A különféle kriptovaluták a fénykorukat élik, ezt kár is lenne tagadni. Kínában már odáig mentek, hogy hatalmas gépparkkal bányásszák a Bitcoint vagy épp az Ethereumot, de a nyugati világban is tombol a digitális aranyláz. Azok, akik még időben fektettek be valamelyik valutába, mára már milliomosnak számítanak, míg a jelenlegi bányászok jelenlétére már a videokárty gyártók is reagáltak.

Mindennek a fényében annyira nem is meglepő, hogy a Valve még 2016-ban jelezte, innentől kezdve Bitcoinnal is fizethetünk a Steamen. Ez a korszak azonban tegnap véget ért, hiszen az illetékesek egy blogposztban mondták el, hogy a továbbiakban nem kérnek a kriptovalutából. Döntésüket két indokkal is alátámasztották: egyrészt a Bitcoin értékének nagy instabilitásával, másrészt pedig az egyre növekvő tranzakciós díjakkal.

Elmondásuk szerint mikor bevezették a szolgáltatást, egy tranzakció díja még 0,20 dollár körül volt, míg ez az érték mára már 20 dollár közelében jár. Ami az instabil értéket illeti, ez a jelenség szerintük az elmúlt pár hónap során erősödött fel, így a Bitcoinnal történő vásárlás támogatása többé már nem kivitelezhető.    

bitcoin-halom.jpg