Tesztek

Az elvárások csak nagy ritkán jönnek be, az pedig csak nagyon ritkán teljesül, amit szeretnénk. A Tekken 8 ezzel szemben az üdítő kivétel, hiszen nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk.

A Good Company kiért a közel kétéves korai hozzáférésből, és teljes értékű játékként jelent meg, mi pedig megnéztük, hova jutott a cégmenedzsment.

Szerepjáték elemekkel beoltott kalandjátékként elevenedik meg a VTM-univerzum: ezúttal a bostoni vámpírok életébe nyerhetünk betekintést, méghozzá három főszereplőt irányítva.

Lassan harminc éve már, hogy útjára indult a franchise, ami azóta is kellően népszerű, bár videójátékként valahogy annyira soha nem tudott érvényesülni.

A monumentális Ruined Kinggel egy napon jelent meg a Hextech Mayhem, a másik Leauge of Legends-spinoff, amely bélyeg méretű ritmusjátékként mutatja be egy páros rivalizálását.

A Two Hundred Ways a One Hundred Ways folytatása, ami logikai-fejtörő játékként gyakorlatilag újabb kétszáz megoldandó feladatot jelent.

23 évvel az első rész megjelenése után végre PC-n is tiszteletét teszi a konzolon méltán népszerű Tekken-sorozat. A számozott hetedik rész igyekszik megfelelni a kor és a platform elvárásainak, gyökerei azonban annyira mélyre nyúlnak, hogy képtelen elszakadni tőlük. Ez pedig ugyanannyira jó hír, mint amennyire rossz.

Ősszel már mentünk egy kört a Telltale Games Sötét Lovagos szériájának első részével, és akkor nem voltunk elragadtatva a látottaktól. Azóta elérhetővé vált mind az öt epizód, és a véleményünk a teljes sztori ismeretében sem változott jelentősen. A legendás képregényhősre felhúzott interaktív mozi nem pocsék, viszont játékként és Batman-történetként is teljesen feledhető.

Július közepén hazánkban is elérhetővé vált a Pokémon GO, ami két hét leforgása alatt fejtetőre állította a világot, zsebszörnyvadásszá téve még azokat is, akik egy hónappal korábban még azt sem tudták, mi fán terem Pikachu. A mobilos Pokémon addikciónak ugyan tökéletes, de játékként azért még bőven lenne mit csiszolni rajta.

Merész vállalkozás interaktív vizuális történeteket videojátékként eladni, hiszen e műfajban az adott program élvezeti értéke szinte kizárólag a sztori minőségén múlik, s bizony az HBO-bűndrámák nyomdokain haladó The Detail alatt is rezeg a léc.

Egy indie meta-FPS a videojátékok történelméről, megmosolyogtató referenciákkal és egy kultikus skót író jegyezte történettel. Ez volna a Bedlam, egy videojáték-paródia, amely groteszk módon épp videojátékként nem állja meg a helyét.

Hagyományos tower defense címekkel Dunát lehetne rekeszteni a Flash-oldalakon, ezért sokak szerint nincs is létjogosultságuk „komoly”, steames játékként. Ám ahogy azt már a műfaj több képviselője is bizonyította, nagyon is van, ha elég jók hozzá.

A Valve esetében nem példa nélküli, hogy rajongói alkotásokat és jól sikerült kezdeményeket karol fel, és mögéjük állva teljes értékű játékként dobja piacra azokat. Vannak jól ismert példák erre, és vannak, amelyekről kevesebben hallottak, vagy kevésbé bizonyultak időtállónak. Ilyen a Gunman Chronicles is.

A verekedős játékok műfajának egyik legjelentősebb képviselője visszatért, és nyomában kő kövön nem maradt. A Tekken sorozat rajongói elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket, hisz a TTT 2 visszaidézi a széria szebb napjait, elfeledtetve a Tekken 6-ot.

