Az este hazafelé sétáltam kedvesemmel a közeli boltból. Épp arról magyaráztam neki, hogy ideje lenne blogolnom, mert már egy hete nincs új postom, csak még nem szállt meg az ihlet és újabb gamer bullshitet nincs kedven összehordani. Erre mit ad isten, előttünk megy egy párocska egy 10 év forma kisgyerekkel, aki konfettiként szórja szét a darabokra tépett számlát, miközben a fater (legalábbis akkor még annak tűnt) példamutatón hajítja válla fölé a még égő csikket.

Kis hezitálás után megszólítottam őket:

"Elnézést! Nem tudom, látják-e, de a kis srác épp szórja el a szemetet és azért ez egy kicsit erős."

Mellesleg jegyzem meg: a házunk előtt történt, ott, ahol minden nap kijövök és látom, ha össze van cseszve az út. Vártam majd valami értelmesebb választ, vagy hogy esetleg nem mond semmit, de amit az akkor megforduló huszonéves, egyébként meglehetősen jól szituált srác a képembe böfögött, azt legvadabb álmomban sem hittem volna:

"Ja... látom, csak valahogy nincs kedvem egyenként lehajolni és összeszedni."

Már ekkor tudtam, hogy egy roppant intelligens és kellemes fiatalemberrel hozott össze a sors. Elsétáltunk mellette és hozzátettem, hogy oké, nekem nyolc, de ez akkor is meglehetősen undorító és legalább a gyerekre rá lehetne szólni. Ekkor megszólalt az addig csöndes szöszke is és... na mindegy, csak olvassátok:

"Figyelj, ez egy város, egész nap a szarban mászkálunk."

Erre csak azt feleltem, hogy "nem mindegy, hogy a mi szarunk-e", mire a srác közölte, hogy szerinte nem kéne itt most ezen vitatkozni, mert úgysem érdekli.

És tudjátok mit? Igaza van. Szarik az egészre, mit tesz neki, hogy szétcseszi a környékemet? Úgyis jön majd egy utcaseprő. Vagy nem. Teszek rá, nem az én bajom, már kezdődik a Való Világ, haza kell érnem művelődni!

Ez lenne a helyes hozzáállás?

Ne értsetek félre, szeretem az ördög ügyvédjét játszani. Én speciel nem gyűjtöm szelektíven a szemetet, csak az üveget meg a műanyag palackot vagyok hajlandó lecipelni a tárolóig. Az ok egyszerű: míg akad olyan suttyó, aki felborogatja a szelektív kukákat, addig mit strapáljam magam? Ironikus, de a fém mellett épp az üveget szeretik a legjobban szétdobálni.

Szóval nem vagyok egy zöldmániás elmebeteg. Imádom a természetet és odavagyok az állatokért, de mikor megállít a greenpeace-es a metróban, hogy megmérje az ökológiai lábnyomom, simán továbbállok.

Ezt a fajta viselkedést azonban elítélem. Így kell eljárni? S ha szólnak az embernek, látványosan húzni a szánkat?

De persze lehet, hogy ő jár jobban, mert fele annyira sem lesz ideges ezek után, mint én.