Folytatás és nem előzmény: Volt róla szó, hogy esetleg egy Shepard és Reaper fenyegetés előtti játékot kapunk, de remélem nem így lesz, mert az ember intergalaktikus történelmében maximum az Első Kapcsolat Háború lehet említésre méltó, és aki olvasta az első ME könyvet (Felismerés) az tudhatja, hogy nem volt az akkora csinnadratta, mint ahogy hangzik. Ha pedig kihagynák az emberi fajt 100%, hogy kezdődne a nerdrage, így ezt úgysem kockáztatják meg a fejlesztők. Marad hát a jövőbe tekintés, én személy szerint abból is a távolabbinak örülnék inkább, mert túl sok a változó ahhoz, hogy egy közvetlen folytatást mindennemű logikai bukfenc nélkül összehozzanak. Az Extended Cut extra befejezése pedig csak tovább ront a helyzeten, kvázi maguk alatt vágták a fát a BioWare-nál, de hát ez legyen az ő bajuk. A legjobb lenne, ha a stáblista utáni időszakot vennék alapul, amikor is a Normandy landolásakor még dzsungellel borított planéta már csupasz és fagyos volt, jelezvén, hogy nem kevés idő telt el azóta.

Spin-off-ot NE: Szintén pletykáltak róla, hogy esetleg a már ismert karakterek is kaphatnak külön játékot, de szívből remélem, hogy csírájában fojtották el ezt a gondolatot. Ha eredettörténeteket akarnak azt vagy csinálják meg filmben (Miranda Lawson karakterét már keresni sem kéne), vagy oldják meg (akár standalone) DLC formájában.

Jól megírt karakterek: A 2. részben talán a legjobban kidolgozott szereplőgárda vonult fel a videójátékok történelmében (na jó a KotOR 2 azért nem kis ellenfél), sokan húzták is a szájukat, hogy a fináléra szinte csak a már jól ismert kópék tartottak velünk. Én ezt mondjuk nem bántam, mert csak jobb barátokkal megmenteni a világot, mint ismeretlenekkel, de ez egy új korszak mely új hősöket követel, így elvárható, hogy ismét kitegyenek magukért a fiúk-lányok.

Dráma: A 3. rész ezen a téren kiválóan teljesített, sok szívszorító jelentnek lehettünk szem és fültanúi, így az a minimum, hogy itt is kapunk pár mindf*ck-ot.

Nagyobb ütközetek: Bár Shepard utolsó menetében épp globális háború zajlott, ezt pusztán jól összerakott átvezetők, és pár háttérelem/történés hivatott szemléltetni, a játéktéren csupán mi és társaink masíroztunk az ellen sorai felé. Az új engine meg elvben csodákra képes, így tessenek már sokszereplős, monumentális csatákat a képernyőre varázsolni kedves BioWare!

Rombolhatóság: A ME trilógia többek között azért is volt sétagalopp még medium nehézségi szinten is, mert elég volt bekuporodni egy fedezék mögé, és ügyesen osztott headshot-okkal, valamint a képességek jól ütemezett használatával a legkeményebb ütközet is játszi könnyedséggel letudható volt. Viszont ha a biztonságot nyújtó tereptárgyak egy idő után leamortizálódnak, na az már buli, a Frostbite pedig tökéletes ennek kiszolgálására.

Járművezetés: Jó a Mako vezetése nem volt épp leányálom, de a Hammerhead az Overlord DLC-ben már egész jól irányítható volt, így egy hasonlót szívesen látnék viszont a következő felvonásban. Az űrhajóvezetés persze még jobb lenne, de ne álmodozzunk.

Nagyobb szabadság: Az új Dragon Age már relatíve nagy területtel operál majd (már ha igaz a marketingszöveg persze) így adja magát, hogy most is egy viszonylag nyitott világot kapjunk, mondjuk az SW:TOR rendszerének örülnék a legjobban, sok bolygóval, behatárolt, de nagyszerűen strukturált területekkel.

Le a Dragon Age II-es küldetésekkel: Már az említett játékban is roppantul idegesítettek a párbeszéd nélküli, „találunk valamit és az odaadjuk a tulajnak, holott még csak nem is beszéltünk vele azelőtt” küldetések, amik XP szerzésen kívül semmit nem nyújtottak. A Mass Effect 3-ban ez a megoldás még jobban szemet szúrt, nagyon remélem, hogy a játékidő ily módú meghosszabbítása már nem kap szerepet az új részben.

A zeneszerzők maradjanak: Sam Hulick, Clint Manshell, Christopher Lennertz, Cris Velasco és Sascha Dikiciyan. Ők öten olyan zenei anyagot pakoltak a Mass Effect 3 alá, hogy arra szinte szavakat sem találok, komolyan a legjobb amit valaha játékban hallottam. Adja magát hát, hogy a következő dallamokat is ők komponálják.

Több párbeszéd: Itt most nem a szöveg mennyiségére gondolok, hanem a dialógusokba való beleszólási lehetőség legyen több, mert a 3. részben sokszor ment automatice a szöveg, választani csak ritkán lehetett, és hát egy párbeszédekre kihegyezett játékban hadd én döntsem el a beszélgetések alakulását.

Románc: Ezt szerintem nem kell magyarázni.

Úgy hirtelen most ennyi elvárás jutott eszembe, biztos van még pár, de ha a felsoroltak nagy része teljesül már elégedett leszek a végeredménnyel. Remélhetőleg még az év folyamán fény derül a titokra: Mit is kapunk 2015-ben?!