• Néhány szerencsés már láthatta a Daredevil: Born Again első előzetesét
  • A Disney Upfront 2024 során
  • 2025 márciusában indul a nehezen készülő sorozat

Töredelmesen bevallom, hogy mostanra elég kevés dolog képes megmozgatni az MCU-t illetően, az viszont biztos, hogy a Daredevil: Born Againre még én is befizetek, mivel azok táborát erősítem, akik szerint a netflixes Daredevil az egyik legjobb produkció, ami a Marvelhez köthető. A kreatív nézeteltérésekből és vízió hiányából eredő újratervezés persze intő jel lehet a Disney+-ra érkező sorozat kapcsán, de bízom benne, hogy az új vezetés a helyes irányba terelte az opuszt. A történetet illetően ugyan továbbra sem tudni, hogy mire is számíthatunk, a színészek kapcsán azonban már eléggé tiszta a kép, hiszen a vak igazságosztót alakító Charlie Cox mellett Deborah Ann Woll (Karen) és Elden Henson (Foggy) is feltűnik majd a színen, ahogy Jon Bernthal (Frank Castle) is kiürít néhány tárat, na meg persze Vincent D'Onofrio is újra felveszi Wilson Fisk hófehér öltönyét.

daredevil-born-again-premier-disney.jpg

A kép forrása: Popverse

A Disney Upfront 2024 keretében ráadásul már le is vetítették a 18 epizódot számláló etap első kedvcsinálóját, persze csak zárt ajtók mögött, így mi sajnos még nem tudjuk megtekinteni. A résztvevők beszámolójából azonban kiderült, hogy már az előzetes során is előkerült az ikonikus szerelés, ahogy látványos bunyókból sem volt hiány, Kingpint, Karent és Foggyt pedig még csak meg sem próbálták elrejteni az alkotók. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a Daredevil: Born Again a tervek szerint 2025 márciusában indul majd a Disney+-on, tehát már csak kevesebb mint egy évet kell várnunk a Fenegyerek visszatérésére.