GC 2019: az Iron Harvest első világháborús mecháit is vezethetjük majd
A Gamescom 2019 során kipróbálható játékokra is számíthatunk - köztük lesz az Iron Harvest alternatív, dieselpunk múltja is.
A Gamescom 2019 során kipróbálható játékokra is számíthatunk - köztük lesz az Iron Harvest alternatív, dieselpunk múltja is.
Megjelenési dátumot kapott a Rampage Games játéka, melyet kifejezetten a konzolos igényekhez szabtak.
A japán kiadó bejelentette, hogy milyen rakománnyal utazik Kölnbe a két hét múlva esedékes rendezvényre.
Óriási bevétele volt a kiadónak az elmúlt negyedévben, elsősorban a mikrotranzakcióknak köszönhetően.
A király beszéde és a Nyomorultak rendezője alternatív technológia segítségével álmodja újra a Macskák című klasszikus Broadway-musicalt.
A harmadik karakterbemutató videó is megérkezett a Borderlands 3 kapcsán, ezúttal Amarával ismerkedhetünk meg közelebbről.
A The Verge szerkesztője úgy tudja, 50 millió dollár körüli összeget kapott Ninja azért, hogy elhagyta a Twitch-et.
Hivatalosan is bejelentették a Venom 2 rendezőjét. Jövő októberben debütál a Tom Hardy főszereplésével készülő folytatás.
A közelmúltban visszavonult Reggie Fils-Aime szerint a fegyverekkel van a baj, nem pedig a videojátékokkal.
Közel negyedórás játékmenet-videó került fel a netre a Borderlands 3-ról, ami a játék elejét mutatja be teljes részletességében.
A Cyberpunk 2077-tel kapcsolatban korábban már felmerült a New Game+ lehetősége, de ha minden igaz, ezúttal már biztosra vehetjük a létezését.
A Call of Duty: Modern Warfare többjátékos módjáról már elég sok mindent tudunk, de a kampányt még homály fedi.
Egy ház az erdő mélyén - ez csak rosszul végződhet... Retro ajánló a Borzongás félbemaradt különszámából.
Egy héttel első előzetese után újabb kedvcsinálóval jelentkezett a Mindhunter másfél hét múlva debütáló második évadja.
A Serious Duke 3D a Serious Sam 3 motorjával készült rajongói remake, mely a Duke Nukem 3D első epizódját ülteti modernebb köntösbe.
24 óra leforgása alatt két, számos áldozatot követelő tragédia történt az Egyesült Államokban, a játékokon túl az internetet okolja Trump.
Bő egy hónap múlva, szeptember 20-án érkezik a Shifting Tides belső nézetű logikai játéka.
Megérkezett az első videó a WWE 2K20-ról, melynek borítóján Becky Lynch és Roman Reigns fognak pózolni.
Még nyáron érkezik a Warhammer: Vermintide 2 kiegészítője, a Winds of Magic, melynek most egy új főellensége is bemutatkozott Twitteren.
Zack Snyder és Christopher Nolan a Marvel-műveknél lényegesen egyedibb, mélyebb és fordulatosabb szuperhősfilmmel indította útjára a DCEU-t.
Felkerült a Twitterre egy teaser, melyet mintha a Hotline Miami alkotói posztoltak volna, de csak egy igényes rajongói munkáról volt szó.
A Pokémon Company bejelentette, hogy a Pokémon Sword és Pokémon Shield megjelenésének örömére Pokémon Centert nyit Londonban.
Izgalmas alapkoncepciójú sci-fi-sorozatot indít augusztus végén az HBO GO. Megérkezett az Időbevándorlók első előzetese.
Megkapta első előzetesét az Oscar-díjas Lupita Nyong’o főszereplésével készült zombivígjáték. Premier a Zombieland 2 bemutatója után várható.