A magyar srácok a "Hungary" szó elhangzását követően az elmúlt 24 óra minden fáradtságát meghazudtolva ugráltak egymás nyakába, majd BZ szót kért, és elénekelte a We Are the Champions refrénjét -- rendkívül sportszerű módon beleköltve a többi csapatot is. Az 50.000 dolláros nyereményt a csapattagok egymás között egyenlő arányban osztják fel, azonban a versenykiírásnak megfelelően a három hivatásos újságíró jótékonysági célokra ajánlja fel a fejenként 12.500 dollárra rúgó összeget (valami gyerekekkel és kórházakkal kapcsolatos alapítvány kezdhet örülni). Mit is írhatnánk még? Azért küldtük a srácokat, hogy játsszanak egy jót, ők meg megmutatták a világnak, hogy milyen az, mikor ők jól játszanak! Éljen a magyar csapat, éljen a sör, éljen a Dragon Age!

Mindenképpen említésre érdemes tény, hogy a játékkal eltöltött, feszes 24 óra alatt a csapatok a 10. szintig jutottak el, és a játék 16 %-át fedezték fel -- ez talán jelzi valamennyire, milyen összetett és szerteágazó cím is a Dragon Age: Vérvonalak.


Korábban írtuk:

Nem csak azon szerencsések közé kerültünk be, akik elsőként tesztelhették a BioWare legújabb RPG-jét (teszt a legfrissebb Guruban), de lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk a Londonban rendezett Warden's Quest nevű rendezvényen, ami egy 24 órás Dragon Age: Origins maraton. Szerkesztőségünkből Chris és Hancu utazott ki a megmérettetésre, és most akár ti is élőben követhetitek az eseményt.

A Warden's Quest lényege, hogy a világ számos országából összeterelt gamerek és újságírók alakítanak csapatokat, összesen tízet, és a feladat, hogy 24 óra alatt minél tovább eljussanak a játékban. Szerencsénkre mi is a kiválasztottak közé kerültünk, hazánkból Chris és Hancu vehet részt a rendezvényen, és ezekben a pillanatokban is a Dragon Age: Origins világában kalandoznak.

A verseny fődíja egyébként 50.000 ropogós dollár, szóval nagyon drukkolunk a kint lévő gurusoknak, és most megadatik a lehetőség, hogy ti is nyomon kövessétek a versenyt, ugyanis külön oldal indult, ahol élő video streamben lehet követni a fejleményeket. Ehhez nem is kell mást tenni, mint ellátogatni a www.wardensquest.com oldalra, és rákattintani az Enter gombra. Szurkoljatok ti is a PC Guru tagjainak. Hajrá Chris, hajrá Hancu!