• Nem csendesül a botrány a Hearthstone és a Blizzard körül
  • Két ismert kommentátor is bejelentette, hogy nem folytatja

Lassan már egy hete lángban ég minden a Hearthstone esport háza táján, miután a Blizzard úgy döntött, utólag kizárja a Hearthstone Grandmasters ázsiai bajnokát a versenyből, és elveszik a pénznyereményét is. A döntés hátterében az állt, hogy a győztes interjúban Blitzchung egy maszkot viselt, mellyel a hongkongi tüntetők mellett állt ki.

Azóta a fél világ a Blizzard ellen fordult, és ez igaz azokra is, akik ott vannak a tűz közelében: azok után, hogy a dolgozók tüntetést szerveztek, most a hivatalos kommentátorok is jelezték nemtetszésüket.

a-hearthstone-kommentatorai-is-hatat-forditottak-a-blizzardnak.jpg

Elsőként a streamerként is nagy népszerűségnek örvendő Brian Kibler jelentette be, hogy nem kíván részt venni a BlizzConon és a jövőbeli Grandmasters-versenyeken. Most pedig a Hearthstone kommentátori csapat egy másik jól ismert tagja, Nathan "Admirable" Zamora is csatlakozott hozzá.

"Amit Blitzchung tett Hongkongért, az többet mond számomra, mint amit bármikor gondoltam volna. Bátorság kell ahhoz, hogy kiállj amellett, amiben hiszel, és hogy áldozatokat hozz. Az ő tettei inspirálnak engem, és én teljes szívemből támogatom őt" - írta Zamora.

Nehéz megmondani, hogy mikor kerülhet pont a történet végére, hiszen láthatólag már azok is a Blizzard ellen fordultak, akik adott esetben támogathatták volna őket ebben a nehéz időben.