Harmadrészt pedig, és ez a legfontosabb indok, amit már egyébként sokat emlegettem ebben a blogban, de nem nagyon kedvelem a befejezetlen történeteket, ha leülök valami elé, akkor azt általában addig nyüstölöm, amíg be nem fejezem (persze nem szó szerint egyhuzamban). Ha pedig valami cliffhanger befejezést kap, arra külön háklis vagyok, bármilyen történet, ami hasonlóan ér véget, alapból mínusz pontokat kap az értékelésére (márha pontoznám a játékokat, de nem szoktam). Márpedig az animék nagy általánosságban valamiféle adaptációk, amiknek az eredeti műve vagy még nem ért véget, vagy az anime nem dolgozza fel az egészet. Több mint száz megnézett animéből két kezemen meg tudnám számolni, hogy melyeknek a története ért rendesen véget. Mangából pedig semmi olyan nem érdekel, ami már véget ért volna. Ezekkel ellentétben a Vn-ek általában kerek egész lezárt sztorikat adnak elő, amik, mégha néha baromi hosszúak is, legalább van egy konkrét befejezésük.
Na, akkor maga a Vn: Yume Miru Kusuri (innentől csak YMK), melyben főhősünk unalmas életének az vet váratlan véget, hogy véletlenül belegabalyodik a valamelyik hősnőt környékező problémákba. A Vn leginkábbis slice of life és dráma műfajban mozog. A főhős maga egy kifejezetten életunt figura, aki saját bevallása szerint is unalmas, az életét pedig leginkább a „színtelen” és az „átlátszó” szavakkal jellemzi. Ez pedig több szinten is a novella központi témája, hogyan lehet kitörni az unalmas mindennapokból? Ugyanis főhősünk rájött, hogy ugyanazt csinálja napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra, anélkül, hogy bármi érdekes történne, bármi izgalmasat kezdene az életével. Úgy gondolom ez egy kifejezetten érdekes téma, hisz ki ne gondolta volna már valaha végig ezeket a dolgokat? A felvetés nem rossz, de ahogy főhősünk próbálta ezt megoldani azzal nem kifejezetten tudtam együtt érezni, mégha meg is értettem a karakter motivációját. Ugyanis a YMK mindvégig megpróbált valamelyest a realitás talaján maradni, igaz annak azért persze egy kicsit érdekesebb és izgalmasabb változatát előadva. Főhősünk viszont kicsit túl lelkesen is vetette bele magát minden kalamajkába. Mert nem vagyok biztos abban, hogy a „Hogyan vigyek színt az unalmas életembe?” kérdésre a „Kergettessem magam végig a fél városon mind a rendőrség, mind a helyi yakuza által.” lenne a logikus válasz. Erre csak azt tudtam gondolni, hogy a főhősnek inkább találnia kellett volna valami hobbit. Azonban rájöttem, hogy igazából nem is rossz gondolati síkon indultam el, hiszen ez egy igen gyakori válasz lehet a való életben is erre a problémára. Márpedig azokban az esetekben, amikor a játék választási lehetőséget ad, és te úgy döntesz, hogy otthon maradsz, akkor egyértelműen látszik, hogy hősünk nem nagyon tud mit kezdeni a szabadidejével. Van valami dráma sorozat, amit hetente néz, olvas némi mangát és vannak videojátékai, de leginkább csak a plafont bámulja, ha túl sok szabadideje van. Persze elismerem, hogy ez csak kukacoskodás, mert túlontúl banális és egyszerű megoldás lenne, ha sztorinak tényleg ilyen egyszerű megfejtése lenne. Mondjuk szerintem kifejezetten poén lett volna, ha a novellának lett volna egy olyan befejezése, ahol a sztori váratlanul véget ér, egyik hősnővel sem kerül kapcsolatba a főszereplő, mert talált magának egy hobbit, amolyan „legvalószínűbben ez történt volna” címszó alatt.
Akkor viszont rátérnék magára a tényleges cselekményre, ahogy vn-ekre általában jellemző, vannak a különböző route-ok, a három hősnő után, akik itt Aeka, Mizuki és Nekoko. Itt kell pedig megemlítenem, hogy összességében nem voltam elégedett a YMK-val. Ugyanis a 3 route-ból 2 kifejezetten unalmas és céltalan volt.
Kezdjük viszont a pozitívval, mert Aeka route-ja elég jó volt. Ez a sztoriszál azonban nem is az unalmas élettel foglalkozott igazán, hanem inkább az iskolai piszkálódás, zaklatás témájával, bár erre leginkább az angol bullying kifejezés a legjobb. Ezt pedig egy kifejezetten érdekes szemszögből mutatja be. Ráadásul ezen a szálon már a legelejétől pörög a cselekmény és igen jó ütemet is tart, a sötétebb eseményeket mindig valami lightosabb követi, hogy oldja a feszültséget. Amire szükség is van, mert ahogy a konfliktus kezd eldurvulni, úgy préselődtem egyre jobban a székembe, hogy „Hajaj, ez nem néz ki valami túl jól.”, mert a dráma helyenként igen kemény. Ez a route egy érzelmi hullámvasút volt, a jó értelemben.
