boldoggá kreatív ötleteivel.

A Lionhead veteránjai kockásították a Fable-t, a végeredmény pedig nem hazudtolta meg a tehetségüket.

A The Fabled Woods egy egyszerű, de hangulatos sétaszimulátor, azonban az árazásnál elég vastagon fogott az a bizonyos ceruza.

Tíz évvel az eredeti megjelenést követően visszatért a Fable-sorozat első része, hogy ezúttal HD-ben kápráztassa el a régi (és remélhetőleg új) rajongókat. De vajon az új köntös ér annyit, hogy kifizessünk érte nagyjából tizenkétezer forintot?

Habár a Walking Dead zombijai hamarosan visszatérnek a második szezonra, a Telltale készült egy másik kalandjátékkal is az őszre. A Fablesben alkoholista mesehősökre csap le a halál keze, és csak a Piroskát molesztáló Farkas tudja megmenteni gyerekkorunk imádott szereplőit!

Mostanra nyugodtan nevezhetjük trendnek, hogy vásárlásra buzdításként bármilyen programra rácsapják a Fable címkét, ha játékon belül néhány név és helyszín visszautal a legendás sorozatra. A kinectes Fable: The Journey lett a következő állomás ebben a kiábrándító felhozatalban.

Ha a Fable Heroes ember lenne, egy pszichiáter meggazdagodna rajta. Komplex identitásproblémái vannak, például azt képzeli, hogy köze van a Fable sorozathoz pár onnan átemelt név miatt.

Két évvel a második rész után Peter Molineux és csapata nem kisebb dolgot ígért, mint hogy a Fable 3 forradalom (It's a Revolution) lesz. Lássuk, sikerült-e tartani a tervet...?

Az Xbox történelmének egyik legsikeresebb és talán legszerethetőbb kaland-szerepjátéka egyértelműen a Fable volt. A zseniális világ, a szó szerint látványosan fejlődő karakterünk, a történetmesélés és a világban élő szereplők tetteink hatására történő reakciói olyan hangulatot teremtettek, amire addig nem volt példa a konzoljátékok történelmében. A hatalmas anyagi sikert (több mint 4,5 millió eladott példány) egy PC-s változat követte, majd a bejelentés, hogy jön az első next-gen Fable. A hosszú évekig tartó várakozásoknak vége, Peter Molyneux legdédelgetettebb álma valóra vált! Albion szebb, hatalmasabb és sokkal több lehetőséget ígér, mint elődje.

Ha Lionhead játék kerül kivesézésre a világ bármely szaklapjában, Peter Molyneux-t az atyaúristen sem mentheti meg attól, hogy neve az első sorokban felmerüljön. Hiába, az istenszimulátorok ura az elmúlt 18 évben letett már egy-két maradandó alkotást az asztalra, így a hatalmas várakozás, amely minden újabb megmozdulását kíséri, nem mondható indokolatlannak. A folyamatosan újabbnál újabb ötletekkel kísérletező, erősen moralizáló tervező azonban eddig csak egyetlen játékának készítette el a folytatását, ami nem lehet véletlen. Ennél fogva a 2001-ben megjelent első rész hibátlan és nagyszerű volta után joggal tehette fel mindenki a kérdést: ezt most miért? Miért, miért… Elsősorban azért, mert bármilyen legendás alak is Molyneux úr, mégiscsak a játékiparnak nevezett valami legendás alakja, amelyre jellemző, hogy trendszerűen követik benne a jól sikerült játékokat újabb részek. Hiszen egy játék képes elvinni a hátán még legalább egyet, de lehet hogy kettőt is. A Black and White pedig kellően egyedi és jól eltalált alkotásnak bizonyult ahhoz, hogy egy Fable után, a The Movies adta szabadidőben az oroszlánfej iparoslegényei egy picit foglalkozzanak a témával.

A Lionhead Studios már tapasztalt fejlesztőcsapatnak bizonyult 2005-ben is, hiszen többek között az ő nevükhöz fűződik a Black and White franchise. Ezek után várható volt, hogy a Fable sem lesz éppen piskóta...

Peter Molyneux bizonyára önmaga is egy moralizáló alkat lehet, ha játékaiban állandóan vissza-vissza térő téma a jó és rossz állandó küzdelme. Hiszen mindenkinek beugorhatnak olyan alkotások, mint a Black and White, amelyben egyaránt lehettünk jóságos és démoni istenek, vagy a Fable, ahol ha nagyon jó fiúk voltunk, néhány küldetés után már glória pelyhedzett fejünk felett, az égetnivaló tömeggyilkos csibészek pedig akkora szarvakat növeszthettek, hogy egy tanyasi kos is megirigyelhette volna. Azonban a sokak által Mesterként tisztelt úriembernek a Lionhead Studiost megelőzően volt egy másik játékfejlesztő boszorkánykonyhája is, amelyből a '90-es évek legnagyszerűbb alkotásai kerültek ki. Noha akkoriban a technikai lehetőségek nem minden esetben tették lehetővé az elképzelések teljes körű kibontását – valószínűleg az akkori magyar álomgépnek számító 486-os, majd Pentium 90-es állomány összteljesítménye nem lenne elegendő a fenti játékok személyiségmotorjának megzizzentéséhez sem – így sajnos már az elején le kell szögeznünk: a Dungeon Keeperben komoly jellemfejlődésen nem fogunk átmenni. Csupán gonoszok, gonoszabbak és egészen gonoszak lehetünk.