• Bereznay Dániel nyerte a Not the BAH GP főfutamát
  • A fordított rajtrácsos második futamon is dobogós lett

Immáron biztos, hogy június előtt nem gördülnek pályára a Forma-1-es versenyautók, miután az idei naptár első hét futamát törölték a koronavírus-járvány következtében. A közelmúltban azonban több kezdeményezés is indult online futamokra, szimulátorpilótákkal és valódi F1-es versenyzőkkel, a legnagyobb figyelem pedig a Veloce Esports versenyét övezte, melynek első felvonását, a virtuális Ausztrál Nagydíjat Bereznay Dániel nyerte.

Most hétvégén jött is menetrendszerinti a folytatás, a "Not the BAH GP" a bahreini pályán, ezúttal ráadásul még több ismert pilótát sikerült meggyőzni, hogy csatlakozzon: Lando Norris, Esteban Gutierrez és Stoffel Vandoorne mellett Nico Hülkenberg és Nicholas Latifi is ott voltak a mezőnyben. Dani azonban jól állta a sarat, és újabb győzelmet aratott, megelőzve Jarno Opmeert, akárcsak egy hete - nem mellesleg most is a pole-ból indulva.

2-bol-2-bereznay-dani-ujabb-gyozelmet-hozta-a-hetvegi-f1-domping.jpg

A főfutamot követően egy fordított rajtrácsos második versenyt is rendeztek, ahol így Bereznay-nak az utolsó, 20. helyről kellett felzárkóznia. Dani nagyon szépen át is verekedte magát a mezőnyön, ám a hetedik körben történt egy kis incidens, amikor Tiametmardukot, az ausztrál youtubert támadta az ötödik helyért. A koccanás és az extra időveszteség miatt Daninak végül be kellett érnie a harmadik hellyel, de így is mindössze öt másodperccel maradt el a versenyt megnyerő Cem Bolukbasitól, aki a magyar pilótához hasonlóan az F1 Esports Seriesben versenyzik.

Bereznay tehát újabb sikeres hétvégét tudhat maga mögött - soha rosszabbat!

Támogasd te is a PC Gurut!