Elárulom: nem. A hajam az égnek áll, amikor valaki ránézve a screenshotokra hetykén odaböfögi, hogy ez tiszta Borderlads meg Fallout, csak azért, mert itt is Wastelandnek hívják a sivatagot és vannak benne buggyk. Mivel pedig rengeteg ilyen "véleménnyel" (az idézőjel nem a véletlen műve) találkoztam az elmúlt héten, kezdek úgy kinézni, mint egy punk, akit megcsapott a 230. Ez ugyanis egy oltári nagy baromság, ennyi erővel akár vissza lehetne vezetni az egészet a kezdetekig. A Rage-ben vannak fegyverek, amikkel lőni kell... tiszta Wolfenstein 3D!


Nem.

Lopás és lopás között is van különbség. A Rage nem sok új ötletet vonultat fel, sőt, momentán egy sem jut az eszembe. Viszont azok a játékelemek, amiket átvett más sorozatoktól, kerek egésszé állnak össze benne. Ahogy Chris fogalmazott a tesztben, "nehéz fogást találni rajta": és tényleg, lehet nyávogni, amiért a grafikai stílus kicsit rajzfilmesebb és ezért hajaz a Borderlandsre (bár megjegyzem, a Rage első bemutatójakor a Gearbox játéka még sehol sem volt), vagy amiért a küldetések rendszere a S.T.A.L.K.E.R.-ben látott fél-RPG mechanikát használja, viszont teljesen felesleges, mert maga az összhatás így is csillagos ötös. A hangulat megvan, a játék beszippant, van content dögivel és olyan AI irányítja az ellenfeleket, hogy öröm harcolni velük. Akkor most tényleg csak azért fel kell húzni a szemöldökünk, amiért az id nem akart túlságosan eredeti lenni, hanem egy jól kitaposott ösvényt követve ért célba? Ne legyünk álszentek, sokan közülünk szeretik például a Call of Duty sorozatot, holott az utóbbi három rész alig fejlődött valamit. De példálózhatnék a The Elder Scrolls-zal is, ami a Morrowind óta csak butul. Imádom az Obliviont és várom a Skyrimet, de tény ami tény, a sorozat már nem az, ami régen volt. Ezeknél a játékoknál viszont fele annyi elégedetlenkedő sincs. Hogy miért? Egyszerű.



Ezek már bejáratott brandek, megszoktuk, hogy ilyenek és nem várunk tőlük semmi komolyabb újdonságot. Legyenek szebbek évről évre, legyen több a tűz, a vér, az akció és nagyobb a bejárható terület. Forradalom? Ah, kösz, de nem kell, még a végén pont azt csesznék el, amit a legjobban csipázunk. Ez a hozzáállás nem csak a rajongóknak, de a fejlesztőknek és a kiadóknak is kényelmes, mert tudják, mit kell leszállítani a kellemes eladási adatok érdekében. S bár megannyi sorozatnál beválik a dolog (GTA, Halo, NFS, meg persze a sportjátékok), a friss IP-ket rögvest kritika éri, amiért nem robbantanak valami sosem látott extrával. Ha a Rage két éve jelent volna meg és most jönne a Rage 2, biztos vagyok benne, hogy többen lennének optimisták a játékkal kapcsolatban és nem hasonlítgatnák olyan címekhez, amik még csak nem is FPS-ek (a Borderlands és a Fallout is a szerepjátékokhoz áll közelebb, persze nem azonos arányban). Így viszont, hogy a Rage új, ráadásul a többször forradalmi játékokkal előálló id munkája, könnyen kiborul a fanbili és vele együtt a kaki, amit felhalmozott a mocskolódó tömegkultusz.

Jó lenne tehát eldönteni, mit is akarunk valójában. Ha tényleg csak az újdonság érdekel, rendben, de akkor ne legyünk elnézőek  semmivel, hanem álljunk ki az álláspontunkért. Amennyiben viszont van, ahol nem zavar a frissesség hiánya, akkor az új IP-knél is nyeljük le a békát és adjunk nekik egy esélyt ahelyett, hogy már az első trailer híre alá benyögjük, hogy "ez tiszta Borderlands"...

Szerintem.