Tesztek

22 évvel az első, valamint 18 esztendővel az utolsó epizód után ezúttal egyben kapjuk meg a taktikai Mega Man-sorozatot. De tényleg egy handheld szériára volt szükségünk?

Egy hónappal a kampány megjelenése előtt már elindult a Halo Infinite free-to-play multiplayer komponensének nyílt bétája – lássuk, teljesítette-e az elvárásokat!

Hat év telt el az utolsó, megosztó Halo-epizód óta, a 343 Industries pedig úgy tűnik, hogy a visszatérésnél semmit sem bízott a véletlenre.

A Halo atyja új futurisztikus lövöldével jelentkezett, a Disintegriation viszont sajnos nagyon távol áll korábbi munkáitól.

Várakozni senki sem szeret, különösen nem azok a játékosok, akik az óraműszerűen érkező folytatások világában élnek. Ám az első Halo Wars óta eltelt 8 év semmi ahhoz képest, amit a Spirit of Fire legénységének kellett elszenvednie. Hiszen három évtizeden át lebegtek öntudatlanul az űrben, majd békés, nyugodt menedék helyett egy újabb konfliktuszónában tértek magukhoz.

Ritka az, amikor egy nagynevű széria ikonikus karaktere másodlagos szerepet kap a sokadik folytatásban, noha a Halo-sorozat esetében már-már megszokottnak számít az újabb hősök ideiglenes bevetése – más kérdés, hogy ezúttal ez egy sorszámozott epizódban történt meg, ami egy új kezdetet is jelenthet.

A Halo-széria egy igazi sikertörténet, ami az Xbox-brand legelőkelőbb darabjának számít a Forza és a Gears of War mellett, így nem csoda, hogy a One megjelenése után tökéletesebb és teljesebb formában kap(t)unk lehetőséget a nagyszabású űreposz újrajátszására.

Ha valaki azt hitte, hogy az előző generációs konzolok búcsújával végre lezárult a HD-újrakiadások kora, jobb, ha felkészül az új dömpingre. Bár ha minden olyan igényes lenne, mint a Halo újracsomagolása, egy rossz szavunk sem lehetne.

Idén ősszel egy korszak zárul le az X360 életében, hiszen a Halo Reach képében megérkezett az utolsó olyan Halo játék, ami a Bungie műhelyéből került a konzolok meghajtóiba. Az amerikai fejlesztőcsapat eddig négy Halo játékban bizonyította a tehetségét, és az ötödik, utolsó felvonásra is bőven maradt puskaporuk, hiszen ismét egy epikus, lendületes, letehetetlen programot tettek le az asztalra. A fejlesztőknek ez egy méltó búcsú a sorozattól, a játékosoknak pedig egy újabb feledhetetleni élmény, Spartan bőrbe bújva, a Halo Univerzumban...

Kevés nagyobb élvezet akad az életben, mint egy pörgős lövölde, remek sztorival, szerethető karakterekkel, csodás látvánnyal és ütős multival – éppen ezért élvezzétek ki ezt a pillanatot. A 343 újra megcsinálta a Halót úgy, hogy felülmúlja legmodernebb elvárásainkat is.

Korunk HD remake áradatának kiemelkedően igényes darabja a Halo Anniversary, s bár ez egy régi játék újrakiadásakor nem szokványos szempont, a Bungie terméke a jelenlegi piacon is megállja a helyét. Master Chief páncélja alig kopott valamit.

A Halo 3 már három éve a piacon van, elcsendesedtek körülötte a hullámok, így nem nagyon esik már szó arról (a COD: MW2 és a BF: BC2 mellett), hogy mennyire addiktív és élvezetes multiplayer résszel volt/van felvértezve – nem véletlen, hogy mind a mai napig több százezren csatlakoznak fel a szerverekre egy jó kis Spartan küzdelem erejéig. Ennek köszönhetően az elvárások a Reach esetében is igen magasra kerültek, de ahogy a kampányban, úgy a többszereplős módban sem csalódtunk.

A független (indie) játékok történelme visszavezethető egészen a hetvenes évekig, mikor még hivatalosan nem is létezett számítógépes játékipar, csupán néhány vállalkozó kedvű programozó alkotott szórakozásból. A 90-es években a legtöbb független alkotás shareware/freeware játékként futott be, melyet a játékosok egymás közt cserélgettek. Akkoriban a számítógépes játékipart a nagyobb kiadók tartották kézben, így az alacsony költségvetésű, mindennemű promóciót nélkülöző játékok fejlesztőinek szinte semmi esélyük nem volt a felemelkedésre, hacsak nem csatlakoztak egy nagyobb fejlesztőcsapathoz. A fordulópont végül a 2000-es években következett be, mikor az internet egyre nagyobb teret nyert magának: a világháló segítségével a független játékfejlesztők könnyedén árusíthatták játékaikat.

