• A Disney+-on lesz élőben követhető a 95. Oscar-gála
  • A házigazdája Jimmy Kimmel lesz

A tavalyi botrány ellenére természetesen idén sem marad el az immáron 95. alkalommal megrendezésre kerülő Oscar-gála, melynek szervezői azért Will Smith pofozkodós jelenetéből tanulva már egy komplett kríziscsapatot állítottak fel, hogy minden eshetőségre felkészüljenek. A jelöltek listáját még január végén ismertették a szervezők, melyek között olyan esélyek indulnak majd a Legjobb film címért, mint például az Avatár: A víz útja, a Tár, a Top Gun: Maverick és a Nyugaton a helyezet változatlan, a rendezvény házigazdája pedig Jimmy Kimmel lesz.

oscar2.jpg

Szerencsére nem kell a vörös szőnyeg közelébe lenni, hogy valaki élőben követhesse a díjátadó eseményeit, ugyanis a Moziverzum és a Pro7 után most először egy streaming szolgáltatás, pontosabban a Disney+ felületén is nézhető lesz. A díjátadó élő közvetítése 2023. március 12-én 23:30-kor veszi majd kezdetét.