Tesztek

Újabb Aliens-játék a Focus Entertainmenttől, de ezúttal nem csapatorientált FPS, hanem szóló taktikai akciójáték a végeredmény.

Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy azért csúszok egy cikkleadással, mert játszanék még egy kicsit az alannyal, de most ez a helyzet állt elő, ami talán sokat elárul a program minőségéről.

A The Alien Cube a The Land of Pain szellemi örököse – egy belső nézetes, Lovecraft ihlette, kimért horrorjáték.

Az Aliens: Fireteam Elite akár egy új Aliens-mozi is lehetne, de nem az – helyette inkább az a Colonial Marines lett, amire annak idején vártunk.

Nem is olyan régen, az augusztusi, avagy 2019/08-as PC Guruban áradoztam a Contra-sorozatról, valamint leginkább annak legjobb, 1992-es epizódjáról, az Alien Warsról. Most pedig, két hónappal később már itt is az egyenes ágú folytatás, ami részben hagyománytisztelő, részben modern formában kínálja a megszokott pusztítást.

Januárban az erő ébredezett a Csillagok háborúja segítségével, majd áprilisban a xenomorfok tértek vissza a monitorra az Aliens vs. Pinballban, de a Zen azóta sem pihent, elvégre még nincs itt az év vége, de ismét ütögethetjük a golyót a Marvel hősnőivel.

Az idegenek itt vannak! Vagyis inkább múlt időben, elvégre már a jövőben járunk, mikor is hatalmas csaták során csapunk össze a földönkívüliekkel. Eredményeinktől pedig a teljes bolygó, valamint a lakóinak sorsa függ, tehát alaposan kössük fel az exoskeletont!

Utoljára a februári PC Guruban örvendeztem a Zen Studios akkor aktuális asztalcsomagja miatt, ami Az ébredő Erő kapcsán jelent meg, azonban nem is sejtettem, hogy a fiúk még magasabbra tudják helyezni azt a bizonyos lécet. Erre az alienes pack a legjobb példa.

Az Alientrap Games játékában az Olimposz csúcsait vesszük célba, hogy jól móresre tanítsuk Zeuszt, amiért pusztulásra ítélte a halandókat. Kratos ámokfutása után most a bátor Nikandreostól kell rettegniük a halhatatlannak hitt isteneknek!

A megjelent Alien: Isolation DLC-k különböző fokú játékélményt nyújtanak, van, amelyik jobb, van amelyik rosszabb. Egy rendhagyó összegzés következik, oldalanként egy-egy DLC leírásával.

Alien-játékot készíteni könnyű: igazán jó Alien-játékot készíteni úgy tűnik, hogy lehetetlen, még akkor is, ha mind a múltban, mind a jelenben voltak már próbálkozások. És bár a Colonial Marines után egyértelműen minden csak pozitív fejlődésnek minősíthető, azért az Isolation se lett az a csoda, mint amilyennek a beharangozásakor tűnt, annak ellenére, hogy alapvetően tökéletes... csak aztán megjelenik az alien.

A Gearbox nevéhez köthető Aliens-fiaskó után kicsi volt az esélye, hogy a Star Trek minőségi tagja lesz a több évtizedes múlttal rendelkező sci-fi famíliának, és a matematika ezúttal sem tévedett. Ha katasztrofális élményre vágysz, akkor ne keress tovább!

Nem kellett sokat várni arra, hogy az Aliens: Colonial Marines méltó kihívóra találjon a „melyik játék okozta a legnagyobb traumát 2013-ban” versenyben: megérkezett a második Walking Dead-adaptáció, ahol a televíziós sorozat két karaktere úgy járja a vidéket, mintha csak vakációznának.

Hat teljes évet kellett várnunk arra, hogy a Gearbox végre elkészüljön az új Aliens játékkal, amiben végre nincsenek predátorok. A végeredményt látva lehet, hogy mégis jobban jártunk volna, ha ismét háromfrontos lenne a háború...

Nehéz szülés volt, de végre elkészült a kultikus Natural Selection folytatása, amely az Alien-sorozat ihletésében mutatja be a maga futurisztikus háborúját, ahol az emberek és az űrlények vívják örök harcukat, egy forradalmian új játékban, amely shooter és stratégia is egyben.

Míg egyes játékok szövevényes történetükkel, ragyogó grafikájukkal, vagy ritkább esetben innovatív megoldásaikkal hódítanak, addig akadnak olyan példányok, melyek a jól összerakott egyszerűségükkel tudják monitor elé szögezni a kikapcsolódni vágyókat, akár még napi szinten is. Jelen esetben az egyetlen kitétel, hogy a leendő fegyverforgató fogékony legyen az állandósulni látszó űrlényinvázió csapatalapú megrendszabályozására.

Mindent egybevetve a Dead Space remek kis játék volt, s az első végigjátszást követően azonnal egy szinten kezdtük el emlegetni a földkerekség legdurvább horrorjátékaival, olyanokkal, mint a vérfagyasztó Aliens vs Predator vagy a System Shock 2 és a Doom harmadik epizódja. A horror műfajban ritkán születik hasonlóan hatásos játék, Isaacet irányítva pillanatok alatt úrrá lett rajtunk a rettegés, a félelem, barátaink és szüleink pedig borzongva bámulták a monitorunkat azt fontolgatva, vajon beutaljanak-e minket egy klinikára, mielőtt kést ragadunk és mindenkit lekaszabolunk. Aggodalomra persze nem volt ok, hiszen csak a fáradt gőzt engedtük le, amihez remek eszközt adott a kezünkbe a Visceral Games, és most nagyon úgy tűnik, hogy sikerült megismételniük a bravúrt.

