Húsz éves a Duke Nukem, a Gearbox pedig rejtélyes oldalt lőtt fel a netre múlt héten. Nos, a számláló lejárt, és kiderült, hogy a World Tour az eredeti játék felújított változata, ami PC-re és konzolokra is megjelenik, még idén, októberben, 20 dolláros áron! A program nemcsak jobb grafikát kap, de extra tartalmakat is, többek között az eredeti fejlesztőcsapat kommentárját, amit közvetlenül a játék alatt is elő lehet majd hívni. A Duke Nukem 3D: 20th Anniversary World Tour-ban ezen kívül vadonatúj zenét lehet majd hallani, illetve a Duke-ot megszólaltató színésszel új egysorosakat is felvettek. A címet végig lehet játszani eredeti megjelenítéssel, vagy az új "True 3D Rendering" módban. Végül, de nem utolsó sorban, a játék kap egy teljesen új fejezetet is!

"Amikor a kilencvenes évek közepén Texasba költöztem, nem tudtam, és nem láttam előre, hogy egy olyan játékon fogok dolgozni, ami hatással lesz az egész videójáték-iparra. Fantasztikus érzés, hogy most, 20 évvel később az eredeti alkotókkal egy új epizódot készíthetünk, ami örömet okozhat a játékosoknak, régieknek és újaknak egyaránt." -- közölte Randy Pitchford. A bejelentés mellé egy ütős trailer is érkezett, gyorsan kattintsatok a lejátszásra, aztán áruljátok el, hogy megveszitek-e a World Tourt.