Monster Hunter Wilds teszt – Padhoz szögel és vért izzaszt a kezdőbarát Monster Hunter
Egyszerre akar valami új és valami régi lenni a Monster Hunter Wilds, ami részben sikerül is neki, részben meg a két szék közé zuhan és sírva ül a padlón.
Egyszerre akar valami új és valami régi lenni a Monster Hunter Wilds, ami részben sikerül is neki, részben meg a két szék közé zuhan és sírva ül a padlón.
A Monster Hunter Rise sikere nem véletlen: a széria egyik legkellemesebb, ha nem is a legkönnyebben befogadható darabja hihetetlenül jól csúszott Nintendo Switchen, és a játékmenet újításaival is elégedettek lehettünk – most a PC-változat akadt horgunkra.
A Monster Hunter-sorozat új spin-off játékot kapott, melyben a vadászok helyett a lovasok kapták a főszerepet.
Három évvel a World után végre visszatért a Monster Hunter, méghozzá bizonyos szempontból nézve duplán, hiszen a Rise Nintendo Switch-exkluzívként aranyozza be azt a Nintendo-családot, aminek oly sokat köszönhet.
Körülbelül másfél éve, hogy a Monster Hunter: World megjelent és meghódította a világot. A Monster Hunter-széria legfrissebb címe hamar a Capcom legjobban fogyó játéka lett, most pedig megérkezett hozzá az első nagy DLC is az Iceborne képében. De vajon van-e olyan jó a kiegészítő, mint az alapjáték?
Miközben a Monster Hunter: World világszerte diadalmenetet jár be mind a kritikusok, mind a játékosok között, addig a rendkívül hasonló koncepcióval megáldott, posztapokaliptikus környezetbe helyezett God Eater 3 a darabjaira hullott világ romjain kínál epikus kalandokat.
A PC-játékosokra csak kacsingató, a PlayStation-platformokon viszont őshonos szörnyvadászos Monster Hunter-sorozat legújabb fősodorbeli epizódja, a World végre ellátogatott számítógépekre is, és a Capcom portja szerencsére összességében igényesre sikeredett.
A Monster Hunter: World kirobbanó sikere után a Capcom óvatos tapogatózásként kiadta a sorozat első Nintendo Switch részét, ami ugyan inkább mondható egy kibővített remasternek, de így is tökéletesen hozza az elvárt Monster Hunter élményt – ráadásul bárhol és bármikor.
Hogy ebben a számban két játéknál is hatalmas lényekkel, csodás világokkal ismerkedhettem, óriásokba kapaszkodtam, annak biztosan van valami spirituális jelentősége, ha más nem, hát az, hogy miután a Street Fighternél kicsit megrángattam a Capcom bajuszát, ezúttal nem győzöm eléggé méltatni a japán stúdióóriást és annak fejlesztőit.
Miközben a Capcom Monster Hunter-szériája folyamatosan a rajongók kedvére tesz, így egyre csak sikeresebbé válva, a tömegmészárlásairól híres Koei úgy döntött, maga is vág egy szeletet a szörnyvadászatot jelképező tortából. Aztán az egyből három lett, csak el ne csapja a gyomrunkat.
Ha létezik játék, amely egy komplett platformot is meg tud menteni, az mindenképp a Monster Hunter-széria, amely egymaga tehet arról, hogy a PlayStation Portable egyedül Japánban nem volt hatalmas bukás. De a 3DS-nek is segít?