A Cyberpunk 2077 ugyan megmutatta magát idén, de még mindig nem tudni, mikor fog megjelenni. Az biztos, hogy nem a közeljövőben, hiszen a fejlesztők szerint is még nagyon sok munkájuk van vele, a játék igencsak korai fázisban leledzik.

Ugyanakkor a CD Projekt RED egyik befektetője, a Vestor Dom Maklerski kiszivárgott üzleti elemzése szerint jó esély van rá, hogy a program 2019 negyedik negyedévében a piacra kerül. Az viszont nem világos, hogy ez naptári vagy üzleti évet jelent-e. Előbbi esetben a 2019 vége, utóbbiban 2020 eleje a befutó.

A jelentésből az is kiderül, hogy a befektető 19 millió eladott példánnyal, és 525 millió dollár, vagyis olyan 148 milliárd forint bevétellel számol. Ez hatalmas összegnek tűnhet, de a The Witcher 3: Wild Hunt után nem elképzelhetetlen, hogy a Cyberpunk 2077 teljesíti az elvárást.

Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy az ilyen elemzések nem feltétlen alapszanak tényeken. Az elemző nem biztos, hogy már most tudja, mikor jelenik meg a játék, ez a hozzá befutó információkból becsült adat is lehet, és ugyanez igaz a bevételre is, amit nyilván a piaci felmérésre alapoznak. Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy valaki 2019-et jelöli meg megjelenési évnek.