Újra csatasorba áll a Halál és a Ragadozó, pedig jóformán még ki se élvezkedtük magunkat a kevesebb mint egy éve megjelent AvP 2-vel. A filmtörténelem (és a dolgok alakulását elnézve hamarosan a játéktörténelem) két legrettegettebb szörnye ezúttal „csak” egy küldetéslemez erejéig feszül egymásnak, s ez az add-on jelleg előrevetíti azt, hogy mire is számíthatunk. További fontos információ a projekttel kapcsolatban, hogy a Monolith éppen nem ért rá egy bizonyos No One Lives Forever 2 játék miatt, így a Fox a Third Law csapatát (benne volt a kezük az AvP 2-ben is) bízta meg e nemes feladattal.

Gearbox. Ismerősen cseng ez a név? Ha kicsit mélyebbre nyúlunk memóriánkba, rájöhetünk, hogy mostanában a Borderlands és a legújabb Aliens-játék kapcsán lehet róluk hallani. 2008-as produktumuk a Brothers in Arms: Hell’s Highway volt, mely bár megosztotta a nagyközönséget, minősége azért nem árnyékolja be a texasi csapat eddigi munkáját. Csak hogy képbe legyünk: nekik köszönhetjük többek között az Opposing Force és Blue Shift nevű Half-Life kiegészítőket, valamint aktív közreműködésüket a sokak által istenített HALO-ban. De kanyarodjunk vissza az előbb említett BiA-trilógiához, mert most e taktikai FPS-sorozat első része fekszik boncasztalomon. Nem is szaporítom tovább a szót -- hosszú az út a 30-as magaslatig!

Se szeri, se száma az emberi faj és a földön túlról érkező létformák (általában nem túl baráti) viszonyát feldolgozó filmeknek, ám valószínűleg az 1982-ben készült The Thing rendelkezik mind közül a legnyomasztóbb atmoszférával. Kevésbé ismert film ugyan, mint az Alien vagy a Ragadozó (magyar földön A Dolog, illetve A Valami néven vetítették annak idején és terjedt el VHS-szalagokon), de megérdemli, hogy ezekkel a kultusznevekkel említsük egy lapon. John Carpenter rendező Ennio Morricone segítségével (aki a film ridegségét mesterien alátámasztó zenei aláfestést szolgáltatta) egy rettentően komor és félelmetes hangulatú alkotást szabadított a világra, mely a mai napig „kellemes” perceket tud okozni azoknak, akik szívesen néznek pörgő akciót ugyan mellőző, ám roppant véres és látványos jelenetekben bővelkedő műveket, nagyszerű színészi játék kíséretében -- nemcsak a főszereplő Kurt Russell, de tucatnyi társa is kiválóan teljesít. Mivel igencsak régi, por- (illetve stílszerűen) „hólepte” horrorról van szó, és a játék tulajdonképpen közvetlenül a film utolsó jelenete után veszi fel a fonalat, röviden érdemes összefoglalni a történetet.

Ugye mindenki hallott már az alienekről és a predátorokról? Nagyon remélem, hogy igen, ugyanis nem szeretnék kiselőadást tartani Alan Dean Fosterről, a fent említett két szörny filmtörténeti szerepéről, valamint a rengeteg könyvről és képregényről. Aki esetleg mégse hallott volna róluk, annak csak annyit, hogy a mára kultikus státuszt betöltő alienek és predátorok a megalkotásuk óta a szórakoztatóipar majdnem minden területét meghódították, mielőtt 1999-ben tiszteletüket tették PC-re is. A siker nem maradt el, s mivel a pénznek nincs szaga, a Fox úgy döntött, hogy 2001-ben folytatni kell a játékot -- ám ezúttal új csapattal.

Az elmúlt hónapok abszolút korrekt játékátiratai (Wolverine, Monsters vs. Aliens) után azt hihetnénk, hogy a kiadók lassan felhagynak a vásárlók lehúzásával, és igyekeznek olyan programokat készíttetni a fejlesztő stúdiókkal, amelyek tényleg elszórakoztatják az egyszeri játékost. PC-n és konzolon már nem olyan rossz a helyzet, de PSP-n azért akadnak még igazi szörnyszülöttek.

Van olyan, hogy az egyszeri játékos nem vágyik összetett játékokra. Nem szeretne bonyolult történetet, mély játékmenetet, forradalmi újításokat, hanem egyszerűen egy kis könnyed kikapcsolódást akar, például puskavégre kapni egy halom ellenséges lényt és mihamarabb cafatokra lőni őket. A Sigma Team az ilyen igények kielégítésére szakosodott csapat, olyan sokatmondó játékcímekkel, mint a Zombi Shooter vagy az Alien Shooter. A műfaj iránti keresletet jelzi, hogy mind a zombis, mint az alienes sorozatnak már több folytatása és oldalhajtása is fejlődött. Ezek közül a legsikeresebbnek idáig a Vengeance alcímmel rendelkező epizód bizonyult.

A Rebellion 1999-ben egy FPS-t készített PC-re, ami abból a szempontból meglepő, hogy a cég sokkal inkább a konzolvilágot látta és látja el játékokkal. Ez a tény még önmagában nem lett volna elegendő, hogy felkapják a játékosok a fejüket, de az Aliens versus Predator név hallatán már mindenki izgatottan várta, hogy mi fog ebből az egészből kisülni.