Warhammer 40.000 Dawn of War
Történt egy fáradt délután, hogy az egyik kollégával a szép halál meghatározására tettünk kísérletet. Hogy az ágyban, párnák közt-ön túl a kajakozás közben vagy a Túró Rudi által lenne a kívánatosabb, nem tudom, de abban egészen biztos vagyok hogy ezek egyike sem olyan dicső, mint a Warhammer 40.000 világában látszólag arctalan űrgárdistaként hullani el a Káosz seregeinek nyomása alatt egy otthonunktól távoli, idegen bolygón. Míg a hitehagyott testvéreink hatalmas pallosai és gépfegyverei vágta sebeinken keresztül lassan elfolyna belőlünk az élet, ajkainkon az utolsó zsolozsma kélne a Mindenható Császárhoz, s még látnánk, testvéreink rajtunk átlépve tovább menetelnének az ellenség elpusztítására, hogy a véres csatákban lassan elmosódjanak az egyén, a rendház és Birodalom közti egyébként is hitbeli határok... Minő dicső halál lenne úgy eltávozni, hogy bizonyságot nyerjünk: a Császár mindenütt ott van, és Horus, valamint a Káosz Istenek minden mesterkedése ellenére az Arany Trónusba zárt Uralkodó az egyetlen örök és állandó pont a kavargó, világokon átívelő háborúban.