De lássuk, hogy mi a túró is ez. Szóval vettem egy képet és elrejtettem (inkább szétszórtam) rajta 24, legfőképpen még az előző évezredből származó játék egy szereplőjét vagy részletét. Tehát összesen 25 címre lehet ráakadni. Megmondom őszintén bizony vannak nehezebbek, de inkább a könnyebbek vannak többségben (legalábbis remélem, hogy azok vannak ). Azt is hozzá kell tennem, hogy némelyik nagyon apró. Szóval nagyítsatok rá, hátha...
Megkérem a grafikusokat és a Photoshop zsonglőröket, hogy ne a kivitelezéssel törődjenek. Béna vagyok még, tudom.:) Most tanulgatom a Photoshop-ot is. Azért ha a hétvégén sokat fogok csuklani, kicsit könnyítek majd a képen (de, hogy hogyan azt még nem tudom). Én bízok bennetek, menni fog.
Azért, hogy a nyereményről is essen szó, azt mondom nektek, hogy aki mindet megfejti azt megjutalmazom egy EVGA 9800GX2 1024MB DDR3 HDMI PCIE-es videokártyával, az NSZN Kft. (azaz Nagy Szart Nektek Kft.) jóvoltából.:) Honnan lenne nekem ilyen. Ellenben van egy pár, igen zsírsárkány óriás poszterem, melyből hármat választhat a szerencsés, azaz a legnagyobb Kocka. (Elgondolkodtam. Ha képes vagyok ilyen játékokkal szórakoztatni titeket, lehet, hogy én lennék az egyik legnagyobb Kocka? ) Ha nem akarsz segíteni a többieknek azzal, hogy beírod a címeket a hozzászólásokba, küldheted PM-ben is. Sok szerencsét mindenkinek. Ja, és itt a kép is.

http://www.pcguru.hu/pcguru/img/upload/Találdki.jpg

A nyereményekről is végre sikerült  valami konkrétabbat feltennem. Azaz 60cm x 42cm méretű poszterekről van szó. Ebből kettő fix, mégpedig egy kétoldalas Uncharted és egy Fifa Street 3 poszter. A harmadik pedig választható: Lost - The Video Game, Gran Turismo 5 Prologue (kétoldalas). Sajnos nem mindegyik kép fedi a valóságot (csak minták).

  

Eredményhirdetés a jövő hét végén, azaz július 27-én. Sok sikert mindenkinek.