Tesztek

Régi ötletekkel, de teljesen modern eszköztárral tért vissza évtizedes pihenéséből az Age of Empires-széria. A negyedik rész ismét beleveti magát a középkorba, hogy múltbéli ötletekkel tapossa ki a sorozat és a műfaj jövőjének útját.

Az utolsó, eddig a szekrényben tartott Age of Empires-játékot is leporolta a Microsoft, inkább kevesebb, mint több újítással lehelve életet a sorozat fekete bárányába.

A 2018-as Age of Empires: Definitive Edition után befutott a második rész, a The Age of Kings felújított változata is, amely a 2013-as HD-verzió feljavított grafikája helyett sokkal több újdonságot tartalmaz, egyúttal az összes eddigi DLC is helyet kapott benne.

Az egykor sikeres stratégiai játékok újrakiadásának második eljövetelét éljük mostanság, a PC Guru utolsó nyomtatott példányában helyet kapó Age of Empires 2: Definitive Edition után befutott a 2003-as megjelenésű Praetorians felújított változata is, melyben ismét az ókorba látogathatunk el.

Egy bukott lord és kálváriája a birodalma visszaszerzése céljából. Svédországból kapott erősítést az RTS-műfaj, de garantáltan nem ez a cím lesz az, ami miatt tömegek fogják otthagyni az Age of Empires felújított változatát. Vagy bármelyik másik játékot.

A kiábrándítóan sikerült Age of Empires remaster után a tavasszal együtt megérkezett a legendás RTS eszmei örököse, amely abszolúte modern, egyedi tálalással és pár jó ötlettel próbálja elhozni a modern generációnak az AoE addiktív játékmenetét. Sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A második epizód váratlan leporolása után még régebbre utazik vissza a Microsoft: ezúttal az Age of Empires első része kapott új köntöst, a tálalás frontján az alapoktól túrva fel mindent. A többi viszont, nos, olyan, mint annak idején, két évtizeddel ezelőtt volt.

Tizenhét év telt el az Age of Empires első részének megjelenése óta, most itt a sorozat legfrissebb darabja, hogy újabb szöget üssön a… izé… szóval megérkezett a valós idejű stratégiák egyik legnagyobbjának modern köntösbe bújtatott új epizódja.

A Games for Windows Live nyugdíjazásával a Steam felé fordul a Microsoft. Az új irány első mérföldköve a kultikus Age of Empires II felújítása lett, amely meglehetősen drágán, és kifejezetten pórias módon tért vissza 14 éves, igazolt távollétéről.

Azokból a régi jó dolgokból mégis megmarad valami, és nem ám csak a krumpliszirom, mert például az Age of Empires is feltámad halottaiból, hogy augusztus idusán bekopogtasson az MMO-k kapuján.

A történelem problémás dolog, hiszen a sok írásos és tárgyi forrás ellenére nem lehet pontosan megállapítani, mi hogyan történt. Csupán következtetéseket vonhatunk le a felhalmozott információkból, de soha nem fogjuk megtudni, hogy például milyen érzés lehetett Róma népének, mikor egy-két felbőszült stratéga a városnak vezette légióit. A videojátékok magas fokú interakciója miatt azonban lehetőségünk adódott már párszor arra, hogy személyesen alázzuk meg Xerxes seregeit, vagy vegyük be Tróját (lásd: Age of Empires-széria). A Total War-sorozat azonban ennél tovább ment, s azzal a gondolattal játszott el, hogy milyen lenne, ha mi dönthetnénk a történelem eseményeiről, népeinek sorsáról. Két menetben már volt szerencsénk katanával felszabdalni a történelemkönyveket (Shogun: Total War), illetve megmutatni, hogy Európa legnagyobb állama nem a Német-Római Császárság, hanem a Magyar Birodalom volt (Medieval: Total War). 2004 őszén elérkezett a harmadik megmérettetés, ahol ezúttal az a kérdés: vajon vérfertőzött császárok vagy büdös szájú, zsíros hajú barbár vezérek fogják uralni a világot. A Rome: Total Warban a döntés ismét a mi kezünkben van. Lássuk, hogy ismét ízlik-e! Alea iacta est -- a kocka el van vetve...

Történjen a jövőben bármi is, egyben biztos lehetünk: akárhány „age-es” is vagy, az Age of Empires sorozat bizony minden valamit magára adó stratégának kötelező alkotás. Az Ensemble Studios jó két-háromévenként megjelenő, RTS ruhába öltöztetett történelemleckéje 1997 óta annyi kellemes percet szerzett már jónéhány millió játékosnak a világon, hogy egy-egy karácsony környékén rendre úgy gondolaja a „picipuha” birodalom vezetője, hogy miért is ne tegyenek játszhatóvá egy újabb fejezetet az emberiség történelméből. Ezt a fajta üzletpolitikát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény hogy a 2005 októberében megjelent harmadik epizód valójában a negyedik.

A Krisztus utáni kerek kétezredik évben alapított Big Huge Games tagjai voltak jórészt felelősek három, mára ősklasszikussá érett csodastratégiai játékért (Colonization, Civilization 2, Alpha Centuri) nem meglepő tehát, hogy saját új nevük alatt is megreformálták a stratégiai játékok műfaját a Rise of Nationsszel és a Rise of Legendsszel. Az Asian Dyanstiesban ennek ellenére semmilyen újító nagy, soha nem látott ötlettel nem találkozhatunk.

Kereken egy évvel ezelőtt jelent meg a birodalomépítő stratégiai játékok királyának harmadik része, ami ugyan játékmenetbeli újdonságokat nem igazán hozott az RTS-ek világába, döbbenetes látványvilágával és addig stratégiai játékokban sosem látott fizikájával mégis osztatlan sikert aratott. Amerikában kisebb-nagyobb kihagyásokkal máig a PC-s eladási listák élmezőnyében tanyázik a játék, így magától értetődő volt a kiegészítő lemez megszületése. Három új civilizáció, két új kampány, továbbfejlesztett többjátékos mód: látszólag nem is kívánhatnának többet a sorozat kedvelői, de sajnos ezúttal a hangzatos reklámok mögött vajmi kevés valódi újdonság található.

A Stainlesst 1998-ban kifejezetten real-time stratégiák készítése céljából alapította Rick Goodman, akit az Age of Empires egyik atyjaként tisztelhetünk. Első játékukra jó három évet kellett várni, de az Empire Earth meghozta a sikert. A massachusetts-i fejlesztők még összerakták a 2003-as Empires: Dawn of the Modern Worldöt (valamint eladták az engine-jüket a Children of the Nile számára) - majd tavaly váratlanul csődbe mentek.