2004-ben egy újabb űrstratégiai játékként mutatkozott be a nagyvilágnak a Mithis Entertainment magyar fejlesztőitől a Nexus: The Jupiter Incident. Úttörőnek nem mondható a témában; nagy sikerű elődei között szerepel többek közt a Homeworld és az Imperium Galactica sorozat, mely utóbbival, egyes tévhitekkel ellentétben, csak készítésének korai stádiumában állt kapcsolatban, akkor is kizárólag névrokonságban. E hányattatott sorsú játéknak ugyanis az idők során négy neve (többek közt a beharangozásakor megkapott Imperium Galactica III), két fejlesztője és kiadója volt, és egyszer le is állították a projektet. Mindezek ellenére a Nexus lekerült a gyártósorról, és habár nem hozott akkora nyereséget, mint elődei, egy értékelhető, igényes játékkal gazdagodott az űrstratégia piaca.

Amikor Jin és Ryu végre összecsap, egy új korszak születik. Tudja ezt a Capcom és a Namco is, így új, közös sorozatukban igyekeznek erős kezdéssel lenyűgözni minket. Nem rossz, várjuk a folytatást...  

A Harry Potter adaptációk már hosszú évek óta megbízható szereplői a videojáték felhozatalnak, és ahogy a könyvekből készült filmek változtak, úgy formálódtak a mozipremierekkor menetrendszerűen érkező Harry Potter-programok is. Kezdetben voltak a főleg platformjátékként funkcionáló első részek, amelyek leginkább bájosak, de emellett szórakoztatóak is voltak, aztán egyre akciódúsabbak lettek az egyes epizódok, megjelent egy kis taktikai vonal is a kooperatív irányításnak köszönhetően, majd az ötödik részben már-már egy a roxforti sandbox játékot kaptunk, hogy aztán a sorozat elinduljon a lejtőn. A hatodik kaland már korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, visszafejlődött az elődeihez képest, és akik arra számítottak, hogy ez a két részre bontott hetedik fejezet esetében változni fog, nos, nekik van egy rossz hírünk...

A független (indie) játékok történelme visszavezethető egészen a hetvenes évekig, mikor még hivatalosan nem is létezett számítógépes játékipar, csupán néhány vállalkozó kedvű programozó alkotott szórakozásból. A 90-es években a legtöbb független alkotás shareware/freeware játékként futott be, melyet a játékosok egymás közt cserélgettek. Akkoriban a számítógépes játékipart a nagyobb kiadók tartották kézben, így az alacsony költségvetésű, mindennemű promóciót nélkülöző játékok fejlesztőinek szinte semmi esélyük nem volt a felemelkedésre, hacsak nem csatlakoztak egy nagyobb fejlesztőcsapathoz. A fordulópont végül a 2000-es években következett be, mikor az internet egyre nagyobb teret nyert magának: a világháló segítségével a független játékfejlesztők könnyedén árusíthatták játékaikat.

Igen, igen, a sors fintora. A múlt hónapban még a verekedős játékok enyhén szólva is ritkaságszámba menő jelenlétét sirattam napjaink videójáték-palettáján, rögvest a Namco útjára indította harci játékainak egyik folytatását, és a hírek szerint a Tekken 6-ra sem kell már oly sokat várnunk. A SoulCalibur-széria (most először egybeirandó a játék neve) a játéktermekben indult útjára – kevés sikerrel (szembemenvén a tömeggel engem már a játéktermi verzió is magával ragadott). A Dreamcast-verzió, és főképp az abba belerakott újítások tették olyannyira sikeressé, hogy egy lapon lehessen említeni Tekkenekkel, Virtua Fighterekkel.

A francia Arkane stúdió 1999-ben alakult, főként az Atariból kilépett fejlesztőkből. A csapat bemutatkozó játéka a nagy sikerű Arx Fatalis volt 2002-ben, (két éve a Guru lemezmellékletét is megjárta teljes játékként), azóta a Dark Messiah-t kalapálta a csapat.