• Idén nem tartják meg a Google I/O konferenciát
  • Az áprilisra tervezett GamesFirst London is elmarad

A napokban az eddigi legkomolyabb "áldozatát" szedte be a koronavírus a videojátékos rendezvények közül, miután az idei Game Developers Conference-t kénytelenek voltak elhalasztani, míg a hétvégi IEM Katowice közönség nélkül került megrendezésre. A júniusi E3 egyelőre biztonságban van, más rendezvények azonban azt mutatják, hogy bőven lehet még változás, két újabb eseményt mondtak le ugyanis a szervezők.

a-google-nagy-eves-rendezvenye-is-elmarad-a-koronavirus-miatt-es-nem-ez-az-egyetlen.jpg

A kettő közül az egyik igen jelentős, hiszen a Google I/O konferenciáról van szó, melyet minden évben megrendez a tech-óriás, jellemzően új bejelentésekkel.

"A koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, illetve a Betegségek Ellenőrzési és Megelőzési Központja, a WHO és más egészségügyi hatóságok útmutatásának megfelelően úgy döntöttük, nem tartjuk meg fizikai formában a Google I/O rendezvényt a Shoreline Amphitheatre-ben" - nyilatkozta a Google, azt sejtetve, hogy valamiféle online eseményre lehet számítani alternatívaként.

A másik esemény, amely elmarad, a GamesFirst London, melyet a Space Ape Games és a Supercell szerveztek, végül azonban - szintén a koronavírusra hivatkozva - nem tartják meg az április 1-re tervezett rendezvényt.

Támogasd te is a PC Gurut!