• Az AlphaStar az európai szervereken is játszik majd
  • A kutatás eredményeiről később adnak ki egy tanulmányt

A Google kifejezetten Starcraft 2-re kiképzett mesterséges intelligenciájáról, az AlphaStarról utoljára januárban hallhattunk, mikor két profi játékost vert el igencsak meggyőző arányban. Most ugyanez az MI (helyesebben szólva több kísérleti változata) az európai szervereken játszik majd 1v1 meccseket, anonim módon és meg nem határozott időben, de ahhoz, hogy esélyünk legyen összekerülni vele, bele kell egyeznünk egy felugró ablakban.

Az AlphaStar különféle verziói ugyanakkor korlátozások mellett játszhat majd. A percenként végrehajtható akciók számát még szűkebbre szabják, és természetesen nem láthatja az egész pályát, a játékoshoz hasonló módon láthatja majd a térképet. A kutatás eredményeiről a későbbiek során egy tanulmányt is kiadnak majd.

starcraft-eternal.png