• 678 ezer dollárt gyűjtött a The Witcher: Ronin kampánya
  • Ez a kitűzött összeg hét és félszerese

A CD Projekt RED a Cyberpunk 2077 szorgos foltozgatása mellett visszakanyarodott kicsit a The Witcher-sorozathoz is, de nem úgy, mint gondolnád. A lengyelek ugyanis videójáték helyett ezúttal egy eredeti manga ötletével álltak elő, ami ősi Japán inspirálta világba repítené a szörnyvadász Ríviai Geraltot.

witcherronin.jpg

A készítők ígérete szerint a The Witcher: Ronin négy fejezeten, és körülbelül száz teljesen színes oldalon keresztül mutatja majd be Geralt utazását, ahogy nyomok után kutat és fenevadakkal küzd meg egy rejtélyes hölgy nyomában, de a történet során olyan közkedvelt karakterek is feltűnnek, mint Vesemir és Yennefer. A projekt megvalósítására a cég Kickstarter kampányt indított 90 ezer eurós céllal, amit alig több, mint 2 óra alatt sikerült is elérni, és végül 678 036 euróval zárult, amit 15 469 támogató dobott össze. A manga kiszállítása várhatóan 2022 januárjában kezdődik meg.