Tesztek

Goku és barátai helyett ezúttal egy maroknyi civilre hárul a legnagyobb gonoszok legyőzése – vagy legalábbis a velük történő találkozás túlélése.

A Bandai mostanában lecsap mindenre, amiben pénzt szimatol, és bár a Dragon Ball Z: Kakarot nekem személy szerint kifejezetten tetszett, a japán cégóriás még így is inkább a mennyiség, mintsem a minőség oltárán áldoz fel súlyos pénzösszegeket, ha új játék megjelenéséről van szó.

Azt tudtátok, hogy az első Dragon Ball-videojáték még 1986 végén jelent meg? Bizony, azóta igen sok víz lefolyt már a Namek csörgedező patakjain, jelenleg pedig ott tartunk, hogy itt az első, sandbox elemekkel megtolt nyitott világú rész, amiben a Dragon Ball Z eseményeit követhetjük végig.

Ismét maximális fordulatszámon pörög a Dragon Ball-mánia, amit mi sem prezentál jobban, mint hogy a verekedős téma után a Bandai Namco az RPG irányába tolná tovább a franchise szekerét, útközben pedig még egy taktikai kártyajátékot is piacra dobott Gokuék főszereplésével.

Több mint 30 éve, hogy játékok készülnek a legendás Dragon Ball manga és anime alapján, de olyan összetett, tartalmas és szórakoztató verekedős program még biztos nem készült, mint a FighterZ. Az elvárásaink jelentősek voltak, de a fejlesztők vették az akadályokat.

PC-s játékosként eddig nem sok bunyós játékban élhetted ki a Dragon Ball iránti rajongásodat, a Namco Bandai viszont egy drasztikusabb szemléletváltás mellett döntött, és egészen megadta a módját a költözésnek, a Xenoverse ugyanis egyszerre merít a bunyós és az MMO-s stílusból.

„Dragonbóóóóól zed-zed, kedves Songohááááán!” – énekeltem, miközben felizzott a Battle of Z startképernyője a PS3-on. Szívem elöntötte a bátor (s botor) remény, hogy ezúttal is győz a jó, de sajnos a fejlesztők a szemem láttára szenvedtek vereséget.

Vallomással kell kezdenem: teljesen kimaradtam a Dragon Ball-őrületből, engem, az animekedvelőt valahogy teljesen hidegen hagyott ez a sorozat, ahol a karakterek három részen keresztül készülnek egy-egy szupertámadás bevetésére, és amúgy is mindenki ordenáré ellenszenves hacukákban rohangál. Éppen ezért nemhogy nem vártam a Burst Limitet, a legalább harmincadik játékfeldolgozást, de ha megkérdezték volna két hónapja, hogy kipróbálnám-e, tuti nemet mondok.