Talán nem véletlen, hogy a Steam nem fogadja el többé a leghíresebb kriptovalutát, a Bitcoint fizetőeszközként. Amellett, hogy egy igen volatilis pénzről beszélünk (magyarán egyik napról a másikra értékét vesztheti) a jelenlegi értéknövekedése elemzők szerint aggodalomra adhat okot. Az elmúlt egy hétben törte át ugyanis egységenként a 10.000 dolláros határt a valuta értéke, melyet rohamos emelkedés követett – ez idő alatt mintegy 50%-kal emelkedett az ára, és ez a szakértők szerint egy újabb buborékra tal, mely bármelyik pillanatban kipukkanhat.

bitcoin-chart-1712.png

A Nicehash szervereit fel is törték, a blockchain alapján pedig mintegy 4700 Bitcoin-nak “nyoma veszett”, magyarán jelenlegi áron számolva 70 millió dollárt lovasítottak meg. Hogy tudjuk is miről van szó: a Nicehash egy szolgáltatás, melynek kölcsönözhetjük gépünk számítókapacitását, cserébe pedig Bitcoint kapunk – már ha nem lopják el ugye. Persze ez csak egy oldal, és egy töredéke csak az egész tortának, mely jelenleg mintegy 260 milliárd dollárnak megfelelő, forgalomban levő valutát könyvelhet el.

bitcoin.png

Az eset tanulsága? Csak óvatosan a virtuális valutával.