• Két tömeges lövöldözés történt az USA-ban
  • Az elnök a játékokkat és az internetet okolja

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy 24 óra leforgása alatt két szörnyű tragédia történt az Egyesült Államokban, egy 22 áldozatot követelő a texasi El Paso városában, egy Walmartban és egy 9 halottat követelő az ohiói Daytonban. Az egymást érő események szokás szerint a fegyverszabályozást követelő hangok felerősödését vonták maguk után, Donald Trump pedig szokás szerint terel, és a játékok mellett már az internetet is felelőssé teszi.

“Fel kell ismernünk, hogy az internet egy veszélyes helyet biztosít a zavart elmék számára, ahol radikalizálódhatnak és elborult cselekedetek végrehajtására késztethetik őket. Fényt kell vetnünk a sötét zugaira, és a tömeges mészárlásokat már a csírájában kell elfojtanunk. Az internetet emellett embercsempészetre, drogkereskedelemre és számos alantas bűncselekmény lebonyolítására is használják. Az internet és a közösségi média veszélyeit nem lehet figyelmen kívül hagyni” - áll a Fehér ház által kiadott nyilatkozatban, mely ismerős módon folytatódik - “Másodszor, meg kell állítanunk az erőszak dicsőítését a társadalmunkban. Ebbe tartoznak a kegyetlen és szörnyű videojátékok is, melyek mára megszokottá váltak. Manapság túl könnyű a fiatalságnak erőszakot ünneplő kultúrával körülvenniük. Meg kell állítanunk, de legalábbis jelentősen csökkentenünk ezt a trendet, méghozzá azonnal”

trump-megmondja.jpg

A szöveg ismerős, tavaly februárban még tárgyalt is az ipar főbb szereplőivel az elnök, akkor nem történt semmi. Az IGDA (International Game Developers Association) ezúttal nem állhatta meg szó nélkül és ellenvéleményt adott ki.

“Legmélyebb együttérzésünket fejezzük ki az ohiói Dayton és a texasi El Pasóban történt események áldozatai és családjaik számára. A társadalom már túl sok értelmetlen erőszakos és szörnyű lövöldözést tűrt el. A videojátékok okolása eltereli a figyelmet a nagyobb problémákról. Számos kutatás bizonyítja, hogy az erőszak és a videojátékok nem állnak közvetlen kapcsolatban egymással. A játékok nem vezetnek erőszakhoz, és a félrevezető információk elleni törekvéseket támogatjuk”

Trump a maga részéről kijelentette, hogy a közösségi média cégeivel együtt dolgozna, hogy közelebbről figyeljék az erőszakos nyelvezetet, a mentális egészségi szabályozásokat megreformálná, és komolyabb büntetéseket szabna ki a gyilkosokra.