A másik két szálról azonban már kevesebb jót tudok mondani. Kezdjük azzal, hogy ezek egy könnyedebb hangulatot céloztak meg, kevésbé depresszívet, de egyben eseménytelenebbet is. Persze, valószínűleg a készítők kicsit más irányba szerettek volna elmenni ezekkel a történetekkel, és talán nekem sem kellett volna folyton Aeka route-jához hasonlítanom őket, de így is úgy gondolom, hogy unalmasabbra sikerültek a kelleténél. Továbbá mindkettő esetében a felvetett problémák maguknak a sztoriszálaknak is szinte csak a legvégén kerülnek elő, kb. csak az utolsó negyedükben. Utána hip-hop le is lesz rendezve minden, előtte meg szinte nem is szólt az adott route semmiről. Mizuki esetében egy érdekesebb eseménysortól eltekintve nem történik semmi az egész cselekmény alatt, miután pedig kitálal a problémájáról, meg szinte rögtön jön a prológus, ahol minden meg lett oldva, és az is leginkább csak a véletlennek köszönhetően. Nekoko route-ja másról sem szól csak az ő meg a főhős baromkodásáról, ami nagyon gyorsan vontatottá válik, csak a végén kerül középpontba az, amiről szólni akarna az egész, és ugyan ez jobban lett megoldva, mint Mizuki befejezése, de így sem volt nagy szám. Szinte alig történik bármi érdekesebb vagy izgalmasabb ezen a két szálon, ami meg történik is, az nagyrészt…. a… nos…. hogy is mondjam…………. a szex.
Nem hittem volna, hogy pont erről kell majd írnom, mert az ilyen novellákban ugyan van, de általában elhanyagolható mennyiségben, azonban a YMK-ban rengeteg a szex. Szokatlanul sok, amire rögtön még én is rájöttem, minimális Vn-es tapasztalattal, kicsit utánaolvasva az interneten pedig megerősítést nyert ezen teóriám, de az ilyen típusú vizuális novellákban általában messze nincs ennyi szex. Ezt azért kell megemlítenem, mert ha Mizuki és Nekoko route-ja önmagában is lassú és vontatott volt, akkor erre a sztori szempontjából teljesen irreleváns szexjelenetek csak tesznek egy lapáttal. Valójában túl sok a szex a YMK-ban. Ezt a mennyiséget a történet persze megpróbálja valahogy megmagyarázni, de csak több-kevesebb sikerrel. Többel Aeka route-ján, kevesebbel Mizuki esetében, és egyáltalán Nekoko-én. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy Nekoko route-jának majdnem 1/5-ét teszik ki ezek a jelenetek. Bár amennyire alapból untam néha az egészet, legalább adott valami kifogást a novella, hogy továbbtekerjek. A másik ok, amiért ezt felhoztam, az az ezzel kapcsolatban felmerülő orbitális nagyságú irónia. Ugyanis főhősünk egyik barátja megszállottja az ilyen és ehhez hasonló vizuális novelláknak, amire hősünk, nem játszva eddig még eggyel sem, csak a pornó játékok kifejezést használja. Erre haverja persze rögtön kijavítja, hogy azért tévedés mindent így egy kalap alá venni a pornóval, és hősünk tiltakozása ellenére is rátukmálja az egyik ilyen játékot. A főszereplő egy jó darabig ódzkodik játszani vele, de végül beadja a derekát. Aztán rögtön annyira ráfügg, hogy szinte egyetlen éjszaka alatt végig is viszi az adott Vn-t és összeszorított fogakkal, de el kell ismernie, hogy azért mégsem teljesen ezt érti az ember pornó alatt. Ezzel így a készítők akartak volna nevetni egyet az „avatatlanok” hozzáállásán ehhez a műfajhoz, mondván hogy: „Bizony, bizony, a vizuális novellák azért jócskán különböznek a mezei pornótól… de azért mi a sajátunkat teleraktuk felesleges szexjelentekkel, mert miért ne?” Szóval ja, öngól.
Összességében tehát nem igazán voltam megelégedve a YMK-val. Igaz volt egy erősebb történeti szála, de a másik két route kifejezetten eseménytelenre és unalmasra sikeredett, ez pedig így nem a legjobb arány. Amihez meg talán hozzávehetném, hogy a novellát inkább negyedelni kéne a 3 sztoriszál meg a common route (amit mindenképp végigolvasol, mielőtt szétágazna a sztori) között, és hogy ez utóbbival sem voltam kifejezetten megelégedve, a főhős és annak húgának interakciói, a folyamatos gyerekes piszkálódással inkább voltak idegesítőek és gyakran kínosak, mint szórakoztatóak.
