• A BioShock filmet még azelőtt elkaszálták, hogy elkezdődött volna a forgatás
  • A rendező felnőtteknek szóló filmet akart készíteni
  • Ami ráadásul drága is lett volna

Rég volt, tán igaz sem volt, de a 2000-es évek végén született egy vad ötlet: készüljön film a BioShockból. A kiadó benne volt. A játékok atyja, Ken Levine benne volt. Még rendezőt is találtak A Karib-tenger kalózai és a Rango direktora, Gore Verbinski személyében. John Logannel (007 – Skyfall, Alien: Covenant, Star Trek: Nemezis) pedig a forgatókönyvíró is meglett.

Egy aprócska probléma adódott: mielőtt elindult volna a forgatás, a Universal elkaszálta az egész projektet. Hogy miért? Nos, Verbinski már 2011-ben is elmondta, hogy a háttérben főleg az állt, hogy ő egy nagy költségvetésű, R besorolású (nálunk 18-as karika) filmet akart csinálni, ami a pénzes embereknek nem igazán tetszett.

Most a Colidernek beszélt újra erről, hozzátéve, hogy ő már a legelső találkozón közölte a Universal fejeseivel, hogy ő bizony egy 200 dollárba kerülő, R kategóriás filmet akar összehozni. Elmondása szerint akkor a jelenlévő 30 ember, producerek és marketingesek egyaránt, csak némán bámultak rá. Ekkor persze még nem volt forgatókönyv sem, de Verbinski úgy gondolta, hogy ez a film csak így születhet meg. Látványosnak és félelmetesnek kell lennie.

A projekt természetesen nem valósult meg, mert bár a rendező elkezdhette a munkát, a Universal végül rácsapott a stop gombra. Verbinski szerint e mögött részben az akkoriban mozikba került Watchmen: Az őrzők bukása állhat, ami szintén R besorolású, nagy költségvetésű film volt. Szóval a rendező úgy gondolja, hogy ettől a stúdió bátorsága inába szállt, és nem akartak úgy járni, ahogy a Warner a Watchmennel.

Verbinski arról is beszélt, hogyan akarták adaptálni a BioShockot. Szerinte ez a játék azon kevesek közé tartozik, aminek története az Oidipusz királyhoz hasonlítható. Nagyszerű sztori, megbízhatatlan narrátorral. A sok ötletelés során megegyeztek abban, hogy a nyitányt megtartják, vagyis a film is egy repülőgép-katasztrófával nyitott volna. A befejezés esetében viszont megpróbálták összehozni azt, hogy a játék mindkét befejezése benne legyen.