Jó másfél évvel a Halo 3 hatalmas sikere és a Szövetséggel folytatott háború  után ismét visszatérhetünk a Halo-univerzumba, ám ezúttal a fegyverek helyett a stratégiai irányítást kell a kezünkbe venni. Tesztünkből kiderül, hogy mit hozott ki a legendás Ensemble Studios a nem kevésbé legendás Halo sorozat RTS-be ültetett legújabb darabjából... 

Bár a magyar közönség nagy hányada valószínűleg még sosem hallott róla, a Metroid Prime az a Nintendónak, ami a Halo a Microsoftnak, a Killzone a Sonynak, vagy a Doom a PC-s játékosközösségnek.

Már Ő maga sem volt biztos benne, hogy mit akar elérni. Egy örökkön álló menedéket keresni a halál ellen? Egy fegyvert lelni, hogy szembenézzen az elkerülhetetlennel? Minden olyan bizonytalannak tűnt, ahogy a porlepte járólapokat egy fekete ragály fonta ölelésébe, s a paták dobogása egyre lassult. Egyfajta válaszként hasított bele a felismerés, hogy a terem, melyet vízfüggöny szigetelt el attól a helyiségtől, ahol az őt üldöző bestia ragadt, egy időkapunak adott helyet. „Tehát nem bírja vizet. Ez még jól jöhet.” Csak ennyit tudott mondani a kimerültségtől ziháló alak, kinek hátát egy, a végénél elágazó pengéjű kard verdeste. A homlokán gyöngyöző vizet fekete hajába simította, majd a mellvértjébe ültetett aranyló korongra szegezte tekintetét, mely élénken vibrált, jelezve, hogy mágiaérzékeny objektum van a közelben. Éppen elmélyedt volna gondolataiban, mikor egy velőig hatoló üvöltés rázta meg; ez azonban nem csalódottságról, hanem végtelen dühről árulkodott, melynek gazdája az őt üldöző monstrum volt. A férfi nem hagyta, hogy emlékei maguk alá temessék, inkább aktiválta a teremben lévő kapcsolókat, majd elindult, hogy visszatérhessen a múltba. A mellkasán pihenő medál egyre jobban lüktetett, némi hezitálásra késztetve az üldözöttet. Pár másodperccel később erőt vett magán, és magát biztatva annyit mormogott: „Egyszer már sikerült; most is sikerülnie kell!”. Ezzel belépett a portálban örvénylő homokba, mely keretként magába zárta. Izmai megfeszültek, a varázs ereje a földről felemelte, szemei akarata ellenére lecsukódtak. Temérdek gondolatai közül kiemelkedett a legdominánsabb, erőt adva neki: „Perzsia hercege vagyok. És nem fogok meghátrálni!”

Végre közeledünk az idei játékfelhozatal legizgalmasabb időszakához. Megjött a Bioshock, a Halo 3 – ilyenkor számtalan jobbnál jobb játék megjelenését időzítik a karácsonyi ajándékozási dömpinghez. A rengeteg cím között azonban akad egy olyan különlegesen értékes alkotás is, melyről szinte megtiszteltetés írni is. Ez pedig a World in Conflict.

A Bungie-t 1991-ben alakította két egyetemista, és eleinte Macintoshon váltak legendává a Marathon-trilógiával. Ezt követte PC-n a Myth-széria, majd belevágtak a sci-fi FPS-be (eleinte stratégiának tervezték), a Halóba. A fejlesztés során, 2000-ben megvette őket a Microsoft, és a Halóval az elit fejlesztők közé robbantak. A Halo 2 még elsöprőbb siker lett, ennek PC-s változatába pedig egy Hired Gun kódnevű Microsoft-banda segítette őket.

A Bungie Software Halója annak idején hatalmas hisztériát váltott ki körünkben, a PC játékosok között. Ugyanis a várva várt játékot a Microsoft megszerezte az akkoriban még újdonsült konzoljának, s Xbox-exkluzív címként jelent meg 2001-ben. A felháborodás nagy volt, legszívesebben ripityára törtük volna a „fekete dobozt”. Azonban a Halo szerencsére megjelent PC-re is, a Gearbox Software portolásában. Ők a Half Life: Opposing Force-szal bizonyítottak korábban, újabban pedig a Brothers in Arms nevű nagyszerű, csapatalapú II. világháborús FPS-sel aratnak sikereket. Nem volt ez másképp a 2003-ban megjelent Halóval sem.