Az első Doom 1993 decemberében jelent meg, az id ekkor már ismert csapat volt: a Wolfenstein sikere után a stúdió kóder-zsenije, John Carmack új motort gyártott, a lelkes ifjoncokból verbuválódott társaság pedig pedig több epizódból álló, sci-fi és horror elemeket egyedien keverő játékot épített rá. A négyfős (kooperatív és kompetitív) multiplayeren kívül a játék viszonylag egyszerű modolhatósága is méretes közönséget toborzott magának, a Doom-hoz amatőr pályák és modifikációk ezrei készültek.

A Doom AZ első igazán sikeres FPS. Mely valójában a Wolfenstein modjaként indult majd az FPS történelem egyik legnagyobb ha nem legnagyobb játékává nőtte ki magát. Majd folytatódott a 1994-ben a Doom 2-vel kicsivel késöbb a Final Doom-mal, és 2004-ben a Doom 3-mal és annak kiegészítőjével a Resorruction of Evil-lel. Remélhetőleg 2010-re megjelenik a Doom 4 is szóval nem lesz hiány. A Doom 3 kisebb kritikai sikereket ért el, de nem véletlenül jött hozzá a kiegészítő, hiszen az ID legjobban fogyó játéka lett. A Doom 2-ből keletkezett a Quake ami szintén zseniális játék lett.

A játék fejlesztésének körülményeiből valamint a programozási nehézseégekről és benne a két fejlesztőzseniről John Carmack-ről és John Romero-ról készült 2 könyv. Egyébként ezek Guru melléklet kén is szerepeltek. Címe: "A Doom legendája"

Én kívánom hogy legyen még 15 évfordulója. Boldog születésnapot Doom.

Köszönet a munkátokért:
John Carmack, John Romero, Adrian Carmack, Kevin Cloud, Jay Wilbur, Sandy Peterson, Shawn Green, American Mcgee, Robert Prince, Tim Willits, John Anderson, Donna Jackson (Arby kedvéért)

Aki pedig nosztalgiázni szeretne annak ITT van az első rész Flash verziója.